Egyéb kategória

Ma is összefogásra van szükség – a madéfalvi veszedelemre emlékeztek Marosvásárhelyen

Székelyföld több településéről érkeztek a székek képviselői vasárnap este Marosvásárhelyre, a Kultúrpalotába, ahol a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a madéfalvi veszedelem évfordulója alkalmából tartott megemlékezést. Mint korábban Izsák Balázs, az SZNT elnöke elmondta: fontosnak tartják, hogy Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában is emlékezzenek és emlékeztessenek, hangsúlyozva, hogy Marosvásárhely most is szerves része Székelyföldnek. Az estet a csíksomlyói kegytemplom és a marosvásárhelyi vártemplom haragjának hangja és Ötvös József nyugalmazott református lelkész rövid igemagyarázata nyitotta meg. Az együttműködés létfontosságú…

Continue reading

Egyéb kategória

Négy gyergyószentmiklósi utca lakóinak lett elegük a folyamatos sártengerből

Autóval még úgy, ahogy lehet közlekedni a Gyergyószentmiklós déli részén található utcákban, de gyalog csak úgy, ha a járókelő bevállalja, hogy helyenként bokáig süllyed a sárban. Ez az állapot a nyári kanalizálási munkálatok óta tart, de most, amikor esőzések és hóolvadás is előfordul, híg sártengerré váltak az utcák. „Amikor autóval hazaérkezünk, úgy próbálunk megállni – minél közelebb a bejárathoz –, hogy lehetőleg csak pár lépést tegyünk a sárban. Az udvarról az autóig eljutni is nehéz,…

Continue reading

Egyéb kategória

Novák Katalin a Madarasi Hargitán

A Facebook-oldalán megosztott fotók tanúsága szerint egy fiatalokból álló társasággal kereste fel a Szökő-vízesést, de a csúcsról, a behavazott és megfagyott kopjafákról is posztolt fotókat. Mint arról beszámoltunk, az Erdélybe, ezen felül is Székelyföldre érkező köztársasági elnök pénteken a Vargyas-szorosban túrázott, este pedig megnézte a Csíkszeredai Sportklub-Brassói Corona jégkorongmérkőzést a brassói műjégpályán.

Continue reading

Egyéb kategória

Novák Katalin együtt szurkolt a csíkiakkal a Sportklub-Brassó hokimeccsen

A magyar államfő közös fotókat osztott meg a Facebook-oldalán, ahol a csíkszeredai csapat szurkolói között látható. „Jó volt együtt szurkolni!” – írta a megosztott fotókhoz Novák Katalin. Az Erste Liga mellett a román jégkorongbajnokság alapszakaszába is beleszámító összecsapás a csíkiak győzelmével 0-3-ra végződött. Mint arról beszámoltunk, a magyar államfő magánlátogatásra, egy családi hosszú hétvége erejéig tartózkodik Erdélyben, ahol már a Vargyas-szorost is felkereste, ahol túrázott a férjével.

Continue reading

Egyéb kategória

Nagyobb színpadot kap felújításkor a csíkszeredai Vigadó

Egy ideje már felbukkantak a közösségi oldalakon azok a látványtervek, amelyek a csíkszeredai Vigadó jövőbeni állapotát jelenítik meg egy készülő megvalósíthatósági tanulmány részeként. A málló vakolatú, elhanyagolt, régóta bezárt, néhány éve műemléképületté minősített patinás ingatlan felújítására európai uniós támogatásért pályázik Csíkszereda az új finanszírozási ciklusban – ez már egy éve eldőlt. Azóta a pályázat benyújtásához szükséges megvalósíthatósági tanulmány is előrehaladott állapotba került – tudtuk meg Korodi Attilától. Csíkszereda polgármestere szerint egy szakmai fórumot is szerveztek…

Continue reading

Egyéb kategória

Végső búcsút vettek Kovács András Ferenctől

Kovács András Ferenc költő, esszéíró, műfordító, dramaturg, a Látó szépirodalmi folyóirat volt főszerkesztője 64 éves korában hunyt el szombaton. Népes gyászoló közösség kísérte utolsó útjára, ahol Ötvös József nyugalmazott református lelkipásztor és pályatársa, Markó Béla költő, a Látó alapító főszerkesztője búcsúztatta. Markó Béla búcsúbeszédében „a tündéri költőnek” nevezte az elhunytat, és megismerkedésük időszakát idézte fel, amikor Kovács Ferencből KAF lett. Rámutatott: Dsida Jenőhöz, Áprily Lajoshoz, Kányádi Sándorhoz vagy Szilágyi Domokoshoz hasonlóan akkor is felismerhetők lennének…

Continue reading

Egyéb kategória

Elkészült a buszpályaudvar, tavasszal üzemelik be  

Egyszer már szemügyre vette az átvételi bizottság az átalakított, korszerűsített csíkszeredai buszpályaudvart, de az elvégzett munkában találtak néhány hibát. Ez még múlt év vége előtt történt – tudtuk meg Bors Béla csíkszeredai alpolgármestertől. Az már hetekkel ezelőtt látszott, hogy a létesítmény gyakorlatilag elkészült, nemcsak födött beállóhelyek, a burkolatok, hanem a zöldövezetek kialakítása, a fák ültetése, a padok kihelyezése is megtörtént, és a kétnyelvű feliratozást kapott állomásépület is végleges állapotába került. A korábban megfelelő számú alkalmazott…

Continue reading

Egyéb kategória

Új év, új parkolási díjak Székelyudvarhelyen

Mint arról korábban írtunk, augusztustól új parkolási szabályzatot vezettek be Székelyudvarhely központi övezetében, ennek értelmében pedig nem váltható az említett zónába parkolóbérlet. A döntést azzal indokolták, hogy az A-zóna, azaz a központi városrészek túlterheltek, ráadásul a hivatalok is a központban találhatók, így a gördülékeny hivatali ügyintézést hivatott elősegíteni a döntés. A lejárt bérleteket tehát a központi városrészekre már nem lehet megújítani ebben az évben. A székelyudvarhelyi városháza december végén ismét újításról számolt be a hivatal…

Continue reading

Egyéb kategória

Tucatnyi jogosítványt vontak be a szilveszteri minivakáció alatt Háromszéken

A tájékoztatás szerint a minivakáció négy napja alatt 183 járművet és 15 radarkészüléket vetettek be, 35 szervezett helyszíni akcióban. Az összesítő szerint 635 járművet állítottak meg és 901 személyt igazoltattak, 328 járművezetőt tesztelve is, hogy kiderítsék, fogyasztottak-e alkoholt vagy egyéb illegális anyagokat. Az észlelt szabálytalanságokért a rendőrség 214 bírságot szabott ki 105 070 lej értékben, kilenc forgalmi engedélyt vontak be, és tizenkét személy maradt járművezetői engedély nélkül.

Continue reading