Egyéb kategória

Az egyik tornaterem építése jól halad, a másik elkezdését számos akadály hátráltatja

A Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermének építésére már majdnem két éve kiadták a kezdési utasítást, de olyan bonyodalmak következtek, amelyek miatt a kivitelező még ásni sem tudott eddig a munkaterületen. Az első akadály az volt, hogy a Petőfi Sándor utcáról a cég munkagépei nem tudtak bejutni, mert túl szűk volt az erre szánt bejárat. Ezért az egyik kőoszlopot és a kerítés egy részét le kellett bontani, ez viszont műemlékké volt nyilvánítva, így az engedélyeztetés jóval…

Continue reading

Egyéb kategória

Már csak a virtuális irányítótorony hiányzik a brassói repülőtér beüzemeléséhez

Hétfőn délután Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere látogatták meg a létesítményt. A házigazda Adrian Veștea rámutatott, már korábban eldöntötték, hogy virtuális irányítótorony segítségével Aradról vezénylik a légi forgalmat, az ehhez szükséges műszaki berendezéseket megrendelték, a gyártó folyamatosan szállítja az elemeket, a szerződés értelmében az utolsót októberben. Ezzel párhuzamosan zajlik a különböző hatósági engedélyek beszerzése. Amint felszerelik a virtuális irányítótorony minden elemét,…

Continue reading

Egyéb kategória

Kórházépítésre készülnek Csíkszeredában

A Csíksomlyón, a Szék úton 1841-ben elkészült, Csíkszék székházának épült ingatlan nem igazán alkalmas kórháznak, ennek ellenére az elmúlt évtizedekben, amióta visszakerült a római katolikus egyház tulajdonába, nem sikerült elköltöztetni onnan a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tüdőgyógyászati és a fertőző betegségek osztályait. Miután a kórház Nagy Laji-dombján lévő főépülete környékére a két részleg befogadására alkalmas épületet tartalmazó rendezési terv készült, és a fejlesztési minisztérium egy éve 68 millió lejt hagyott jóvá az építkezés költségeire, a…

Continue reading

Egyéb kategória

Pert nyertek a csíkszeredai ANL-lakások bérlői

Mint Bors Béla alpolgármestertől megtudtuk, az ügyben indított perek lejártak, tizenöt esetben a lakók javára döntött a bíróság, egy esetben pedig a városházáéra, mivel ott többek között tartozások bonyolították az esetet. Ítéletében a bíróság érvénytelenítette a szabályzó azon cikkelyét, amely a csíkszeredai munkahelyre vonatkozott. Ezt egyébként azóta az önkormányzat is visszavonta, és új szabályzatot dolgozott ki, ezáltal eltörölték a csíkszeredai munkahelyre vonatkozó kötelezettséget az ifjúsági tömbházlakások bérleti szerződésének meghosszabbítására vonatkozó feltételek közül. Az alpolgármester érdeklődésünkre úgy fogalmazott: örülnek a döntésnek,…

Continue reading

Egyéb kategória

Vibe Fesztivál: pörgős hétvége a Maros-parton

2017-ban, ez első Vibe Fesztiválon valamivel több mint 20 ezer, főként erdélyi magyar fiatal váltott jegyet a középiskolásoknak és egyetemistáknak szervezett többnapos rendezvényre. A számok évről évre nőttek, majd 2020-ban a hatósági tiltás miatt elmaradt a rendezvény, de tavaly volt egy kisebb, városi kiadása. Idén igazán kitettek magukért a szervezők, hiszen csaknem száz fellépőt, előadót hívtak meg, hogy szórakoztassa a közönséget. Az egész hetes fesztiválbérlet 350, az egynapos 139 lejbe került. Szombaton, a fesztiválnak otthont…

Continue reading

Egyéb kategória

Ezekben a székelyföldi iskolákban nem sikerült senkinek sem az érettségije

Az érettségizők az elmúlt 13 év legjobb országos eredményét szállították idén, de országszerte 42 olyan iskola is van, amelyben senkinek sem sikerült átmenni a vizsgán. A legtöbb, négy ilyen középiskola Máramaros megyében van, három Szilágy és Konstanca megyében, de Hargita megyében is két iskola van, ahol nulla százalékos az átmenési arány. A székelykeresztúri Zeyk Domokos Iskolaközpontban, valamint a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában nem sikerült senkinek sem leérettségizni, a keresztúri iskolában ketten próbálták meg, a…

Continue reading

Egyéb kategória

Az utóbbi nyolc év legmagasabb átmenési arányát érték el a Kovászna megyei érettségizők

A tájékoztatás szerint 1076 személy iratkozott be az érettségire, 1060-an jelentek meg a vizsgán, és 769-en közülük sikerrel vették az akadályt. Összesen 383 óvást nyújtottak be, ezek nyomán 127 jegyet kisebbre, 238-at nagyobbra módosítottak. Az elméleti gimnáziumok végzősei érték el a legjobb eredményeket, 86 százalékuk átment az érettségin. A tehetséggondozó iskolák diákjainak 66,47 százaléka, a műszaki iskolák végzőseinek 31 százaléka ért el átmenő átlagjegyet az óvások elbírálása után. Az idén végzettek átmenési aránya a végleges…

Continue reading

Egyéb kategória

Károkat okozott a péntek délutáni vihar Sepsiszentgyörgyön

Szélvihar, felhőszakadás és jégeső söpört végig Sepsiszentgyörgyön péntek délután. A polgármester által közzétett fotók tanúsága szerint az erős szél több fát is kidöntött, és a városban felállított standokban is kárt tett. A városvezető bejegyzése szerint személyi sérülés nem történt, a Kovászna megyei tűzoltóság és a TEGA köztisztasági vállalat munkatársai a nap folyamán a szélsőséges időjárás okozta károk rendbehozatalán dolgoznak: eltávolítják a kidőlt fákat és takarítanak a szükséges helyszíneken.

Continue reading

Egyéb kategória

Hét református lelkészt szenteltek fel

A református lelkészeket Kolozsváron képezik a teológiai karon, ahol öt tanulmányi és egy gyakorlati év után egy újabb évig segédlelkészek kell legyenek. Ezt követően tehetik le a lelkészképesítő vizsgát, és amennyiben az sikeres, felszentelik őket. Idén a Maros megyében lévő Görgényi Református egyházmegyéhez tartozó gernyeszegi templom adott helyett a lelkészszentelésnek. A fiatalokat, akiket az elkövetkezőkben neveznek majd ki gyülekezetekbe, az egyházkerületi közgyűlés keretében szenteltek fel, szüleik jelenlétében. Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla a lelkészképesítő vizsga…

Continue reading