Egyéb kategória

Módosítás: ha 72 órán belül nem készül el a laborvizsgálat eredménye, a sofőr visszakapja a jogosítványát

Despescu a Digi24 televíziónak nyilatkozva elmondta, Marcel Ciolacu kormányfő kérte ennek a mechanizmusnak a bevezetését, és a következő kormányülésig arról is döntenek, hogy milyen formában fogadják el az intézkedést. A belügyi államtitkár rámutatott, ha a közúti ellenőrzés során feltartóztatott gépkocsivezetőnek pozitív lesz a drogtesztje vagy megtagadja a gyorstesztet, bekísérik egy erre szakosodott egészségügyi intézménybe, ahol vérmintát vesznek tőle. Mindkét esetben bevonják a jogosítványát 72 órára, de ez idő alatt nem indul büntetőeljárás ellene. Ha a…

Continue reading

Egyéb kategória

Az idegenhonos rovarok terjedésének kedvez az enyhe tél

„Az enyhe téli időjárás nem annyira önmagában a rovarok szaporodásának, hanem leginkább a felnőtt egyedek túlélésének kedvez” – magyarázta dr. Markó Bálint kolozsvári biológus, rovarszakértő, akitől azt kérdeztük, hogy az elmúlt években tapasztalt enyhe téli időjárás milyen befolyással van a különböző rovarok terjedésére. Hozzátette, főként olyan rovarok térhódításának kedvez a klímaváltozás, amelyek melegebb vidékekről jönnek, idegenhonosak, és amelyek eddig nem tudtak áttelelni, mert nem bírták a hidegebb időszakokat. Ez változott meg, a tél nem jelent…

Continue reading

Egyéb kategória

Gyergyószentmiklóson láthatók Benczúr Gyula alkotásai

November közepéig lesznek kiállítva Benczúr Gyula festményei, grafikái, tanulmányrajzai Gyergyószentmiklóson. Aki a klasszikus festészet iránt érdeklődik, annak mindenképpen ajánljuk a megtekintését, már csak azért is, mert nem lehet tudni, mikor lesz még ilyen lehetősége. Másként Nyíregyházára kellene értük utazni vagy Budapestre, a Nemzeti Galériába. A Tarisznyás Márton Múzeumban vasárnap nagy érdeklődés mellett nyílt meg a nyíregyházi Jósa András Múzeum gyűjteményéből létrejött Benczúr Gyula-emlékkiállítás. Az eseményt, Ferencz-Mátéfi Kriszta múzeumigazgató köszöntője után a Csibi András, Kolcsár Borbála,…

Continue reading

Egyéb kategória

Mire figyeljünk, ha útszéli gombavásárlásra adjuk a fejünket?

Leginkább arra figyeljünk, hogy amennyiben kilóra van megszabva a portéka ára, az általuk használt akasztós mérleg mindig csal, és sohasem a mi javunkra. Egy alkalommal Tusnádfaluban alkudtunk három kiló rókagombára, itthon újramérve már csak kettőt s felet nyomott… Ezért jobb, ha a szemmértékünkre hagyatkozunk, s egy-egy halmocskára mutatva próbáljuk minél lennebb vinni az árát. Áfonyával is jártuk már meg, Bereck közelében, hogy öt liternek hirdették a tejfölös vedernyi áfonyát, amiből hazáig pontosan négy maradt. A…

Continue reading

Egyéb kategória

A székely és magyar identitás erősítése – fotókon mutatjuk e csodás nap minden pillanatát

Az Ezer Székely Leány Napját először 1931-ben szervezte meg a Szociális Testvérek Társasága, a találkozó jelmondatául ezt választották: Hitében erős, erkölcsében tiszta, és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk. Az első találkozó egyik szellemi atyja Domokos Pál Péter néprajztudós volt, aki felismerte a székely népi hagyományok identitásőrző szerepét. Az 1931-es esemény – a korabeli dokumentumok szerint – tükrözte a szervezőknek azt a törekvését, hogy a népi hagyományok felelevenítésével a közösségi identitást erősítsék. Az Ezer Székely Leány Napjának…

Continue reading

Egyéb kategória

A Bagossy Brothers Company indítja a borszéki fesztiválnyarat

Idén nyáron is izgalmas és változatos programokkal készülnek a borszékiek. Céljuk, hogy felejthetetlen élményeket nyújtsanak a helyieknek és vendégeiknek. Az idei nyár abban számít különlegesnek, hogy több, különböző stílusú és tematikájú rendezvényt kínálnak, melyek során minden korosztály megtalálhatja a saját kikapcsolódási lehetőségét. A hétvégi Random Fesztiválon várhatóan a Bagossy Brothers Comppany szombat esti koncertje vonzza majd a legnagyobb számú közönséget, de programban helyet kapnak olyan előadók is, mint a Contrast Live Band, a Dinamic, a…

Continue reading

Egyéb kategória

Esőre igazi napsütés: nem lesz gond az idei takarmánnyal

A héten másfél napon át esett az eső, ezért kedden és szerdán nem lehetett szénát szárítani, behordani, de az eső után – a lekaszált fű minőségében és mennyiségében – megtérül ez a kiesés. Még lehet a nyáron ugyan szárazság, de eddig minden kedvezően alakul a gazdák számára. A szénacsináláshoz ideális körülmények vannak, csapadék is van bőven, meleg is, amikor kell, szóval jónak ígérkezik az esztendő” – mondja Bányász József gyergyóújfalvi gazdálkodó. Amint kifejtette, mivel a…

Continue reading

Egyéb kategória

Növekvő lakossági feszültség a hálózati áramkiesések miatt

„Ha meleg van azért, ha esik az eső, akkor azért maradunk áram nélkül” – kommentálta a napokban a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal egyik, áramkiesésről szóló bejegyzését egy városlakó a közösségi hálón. Az utóbbi napokban több alkalommal is a város különböző részeiben bekövetkezett áramszünetekre hívta fel a figyelmet a városháza a Facebookon, és a hozzászólások alapján ilyenkor gyakran a környező települések egy része is áram nélkül maradt. Az elmúlt két hétben sok bosszúságot okoztak az áramszünetek, amelyek…

Continue reading

Egyéb kategória

Tizenegy református lelkészt szenteltek fel

A sepsiszentgyörgyi vártemplomi gyülekezet ad otthont az Erdélyi Református Egyházkerület éves közgyűlésének július 4–5-én. A csütörtöki délután ünnepi istentisztelet keretében 11 református lelkészt szenteltek fel, akik júniusban sikeresen letették a második lelkészképesítő vizsgát, és ezután önálló gyülekezetük lehet. A szentelésen igét hirdetett a református egyházkerület püspöke, főtiszteletű Kató Béla, és többek között fellépett a házigazda gyülekezet kórusa is, amelyet Dénes Előd lelkész vezényelt. Mint Kiss Gábortól, az egyházkerület sajtószóvivőjétől megtudtuk, Sepsiszentgyörgyön Aszalos Szidónia Honorátát, Balázs…

Continue reading