Egyéb kategória

Láthatóság és együttműködés: létrehoznák a kisebbségi színházak európai hálózatát

Kilenc előadás, kísérőprogramok, szakmai beszélgetések és találkozások, a színházak közötti párbeszéd erősítése, valamint a nemzetiségi színházak lehetséges együttműködése – ezt kínálta a négynapos Showcase, amelynek keretében szervezték meg a Nemzeti Kisebbségi Színházak Csúcstalálkozóját. Itt megfogalmazódott: létrehoznák a kisebbségi színházak európai hálózatát. A találkozón színházigazgatók, elöljárók, politikusok, európai kulturális intézmények képviselői, színházi szakemberek vettek részt. Köszöntőt mondott Dominic Fritz, Temesvár polgármestere, Demeter András István kulturális miniszter, Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke és Fábry…

Continue reading

Egyéb kategória

Nagyobb eséllyel juthatnak haza az elveszett háziállatok

Kutyák, macskák, sőt papagájok fotóival is találkozhatunk a PetRadar térképén, amelyet jelenleg mintegy 90 országban használnak arra a gazdák, hogy megtalálják elveszett háziállataikat. Közöttük van január óta Románia is, egyelőre azonban csak a nagyvárosokban – leginkább Bukarestben – barátkoznak ezzel a lehetőséggel a gazdák. Megnéztük, milyen segítséget kínál a weboldal, és milyen hasznos eszközökkel gyorsítható fel az elkóborolt állatok keresése. Ingyenes használható alapfunkciók A platformot egy holland vállalkozó indította el négy évvel ezelőtt azzal a…

Continue reading

Egyéb kategória

Hol húzódik a határ szólásszabadság és káros tartalmak között az online médiában?

Létezik olyan munkahely, ahol a TikTok-, Instagram- és Facebook-videók figyelése a napi feladatok közé tartozik. Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) tagjai például ezt teszik, de az átlagos felhasználókkal ellentétben nem szórakozásból használják ezeket a platformokat: azt vizsgálják, hogy az online tartalmak megfelelnek-e az audiovizuális kód előírásainak. Ennek keretében többek között terrorista, gyűlöletkeltő, súlyosan dezinformáló vagy a kiskorúakra káros tartalmakat vesznek górcső alá, és kezdeményezik azok eltávolítását. Borsos Orsolya, a CNA vezetőtanács-tagja szerint az online platformok,…

Continue reading

Egyéb kategória

Ha még nem nézed, itt az ideje elkezdeni az új Trónok harca előzménysorozatot

A Dunk és Egg történetét elmesélő regény közel sem annyira masszív, mint az eddig megjelent öt Trónok harca-regény (aminek még mindig dolgozik, vagy inkább nem dolgozik a folytatásán Martin), vagy a fiktív történelemkönyvnek is beillő, a Targaryeneket bemutató Tűz és Vér, helyette egy életigenlő sztorit mesél el lovagiasságról, bajtársiasságról és barátságról. Mindezt Westeros azon korszakából, amikor már nem voltak sárkányok, a birodalom pedig épp megszabadult a tél sanyargatásától. A Tűz és a vér-saga eseményei előtt…

Continue reading

Egyéb kategória

Szombat estére ismét rátelepedett a köd a Csíki-medencére

A köd által érintett települések között Csíkszeredát, Csíkszentdomokost, Csíkszentgyörgyöt, Szépvizet, Csíkszentsimont, Madéfalvát, Csíkkarcfalvát, Csíkszentmihályt, Csíkszenttamást, Csíkszentmártont, Csíkszentkirályt, Csíkcsicsót, Csíkdánfalvát, Csíkmadarast, Csíkszentimrét, Tusnádfürdőt, Csíkkozmást, Csíkpálfalvát, Csíkszentléleket, Csíkrákost és Kászonaltízt összesíti a katasztrófavédelmi összesítés.

Continue reading

Egyéb kategória

Több száz éves emberi csontok kerültek felszínre Gelencén

Az emberi maradványok a Hydrokov Rt. megbízásából zajló gelencei szennyvízhálózat-bővítése során, a község úgynevezett 9-es utcájában végzett földmunka közben kerültek elő. Paul Pupeză, a Keleti–Kárpátok Nemzeti Múzeumának archeológusa a helyszínen elmondta: a csontvázdarabokat a múlt hét folyamán találták meg, és szakszerű kiemelésük után elszállították a múzeumba további vizsgálatok céljából. Így a munkálatok zavartalanul folytatódhatnak, de továbbra is archeológus felügyelete mellett. Mintegy 800 éves leletről van szó A maradványok a felszegi műemléktemplom temetőjéhez közel, a kerítés…

Continue reading

Egyéb kategória

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek

Kinézete, életmódja nem túl megnyerő, és az emberek többsége kizárólag a halállal hozza összefüggésbe. Abba kevesen gondolnak bele, hogy a keselyű, mint a természet elhivatott takarítója, kulcsszereplő az állati tetemek kezelésében, betegségek megelőzésében. Az Európában fészkelő négy keselyűfaj egyike sem található már meg az országunkban. A remény viszont még nem veszett el: a visszatelepítési program hamarosan elindul. A keselyűk gyilkosai Elsőként a szakállas saskeselyű tűnt el, amelyet kutatói adatok alapján a Fogarasi-havasokban legutóbb 1925-ben, a…

Continue reading

Egyéb kategória

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Marosvásárhelyen 2021 őszén indult el az iskolajárat-program, amely ingyenes buszjáratokat biztosít a diákok számára. Idén január 12–30. között már közel hatezer diák utazott az önkormányzat által működtetett iskolabuszokkal – közölte a város polgármesteri hivatala. A biztonság érdekében minden járművön helyi rendőr is jelen van, aki segíti és eligazítja a gyerekeket. A program célja a forgalom csökkentése, a környezetszennyezés mérséklése, valamint a diákok önállóságának erősítése. Az útvonalakkal kapcsolatos részletek itt találhatók.

Continue reading

Egyéb kategória

Gyergyószentmiklóson nincs mozgástér az adók csökkentésére

A Salamon Ernő Gimnázium dísztermébe 150 személy fért volna be, a legtöbb szék azonban üresen maradt, az érdeklődők száma a negyvenet sem érte el, és ebbe beletartozott néhány RMDSZ-es önkormányzati képviselő is. Ellenben az EMSZ részéről senki nem volt jelen. Az asztalnál Nagy Zoltán polgármester és Bende Sándor parlamenti képviselő foglaltak helyet. Nincs miből csökkenteni Felvezetésként a polgármester ismertette a helyi adók emelésével kapcsolatos tudnivalókat. Elmondta, a tavaly megjelent 239-es törvény adóemelésre kötelezte az önkormányzatokat,…

Continue reading

Egyéb kategória

Lehetőség, hogy jót tegyünk: önkénteseket vár a háromszéki tűzoltóság

A tűzoltóság felhívásában figyelmeztet, hogy a programba 16 és 65 év közötti, orvosilag alkalmas, büntetlen előéletű önkénteseket keresnek. A háromszéki tűzoltóság február 11. és március 25. között várja az önkéntesek jelentkezését. Az iratcsomókat személyesen kell benyújtani az Olt utca 31–33. szám alatt található székhelyen, hétfőtől péntekig, 8 és 16 óra között. A jelentkezési dosszié összeállításához szükséges iratok listája, illetve a programmal kapcsolatos részletek a weboldalukon olvashatók.

Continue reading