Egyéb kategória

Rolleres balesetek – külön kategória, mert már annyian vannak az utakon

{L1} Marosvásárhelyen már két cég elektromos rollereit lehet bérelni, és egyre többen közlekednek ezzel a városban. Az érvényben lévő jogszabályok szerint az elektromos, de a hagyományos hajtányokkal is csak kerékpárutakon lehet közlekedni, illetve ezek hiányában a 14 évnél idősebbek az utakon haladhatnak. Fontos, hogy a közlekedési eszközöket megfelelően felszereljék, és az sem mellékes tudnivaló, hogy 16 éves korig a rollerezőnek védősisakot kell viselnie. Balesetek országszerte Az országos statisztikai adatok szerint az elmúlt négy évben csaknem…

Continue reading

Egyéb kategória

Szinte mindenből fogyaszthatnánk helyit

A multicégek piacgazdaságával minden kisvállalkozónak nehéz felvennie a harcot, a sorból pedig az úgynevezett füvesemberek sem maradnak ki. A gyógynövénygyűjtők és helyi termelők megsegítésére, illetve képzésére kezdeményezett projekt által a székelyföldi gyógynövényeket és az azokból született készítményeket szeretnék népszerűsíteni, hogy méltó helyet tudjanak elfoglalni a piacon. A harminc hónap alatt film is készült több székelyföldi gyógynövénytermesztő munkásságát követve, amelyben Macalik Ernő biológus, Csibi Imre orotvai gyógyító és Pálfalvi Pál botanikus életművéből mutatnak be szemelvényeket – magyarázta a programot…

Continue reading

Egyéb kategória

Nagyjából betakarították a pityókát, jöhet a számolgatás, hogy megérte-e

{L1} Lezajlott a burgonya betakarítási munkálatainak nagy része Hargita megyében, a termésnek már csak egy kis hányada van a földben. Az időjárás kedvez a munkálatok befejezéséhez, ami helyenként az őszi vetésekkel kapcsolatos teendők miatt nem ért még véget, a párhuzamos munka ugyanis megosztotta a mezőgazdasági gépparkokat és az emberi erőforrást is – tájékoztatott Romfeld Zsolt. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta, Gyergyó vidékén is zajlik még a betakarítás, ott a krumplinak mintegy 20 százaléka van…

Continue reading

Egyéb kategória

Szennyvízrendszer Bögöz községben: ami elkészült, amin dolgoznak, és aminek még neki sem fogtak

{L1} Örömmel újságolta el lapunknak Ülkei Zoltán bögözi polgármester, hogy számos bonyodalom után mostanra sikerült kiépíteni az elődje által a Helyi Fejlesztések Országos Programjában (PNDL) megpályázott szennyvízhálózati rendszert Bétában, Székelydobóban és Vágásban. Mint mondta, a projekt részeként földbe helyezték a gerincvezetékeket, ugyanakkor a csöveket is elvezették a porták mintegy hetven százalékához. Utóbbi bonyodalmas munka volt, hiszen a beruházás eredeti tervei szerint csak alig több mint száz háztartás bejáratához tudták volna kiterjeszteni a rendszert. Később kivették…

Continue reading

Egyéb kategória

Kitüntetett helyen a mesemondás

Első alkalommal szervezték meg az Erdélyi Népmesemondó Találkozót a Szóperencia Egyesület indítványozására a Tekergő Meseösvény Közhasznú Egyesület, a Meseszó Magyar Szövegfolklór Egyesület, a Zengő Tér, valamint a csíkszentdomokosi Márton Áron Zarándokközpont közreműködésével a hétvégén, Csíkszentdomokoson. „A mesekultúra reneszánszának vagyunk tanúi az utóbbi évtizedben. A történet- és a mesélési alkalmak jelentős változásokon mentek át, átalakultak a helyszínei, alkalmai. A mesék, a mesemondás sohasem volt ilyen kitüntetett helyen, mint napjainkban. Újrafelfedezése számos irányzatot és iskolát hívott életre.…

Continue reading

Egyéb kategória

Vakációs házi feladat – hogyan is állunk vele?

{L1} Hét hétnyi tanítás után ezen a héten egyhetes őszi szüneten vannak a tanulók, s míg az elmúlt években az egyhetes őszi vakáció csak az óvodások és elemi osztályosok számára járt, az idei tanévtől az ötmodulos tanévszerkezetnek köszönhetően mindenki pihen október 30-áig. Elfelejtik a tanultakat? A tanév első vakációja előhozta a szünidei házi feladatok kérdését is, ami igazán megosztó kérdés: sokan – szülők és tanárok egyaránt – úgy vélik, azért van rá szükség, mert egyébként…

Continue reading

Egyéb kategória

Utalták a 250 lejes támogatások harmadik részletét

Az európai beruházásokért és projektekért felelős tárca folyósította a szociális utalványok harmadik, 250 lej értékű részletét. A kifizetések összege 590 384 250 lejre emelkedik. A tárca hétfői közleménye szerint – amelyet az Agerpres hírügynökség szemlézett – a pénzt 2 358 359 romániai személy szociális kártyájára utalták át. Év végéig még egy 250 lej értékű részletet fognak folyósítani. November közepéig azoknak is ki fogják állítani és kézbesíteni a szociális kártyákat, akik a támogatás második részletének utalása…

Continue reading

Egyéb kategória

A mélyszegénység felszámolásával kapcsolatos projekthez csatlakozott Maros Megye Tanácsa

A romániai Országos Demokratikus Intézet (National Democratic Institute) azt szeretné elérni, hogy az informális településrészeken élő közösségeknek javuljanak az életkörülményeik, ezáltal kiemelkedjenek a mélyszegénységből. A projekthez csatlakozott Maros Megye Tanácsa, Novák Csaba Zoltán szenátori irodája és a Divers Egyesület is, melynek kezdeményezésére a Make Better Egyesület készített egy tanulmányt. Ennek címe: Romániai roma közösségekre vonatkozó területi diagnózis a központi fejlesztési régióban. Az elkövetkezendő időben 200 település kap majd támogatást informális telepekre és 4000 szociális lakásra. „Ezekre kellene a…

Continue reading

Egyéb kategória

1956 örökül hagyott feladata: őrizni a közel hét évtizede kivívott szabadságot

Fáklyás felvonulással vette kezdetét az 1956-os forradalomra való megemlékezés Székelyudvarhelyen, a felvonulásra érkező emlékezőket Bereményi Géza Magyar Copperfield című életrajzi regényéből idézett gondolatokkal indították útnak a Studió mozi épülete elől. A szép számban összegyűlt résztvevők a jelképes lángokkal a kezükben indultak el a Kossuth Lajos utcán át a Márton Áron térre, ahol Haáz Rezső Múzeum legújabb, Barikád a szabadságért nevet viselő szabadtéri tárlatánál folytatódott az ünnepi megemlékezés. Érkezéskor egy kivetítőn rövidfilmet játszottak le, így szívszorító…

Continue reading