Egyéb kategória

Többféle vitamint kapnak a sepsiszentgyörgyi hajléktalanok, hogy elkerüljék a megfázást

„Sepsiszentgyörgyön nincs az utcán hajléktalan, mert mindenki itt van nálunk” – jelentette ki Székely Róbert, a „Sing-Sing” néven ismert szálló működtetője, aki egyúttal a Máltai Szeretetszolgálat képviselője is. Mint kiderült, télen átlagosan 25–30 otthontalan keresett éjszakai menedéket náluk, akik közül legtöbben az intézmény által kínált nappali foglalkozásokon is rendszerint részt vesznek. Az esti program 18 órakor szokott kezdődni és reggel 8 órakor ér véget; a nappali tevékenységek reggel 9-kor kezdődnek és 16 óráig tartanak. A…

Continue reading

Egyéb kategória

Életet menthet a gyors és szakszerű elsősegélynyújtás

A teljes elsősegély-tanfolyam időtartama 12 óra, amely fele-fele arányban áll elméleti és gyakorlati képzésből, emellett lehet jelentkezni hatórás, a meglévő ismereteket felfrissítő alkalmakra is. A tanfolyamok magyar vagy román nyelven egyaránt elvégezhetők. Az első tanfolyam március 18-án indul és április 7-én, az egészségügyi világnapon ér véget, a második május 8-án, a Vöröskereszt világnapján kezdődik és május 24-ig tart. A harmadik sorozat az elsősegélynyújtás világnapja alkalmából szeptember 9-27. között zajlik, míg az év utolsó képzését november…

Continue reading

Egyéb kategória

Elvesztették a pert, fizetnie kell a Hargita megyei tanácsnak

Nagyon gyorsan, egyetlen tárgyalással lezajlott az a per, amelyet Hargita Megye Tanácsa kezdeményezett a megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer részét képező korondi átrakóállomást építő cég követeléseinek érvénytelenítése érdekében. Az említett építkezés 2015 és 2018 között szünetelt, mivel több per is zajlott miatta egy korondi lakos és a megyei tanács között. A kivitelezéssel megbízott cég viszont ezalatt készenlétben állt, és a megyei tanácshoz benyújtott követelései szerint számos költsége volt, amelyeket a megbízón igyekszik behajtani. A cég végső…

Continue reading

Egyéb kategória

Halálra gázolt a vonat egy férfit Csíkszentkirályon

A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint baleset történt péntek este Csíkszentkirályon: a Brassó és Budapest között közlekedő 406-os InterRegio besorolású vonat elgázolt egy személyt, aki belehalt sérüléseibe. A helyszínen tartózkodik a tűzoltóság, a mentőszolgálat és a rendőrség. A tragédia a 123A jelzésű megyei út és az E578-as európai út találkozása melletti hídnál történt, a vonat egy férfit gázolt halálra. A rendőrök helyszínelését követően, 22 óra előtt a vasúti forgalom újraindult.

Continue reading

Egyéb kategória

Számokkal igazolják, hogy jelentősen megugrott a légúti fertőzések száma

A központi sajtó híradásai szerint az egészségügyben dolgozó szakemberek úgy vélik, hogy rövidesen influenzajárványt hirdethet az Országos Közegészségügyi Intézet, ha a jelenlegi tempóban növekszik a megbetegedések száma. A felső légúti fertőzések számának alakulása nem különbözik Hargita megyében sem az országos helyzettől: az elmúlt héten még úgy is jelentősen nőttek az esetszámok, hogy az előző hetinél kevesebb háziorvostól kapott erre vonatkozó jelentést a megyei egészségügyi szakhatóság. „Valóban elég jelentősen megemelkedett a légúti fertőzések száma a korábbi…

Continue reading

Egyéb kategória

Bankkártyával is lehet parkolódíjat fizetni

A múlt év végén az 1116-os kormányhatározattal lehetővé tették, hogy a munkálatok megvalósíthatósági tanulmányába foglalt, szabványosított formátumú költségbecslésbe egy hetedik fejezetet is belefoglaljanak az önkormányzatok, ebbe pedig a munkálat összköltségének 25 százalékáig terjedő összeget foglalhattak az árkülönbözetek biztosítására. Ezt a hetedik fejezetet tehát több folyamatban lévő beruházás költségvetésébe beiktatták a csütörtöki tanácsülésen, többek között az állomási tó körüli földterület és az azon lévő sziget helyreállítását célzó, vagy a Székely Mikó kollégium bentlakásának, főépületének és régi…

Continue reading

Egyéb kategória

Anyagiakkal is motiválták a felzárkóztató oktatási program résztvevőit

Glodeanu Cristinel, Hargita megye főtanfelügyelő-helyettese projektmenedzserként számolt be a „második esély” típusú, európai uniós finanszírozású program részleteiről. A két megye tanfelügyelősége 2002-ban közösen pályázott az iskolázatlanság miatt hátrányos helyzetbe került fiatalok és felnőttek oktatásához szükséges anyagiakra. Ez eleve igen komplex feladat volt, közbejött azonban a pandémia, mely igencsak megnehezítette a dolgukat. A konkrét munka 2021 októberétől 2023 decemberéig zajlott: tíz Hargita és kilenc Kovászna megyei iskola kapcsolódott be a programba, többek között Székelykeresztúrról, Székelyudvarhelyről, Siménfalváról, Nagygalambfalváról,…

Continue reading

Egyéb kategória

Riasztás: megint számolni lehetett a medvéket Székelyudvarhelyen

Három medvével kapcsolatban figyelmeztették szerdán este hét óra után a székelyudvarhelyieket Ro-Alert üzenetben. A riasztás szerint a Tulipán utcában látták a nagyvadakat, és azt tanácsolják, hogy kerüljük a környéket, ne etessük, ne fényképezzük a medvéket. A jelzett utca a Cserehát és a Kuvar-negyed között található, közel az Éltetőkút utcához, ahonnan az elmúlt időszakban több jelzés is befutott medvékkel kapcsolatban. Mint írtuk, egy nem túl nagytestű anyamedve és két bocsa riogatja a környéken lakókat, amelyek eddig…

Continue reading

Egyéb kategória

Rájár a rúd a gyalogosokra, főleg szürkületben és ködben

Mintha rájárna a rúd a legvédtelenebb közlekedőkre, a gyalogosokra az elmúlt hetekben Marosvásárhelyen. Január elején a főtéren, a virágóra szomszédságában egy férfit, aki az átjárón, de piros lámpánál haladt át, halálra gázoltak. Pár nappal később a Meggyesfalvi negyedben ütöttek el egy idős férfit, ő az úttesten próbált átszaladni. Vasárnap este két Hargita megyei lányt gázoltak el, szintén a főtéren, az átjáró közelében. Hétfőn pedig a Marosvásárhelyről Koronka felé vezető négysávos úton, az átjárón gázoltak el…

Continue reading

Egyéb kategória

Kevesebből kell többet teljesítenie a helyi önkormányzatoknak

Az év második ülésén Kovászna megye önkormányzata a jövedelemadó 6 százalékát képező alap kezeléséről határozott, amelyet idén is a helyi fejlesztések egyensúlyban tartására fordítanak. Háromszéknek nyilván előnyös, hogy minden megye egységes összeget kap, viszont ez az összeg idén 1,3 millió lejjel kevesebb, mint tavaly. Ennek megfelelően mai ülésünkön 36 829 000 lej felhasználásáról döntünk – ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a gyűlésen, és hozzátette, hogy a közigazgatási egységek polgármestereivel és politikai partnerekkel egyeztetve…

Continue reading