Egyéb kategória

Fontos oktatáspolitikai hibákra világítanak rá a PISA-felmérés gyenge eredményei

Gyenge eredményt értek el a romániai diákok a háromévente elvégzendő PISA-felmérésen, a nemzetközi tanulói teljesítménymérésről szóló tanügyminisztériumi jelentésből a szaktárca ki is hagyta a kényelmetlen kérdésekre okot adó adatokat. A PISA-felmérés 2022-ben készült – 2021-ben lett volna esedékes, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztották –, és 81 ország vett részt benne. Az OECD, azaz a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet által működtetett program teljesítménymérése 81 országra, illetve térségre terjedt ki, ezek közül 37…

Continue reading

Egyéb kategória

Kedden közzétették, hogy vasárnaptól már drágultak a vonatjegyek

A vasúti reformért felelős hatóság (ARF) Facebook-oldalán kedden közzétett bejegyzés értelmében a vonatjegyek árát az Országos Statisztikai Intézet (INS) által októberre becsült inflációs rátának megfelelő mértékben, azaz 8,8 százalékkal növelték – írja az Agerpres. Az új tarifákat december 10-étől alkalmazzák, ugyanis akkor lépett hatályba az új vasúti menetrend, amely 2024. december 13-áig lesz érvényes.

Continue reading

Egyéb kategória

Decemberben sem álltak le a munkálatok Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely alpolgármestere elmondta, hogy az elmúlt héten leöntötték az első réteg aszfaltot a Mihai Eminescu utcában, ezáltal járhatóvá téve a teljes felújításon áteső útszakaszt. Az önkormányzat fontosnak tartotta, hogy a tél beállta előtt aszfalt kerüljön a korábban elkészült alapozásra, hogy a téli időszakban megfelelő körülmények között lehessen közlekedni az utcában. Még tervben van – függetlenül az időjárástól – a járdák kaviccsal való feltöltése, ugyanis a térkövezés már nem javallott talajmenti fagyok idején” – tájékoztatott az…

Continue reading

Egyéb kategória

Miért tart hét évig tizenegy utca felújítása?

A Regionális Operatív Programban 2016-ban kiírt pályázat az országos érdekeltségű fürdővárosoknak adott lehetőséget közúti infrastruktúrájuk felújítására – ez például egyik előnye annak, hogy fürdővárossá nyilvánították Kovásznát. Az önkormányzat kapott az alkalmon, telekkönyveztette a szóban forgó utcákat, a helyi tanács pedig 2016 augusztusában hagyta jóvá a megvalósíthatósági tanulmányt erre a beruházásra. 2016 júniusában letették a finanszírozási kérést a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél, amit szeptemberben azzal az indokkal utasítottak el, hogy a város nem bizonyította tulajdonjogát a…

Continue reading

Egyéb kategória

Kanyaró: az esetszámok növekedésére számítanak

A környező megyékhez képest Hargita megyében alacsony a kanyarós megbetegedések száma, de növekedésre számít a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője. Tar Gyöngyi elmondta, a nyolc kanyarós beteg közül a legfiatalabb egy négy hónapos csecsemő, de fiatal felnőttek is vannak a betegek között. A fertőzés leginkább azokat veszélyezteti, akik még nincsenek beoltva vagy nem estek át korábban a betegségen. Romániában a gyermekek egyéves korban kapják meg az első kanyaró elleni védőoltást, így az ennél kisebb csecsemők még…

Continue reading

Egyéb kategória

Két év után megnyitnák a kerékpártárolókat Csíkszeredában

A városközponti lakóövezet teljes felújítása két éve befejeződött, de a Csíkszeredában elsőként elkészített, zárható, közösségi kerékpártárolók azóta is zárva vannak. A fából készült, bódékra hasonló építmények hivatottak kiváltani a tömbházi folyosókon, lépcsőkön, alagsorokban, erkélyeken, szárítókban történő kerékpártárolást, működtetésükre azonban még nem született meg a megfelelő megoldás, ezért is vannak egyelőre bezárva. A városháza először a lakástulajdonosi egyesületekre szerette volna bízni a kerékpártárolók működtetését, ezt viszont nem vállalták, ezért a hivatalnak kellett megszerveznie – ez mostanig…

Continue reading

Egyéb kategória

Átvette a Nobel-díjat Karikó Katalin és Krausz Ferenc

A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián. A Nobel Alapítvány nevében Astrid Söderbergh Widding, a kuratórium elnöke köszöntötte a díjazottakat. Beszédében hangsúlyozta: Alfred Nobel üzenete nagyon világos számunkra: ő abban hitt, hogy az irodalom, a tudomány és a béke érdekében végrehajtott cselekedetek előreviszik a világot. Hozzátette: ezért kulcsfontosságú, hogy tiszteljük a tudást és nemzetközi szinten együttműködjünk. A kuratórium elnöke kiemelte: egy…

Continue reading

Egyéb kategória

Alapszabály: nem szabad átlépni a határokat, és akkor nem lesz szexuális visszaélés

Hová fordulhatnak a diákok, ha úgy érzik az iskolában elszenvedői valamilyen bántalmazásnak, legyen az szexuális visszaélés, vagy a bullying egyéb formája – többek között erről kérdeztük Szabó Irén Ottiliát, a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ vezetőjét. A tanulók problémájukkal bármely felnőtthöz fordulhatnak, akivel kapcsolatban vannak: akár a szülőkhöz, akár a tanítóhoz, osztályfőnökhöz, vagy iskolai tanácsadóhoz” – sorolta az intézményvezető. Hozzátette, az országos gyermekvédelem 119-es segélyhívó számát is lehet tárcsázni, ezen a számon is…

Continue reading

Egyéb kategória

A mesterséges intelligencia forradalma átformálja a munkahelyeket

Bevezetőjében a Tengr.ai marosvásárhelyi startup alapítója elmondta, a mesterséges intelligencia forradalma át fogja formálni a munkahelyeket, hasonlóan ahhoz, mint amikor a gőzgép megjelenése bizonyos területeken kiszorította a lóval történő szállítást. Hozzátette: az elmúlt egy év során a mesterséges intelligencia területén történt egy áttörés, aminek hatására ez a technológia mindenkinek a látókörébe került a különböző szöveg-, vagy képgenerátorok révén. „Az elmúlt három évben azért történt egy ilyen látványos előrelépés a mesterséges intelligencia terén, mert fejlődött a…

Continue reading