Egyéb kategória

Befejezéshez közelednek a munkálatok – kik igényelhetik az új szolgálati lakásokat?

Mintegy háromezer négyzetméteres területet adott át 2020-ban a székelyudvarhelyi önkormányzat az Országos Lakásügynökségnek (ANL), hogy szolgálati lakásokat építhessenek a közszférában dolgozóknak. A városi kórház udvarából leválasztott részen már a következő évben elkészült a huszonnégy lakrészes (18 kétszobás, 6 garzon) tömbház, ám a műemlékvédelmi követelmények miatt elhúzódott a közművesítés. A zöldövezet, a sétányok, az esővízelvezető rendszer, a csatornahálózat és a parkolók kialakítása ugyanakkor megtörtént. A közvilágítással dolgoznak Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal szóvivője lapunknak elmondta, konkrétan…

Continue reading

Egyéb kategória

Kelemen Hunor: nem sikerült megegyezni, ha nem változnak az álláspontok, az RMDSZ nem vesz részt a kormányban

A parlamentben nyilatkozó politikus elmondta, hogy a keddi tárgyalásokon nem sikerült egyezségre jutni a másik két koalíciós partnerrel az új kormány összetételéről. Nem zárta ki, hogy szerda reggelig találnak egy megoldást, de megjegyezte: erre nem lát sok esélyt – írja az Agerpres. Kelemen Hunor kifejtette: nagyon sajnálja, hogy nem tudtak megállapodni a Nemzeti Liberális Párttal és a Szociáldemokrata Párttal, és az RMDSZ nem vehet részt az új kormányban. A komolyságon, szakmaiságon és felelősségen túl rugalmasságot…

Continue reading

Egyéb kategória

A legnagyobb székelykapu még csak a kezdet

Mint arról beszámoltunk, az Összetartozás kapuját egy anyaországi vállalkozó, egyben a Sokoró Tájegység Egyesülés elnöke ötlete nyomán állították fel Sokorópátkán. Vajda Péter egy korábbi erdélyi Rotary-bálon került kapcsolatba Tamás Olivérrel, aki felvállalta, hogy beszerzi a kapuhoz szükséges méretes tölgyrönköket, kivágatja a gerendákat. A háromszéki vállalkozó szerint ez volt a dolog legnehezebb része, hiszen ahhoz, hogy az 51 x 36-os kapuláb kifaragható legyen, a rönknek magának legalább 80-100 cm átmérőjűnek kellett lennie. Csernátonból került ki a…

Continue reading

Egyéb kategória

Még zajlanak a tárgyalások az RMDSZ kormányzati részvételéről Ciucă szerint

A PNL székházánál várakozó újságíróknak a politikus kifejtette: az országnak továbbra is politikai stabilitásra, és mielőbb „működőképes kormányra” van szüksége. Remélem, hogy nagyon gyorsan lezárjuk a tárgyalásokat, (…) és a parlament mielőbb bizalmat szavaz az új kormánynak – nyilatkozta a volt miniszterelnök az Agerpres beszámolója szerint. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha az RMDSZ kilép a kormányból, Ciucă kijelentette: a PNL illetékes testületei azzal bízták meg, hogy a koalíciós tárgyalásokon ragaszkodjon az eredeti megállapodás…

Continue reading

Egyéb kategória

Napokon belül általános sztrájk robbanhat ki az egészségügyi rendszerben is

Részleges sikereket ért el a Sanitas szakszervezet az elmúlt napokban a kormány képviselőivel folytatott tárgyalások során, de több követelésére még nem kapott választ az érdekvédelmi tömörülés, ezért folytatják a szerdán megkezdett japánsztrájkot. A tiltakozások hatására két sürgősségi kormányrendelet is született a napokban, ezek értelmében az egészségügyi, illetve szociális ellátórendszerben dolgozók júniustól megkapják a 2017/153-as törvény által előírt, ám elmaradt béremelés utolsó, 2022-re beütemezett részletét, tehát nő az alapbérük. Ez a teljes kisegítő személyzetet érinti, illetve…

Continue reading

Egyéb kategória

Kelemen Hunor: az RMDSZ nem fogadja el a PSD ajánlatát, és nem mond le a fejlesztési minisztériumról

A politikus arra reagált, hogy az egyeztetéseken Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke azt javasolta: az RMDSZ vegye át az európai projekteket kezelő, illetve az energiaügyi vagy az egészségügyi minisztérium vezetését a fejlesztési és a környezetvédelmi tárca helyett. Kelemen Hunor elmondta, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZÁT) pénteki ülésén az a döntés született, hogy az RMDSZ az új kormányról szóló tárgyalásokon az eredeti koalíciós megállapodás tiszteletben tartását fogja kérni a PSD-től és a Nemzeti Liberális…

Continue reading

Egyéb kategória

A legjobbak jutottak tovább a Székely Vágta előfutamain

Mint írják, az első előfutam Farkaslaka lovasa számára nagyon jól sikerült. A település új indulója, Bálint Szilamér Villámlással villámgyorsan elhagyta a többieket, az utolsó körben annyira biztos volt a győzelme, hogy szinte sétálva ért célba. Küzdött a második helyért Papp Alpár, a kézdivásárhelyi versenyző, akinek sikerült megtartania pozícióját, így ő is továbbjutott a vasárnapi középdöntőbe. A második előfutam izgalmasabban indult, Kilyén és Etéd képviselője fej-fej mellett haladva galoppozott, Etéd lovasa, Kelemen Sándor-Géza azonban az első…

Continue reading

Egyéb kategória

Bocsos anyamedvék tanyáznak Szentábrahámon

Tavasz óta rendszeresen észlelnek medvéket Szentábrahámon, de két hete fokozódott a helyzet, hiszen már szinte napi szintűvé vált a probléma – tudtuk meg Simó Dezső helyi polgármestertől. A legtöbb esetben két különböző anyamedve okozza a gondokat, amelyeket két-két bocs is kísér. Nem ritka, hogy a lakók fényes nappal látják az egyedeket, amelyek a település utcáin rohangálnak. Mindemellett már háziállatokat is pusztítottak el. Volt rá példa, hogy mindössze néhány méterre szaladt el egy példány a kertjében…

Continue reading