Egyéb kategória

Kerítésnek ütközött, belehalt sérüléseibe

Lövétei balesethez riasztották pénteken 17 óra 30 perckor a mentősöket és a rendőrséget: a hatóság vizsgálata szerint egy 71 éves helyi férfi traktorjával az egyik községi úton haladva elvesztette uralmát a jármű fölött, amely egy kerítésnek csapódott. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre siető mentősök az életét már nem tudták megmenteni. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatokat – számol be a megyei főkapitányság.

Continue reading

Egyéb kategória

Riasztó előrejelzés: „kihalnak” a háziorvosok, nincs aki pótolja őket

„Hatalmas gond, hogy a krónikus betegeknek nincs aki helyben felírja receptre a gyógyszereiket, továbbá küldőpapírt sem kaphatnak szakorvosokhoz. Az időseknek nehéz a városba utazni, hogy felkeressék azokat az orvosokat, akik vállalták a helyettesítést – panaszolta egy csíkszentkirályi lakos. Május vége óta ugyanis, amióta elhunyt Dobos László háziorvos, alapellátás nélkül maradtak a helyiek. A lakók számára a legrosszabb a bizonytalanság és a tájékoztatás hiánya, hogy mire számítsanak a jövőben, iratkozzanak-e át másik orvoshoz, vagy várjanak még;…

Continue reading

Egyéb kategória

Két pályázat is készült Büdösfürdő víz- és csatornahálózatának kiépítésére

{L1} Tavaly nyáron vált nyilvánossá, hogy az Országos Beruházási Társasághoz készül pályázatot benyújtani a két község, amelyek közigazgatási területein található az 1250 méteres magasságban fekvő Büdösfürdő. Az azóta eltelt időszakról Kencse Előd csíkszentimrei polgármester kérdésünkre elmondta, hogy a két község külön készítette el a szükséges tanulmányokat, de a tervezett fejlesztést egységként kezelik, mert összefüggő övezetről van szó. A pályázati dokumentációt ugyanakkor nemcsak a CNI-hez nyújtották be, ugyanezt megtették az Anghel Saligny program kiírásán is, így…

Continue reading

Egyéb kategória

Pittner Olivér-emlékkiállítás a Maros Megyei Múzeumban

Pittner Olivér születésének tavaly volt a 110., halálának pedig az 50. évfordulója, de nem sikerült kiállítást szervezni az évfordulóra, az idén viszont szeretnék ezt bepótolni – mondta a Székelyhonnak Oniga Erika művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa, hozzátéve, hogy a retrospektív kiállítás Salat Csaba műgyűjtő ötlete volt, amit felkarolt a múzeum. A kiállítás szakmai részéért Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese vállalt felelősséget. „Elkezdtük feltérképezni, hogy hol vannak Pittner Olivér-alkotások, ezzel a szervezési folyamatot…

Continue reading

Egyéb kategória

Gyűjtést szerveznek az alfalvi tűzvész károsultjainak

Két helyszínen is javában dolgoztak szerdán délben a kedd délutáni tűz maradványainak eltakarításán, ahol elsőként két istálló gyúlt ki, de a lángok továbbterjedtek az erős szél miatt, és távolabb további gazdasági épületek váltak a tűz martalékává. A törmelékeket, a tűz maradványait Gáll Szabolcs polgármester elmondása szerint egy régi bánya helyére szállítják, a megsemmisítésükről későbbiekben döntenek. Első lépésben innen az udvarokról el kell távolítani a törmeléket. A helyi önkormányzat egy buldóeszkavátorral és traktorral segít, mivel csak ezekkel…

Continue reading

Egyéb kategória

Forgalomkorlátozás az Udvarhely Napok idején

Június 23. és 27. között – csütörtök reggel 7 órától egészen hétfő reggel 7 óráig – lezárják a Mihail Kogălniceanu utcát, valamint a Mihai Eminescu utcát a Mihail Kogălniceanu és a Bányai János utcák között. Pénteken 7 órától szombat estig a József Attila utcában is forgalomkorlátozást eszközölnek a városnapi koncertek miatt – értesít a helyi rendőrség Facebook-bejegyzésében.

Continue reading

Egyéb kategória

Kilövési engedély még sehol, miközben minden nap látja a pásztor a medvét, amelyik rátámadt

Noha még májusban támadt a pásztorra egy medve Patakfalva határában, azóta sem kaptak kilövési engedélyt a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület munkatársai, az egyébként jól beazonosítható egyed ártalmatlanítása érdekében – tudtuk meg Mărmureanu-Bíró Leonárdtól, az egyesület vezetőjétől. Az igazgató elmondta, legutóbb azt a választ kapták a környezetvédelmi minisztériumtól, hogy a kilövéshez használják a Felsőboldogfalva község számára – a megelőzési kvóták részeként – korábban jóváhagyott engedélyt, az említett dokumentumot azonban már korábban felhasználta a társulat egy…

Continue reading

Egyéb kategória

Maros megye: 240 ezer lejjel segítik az ukrán menekültek beilleszkedését a helyi közösségbe

A Suryam Egyesület június 1-jén elindította a MarosHub: A Maros Megyei Menekültek Egyedi Integrációs és Szociális Támogatási Központja című projektet, azzal a céllal, hogy segítsen az ukrajnai menekültek problémáinak azonosításában és megoldásában. Segítenek a hivatalos iratok megszerzésében A projekt egy 240 ezer lej értékű, angliai civil szervezetek által nyújtott támogatásnak köszönhetően valósulhat meg az Oxfam és a Maros Közösségi Alapítvány által – válaszolta a Székelyhon érdeklődésére Koreck Mária, a Marosszéki Közösségi Alapítvány projektkoordinátora, aki azt is…

Continue reading

Egyéb kategória

Idén is lesz Stradivari-hegedűkoncert Gyimesbükkben

Alexandru Tomescu harmadik alkalommal tart koncertet Gymesbükkben, a világhírű hegedűművész 2020-ban Beethoven, Massennet, Bach, Haendel, Massenet, Kreisler, Proumbescu és Enescu-, tavaly pedig Beethoven műveket adott elő. A világhírű hegedűművészt az idei turnéján Dragoș Ilie, szintén világhírű gitárművész kíséri, az idei koncert címe Paganini Magic, és az olasz zeneszerző hat, hegedűre és gitárra írt szonátáját adják elő. Niccolò Paganini (1782–1840) hegedűművész, gitáros és zeneszerző a 19. század eleji romantika korának legjelentősebb hegedűvirtuóza volt, akit az ördög…

Continue reading

Egyéb kategória

Nő az étkezési utalványok értéke, de ezt nem kötelező alkalmazni

Döntő házként szavazta meg a képviselőház azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az étkezési utalványok értékét 20,17 lejről 30 lejre emelik meg. A döntés része a Támogatás Romániának intézkedéscsomagnak, amellyel Csép Éva Andrea, Maros megyei képviselő szerint kissé kompenzálni szeretnék az elmúlt időszak élelmiszerárainak rohamos emelkedését. „Rég volt amikor 12–13 lejért lehetett megvenni egy napi menüt, ma már leginkább 23 lejt kell fizetni egy ebédért, de az elmúlt időszakban minden alapélelmiszer drágább lett. Ezért is jön…

Continue reading