Egyéb kategória

Október elején nyitna a székelyudvarhelyi jégpálya

Október végéig még kisebb munkálatok zajlanak a városi strand szomszédságában álló fedett jégpályánál: a kivitelezővel kötött szerződés még érvényben van, ezért a hátramaradt munkát – a sátortetőről lefolyó víz elvezetését, a mellékhelyiségek szennyvízhálózatának bekötéseit és a külső tereprendezést – az ősz folyamán befejezik – tájékoztatott Zörgő Noémi. Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának sajtószóvivője azonban hozzátette:

ezek a külső munkálatok nem befolyásolják a szezonnyitást, így elkezdődött a terem előkészítése.

A beruházásból még az úgynevezett chiller (magyarul folyadékhűtő) hiányzik: a kivitelezési szerződés ennek a berendezésnek a felszerelését is tartalmazza ugyan, de egyelőre a beszerzésére nincsen forrás a helyi éves költségvetésben.

Van igény rá

A terv szerint tehát a szezont október elején nyitnák meg, fontos azonban kiemelni, hogy

a jég minősége, valamint a megfelelő vastagság elérése nagymértékben függ a következő időszak időjárási körülményeitől is.

A program viszont nem változik a tavalyihoz képest, így tehát a pálya minden nap nyitva lesz reggeltől estig. A délelőtti és délutáni órákban is lesz közönségkorcsolyázás, ezeket jégkorongedzések szakítják majd meg. Nagy sikere volt a székelyudvarhelyi Városi Sport Klub Korisuli programjának is tavaly: hetente mintegy ezer gyermeket fogadtak a jégpályán a korcsolyaoktatók. Amennyiben a járványhelyzet engedi, ezt a programot idén is folytatnák – tudtuk meg a sajtószóvivőtől.

A jegyárak egyébként ebben az évben nem fognak változni, azokat az adóhatározat részeként fogadta el az önkormányzati képviselő-testület tavaly, módosítás pedig nem történt.

Egyébként tavaly összesen 17 850 gyerek, 14 208 felnőtt váltott belépőt a jégpálya pénztáránál, így az összbevétel 213 498 lej volt.