Önállóan boldogulni az életben
A Dévai Szent Ferenc Alapítványnál 2020-ban indult el az a projekt, amely révén gyermekotthonban élő, de 16. évüket már betöltött fiúk és lányok, illetve már felnőtt, az otthonból „kirepült” fiatalok elindulását segítik az életben. Két régióban is működik ez, azaz a Déva-környéki megyékben, illetve Székelyföldön, azaz Maros, Hargita és Kovászna megyében foglalkoztak a fiatalokkal. Különféle képzésekben részesültek, szakmát tanulhattak, de a már kirepültek számára lakhatást is biztosítanak – összegezte a lényeget Máté-Nagyfalusi Éva célcsoportfelelős és…