Erre nem számítottak – mindhárom székelyföldi megyében nőtt a mezőgazdasági támogatásra jegyzett összterület
Véget ért az egységes mezőgazdasági támogatások kéthónapos igénylési időszaka szerdán délután, és amint az Országos Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) adataiból kiderül, hogy országszerte nőt az elmúlt évben jegyzetthez képest az összterület, amelyre támogatásokat igényelte a gazdák. Az igénylők száma csökkent, ez viszont egy természetes folyamat, ugyanis már hosszú évek óta koncentrálódnak, növekednek a gazdaságok országszerte. Hasonló a helyzet a székelyföldi megyékben is, ahol tavalyhoz képest idén majdnem 9000 hektárral nagyobb területre igényeltek mezőgazdasági…
Potápi Árpád János: magyar fiatalok nélkül nincs magyar jövő
A Nemzetpolitikai Államtitkárság a jövőben is mindent megtesz a Kárpát-medencei ifjúság támogatása érdekében, mert magyar fiatalok nélkül nincs magyar jövő – fogalmazott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Határtalanul középiskolai vetélkedő szerdán tartott online nagydöntőjének megnyitóján. Köszöntőjében az államtitkár úgy fogalmazott, „a Határtalanul program célja, hogy minden magyar fiatal iskolás évei alatt legalább egyszer, a magyar kormány támogatásával eljuthasson a szomszédos országok magyarlakta területeire. A Határtalanul középiskolai vetélkedő küldetése hasonló: lehetőséget teremteni…
Még tíz napig a türelem legyen az útitársunk Balavásár felé autózva
Balavásár igazi közúti csomópont, hiszen a Marosvásárhely felől érkezők itt térnek el Szováta vagy Segesvár irányában, de meg lehet közelíteni Dicsőszentmárton felől is, és azon a szakaszon is sokan közlekednek. Szó van arról, hogy itt egy nyolcas alakú körforgalmat alakítanak ki, de egyelőre a kiválasztott kivitelezővel nem kötötték meg a szerződést. Csak türelemmel Jelenleg a gondot nem a körforgalom hiánya, hanem a vasúti átkelő javítása okozza. A munkálatok miatt ugyanis egy sávra terelik a Segesvár…
A román érettségi titka: gazdag szókincs, összetett irodalomismeret, meg egy jó adag szerencse
Vészesen közeledik a nyári érettségi vizsgák időszaka, a diákok zöme buzgón készül a megmérettetésre, amelynek eredményei legtöbbjük esetében a továbbtanulás garanciái is egyben. Csere Gyöngyvér a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban tanít románt, ugyanakkor egy tavasszal indított érettségi-felkészítő tanfolyamon is oktat sepsiszentgyörgyi és környéki végzős diákokat. Csaknem húsz év tapasztalattal a háta mögött úgy látja: ahogy a tananyag, úgy a diákok kompetenciái sem változtak ebben a két évtizedben, azonban a tanulókkal szembeni elvárások növekedtek, ehhez…
Amerikai krimibe illő ügyet kapott a rendőrség: mi történt a holtan talált Brăila megyei házaspárral?
A tájékoztatás szerint vasárnap dél körül egy előre fizetett SIM-kártyás telefonról érkezett hívás a 112-es számra. A rögzített híváson egy nő azt sikoltja, hogy veszélyben van, de nem közölte sem a nevét, sem a tartózkodási helyét. A hatóságok betájolták a hívás helyét, és kiszálltak Mircea Vodă településre, ahol semmiféle konfliktus nyomait nem találták. A település lakóit kikérdezték, de senki nem hallott konfliktusra utaló zajokat, és a telefonszámot sem ismerte senki, amelyről a segélyhívás érkezett. A…
Fákat döntött ki a hétfő esti vihar
Útra dőlt fa miatt kellett közbeavatkozni Gyergyóújfaluban, valamint Parajd és Gyergyóalfalu közötti szakaszon, mindkét esetben az önkéntes erők szabadították fel az úttestet. Ugyanakkor a 13B jelzésű országutat és a 174A jelzésű megyei utat is kidőlt fa torlaszolta el, előbbit a gyergyóalfalvi, utóbbit a bélbori önkéntes alakulatok szabadították fel. Gyimesközéplokon egy elektromos vezetékre dőlt fa miatt kellett közbeavatkozni. Gyergyószentmiklós és Gyilkos-tó közötti útszakaszra a gyergyószentmiklósi hivatásos tűzoltókat vezényelték ki egy kidőlt fához, ugyanakkor hétfő este a…
Rendezési terv készül Csíkszereda központi övezete számára
Csíkszereda városközpontja, noha drasztikus rombolást szenvedett el nemcsak az 1916-os román betörés során, hanem a kommunizmus évtizedeinek vége felé is, még mindig rendelkezik olyan, műemléknek nyilvánított épületekkel, amelyek védelmet élveznek. A kiterjedt műemlékvédelmi övezetek ugyanakkor esetenként akadályozzák olyan beruházások kivitelezését, amelyekre szükség lenne. A városközponti övezet hiányzó rendezési terve (PUZ) csak még jobban nehezíti ezt a helyzetet. A tervezett, de az említett okok miatt nagy nehézségekbe ütköző, vagy teljesen elmaradó beruházások egyike a Kossuth Lajos…
Kirívó incidensek nélkül zajlott le a választás Hargita megyében
A megyei választási hatóság tájékoztatása szerint büntetőeljárást indított a rendőrség választási csalás miatt, miután a gyanú szerint egy szentegyházi szavazókörzetben két, szavazati jogától megfosztott személy is szavazott; hárman megsértették a kampánycsendet, azaz a kampány lezárása után is választási propagandát folytattak – közülük egy személy figyelmeztetésben részesült, ketten pedig 1400–1400 lejes pénzbírságot kaptak; négy esetben a szavazóhelyiségek ötszáz méteres körzetén belül árusított alkohol miatt róttak ki bírságot, összesen 5800 lej értékben. A közlekedésrendészet sem tétlenkedett vasárnap,…
Székelykeresztúron Koncz Hunor János folytathatja a munkát
Koncz Hunor János az EMSZ színeiben újrázik, kihívója Klein László volt az RMDSZ részéről. Klein Facebookon szintén megköszönte a választási részvételt a helyieknek, kiemelve, hogy sokan az urnák elé járultak.