Egyéb kategória

Több ezer lej pluszköltséget jelenthet az áfaemelés a Zöld Ház-program résztvevőinek

Aggodalommal figyelik a Zöld Ház Fotovoltaikus Programban részt vevő családok és kivitelezők a közelgő áfakulcs-emelést Romániában. A jelenlegi szabályozás szerint napelemes rendszer esetén a végszámlát csak az energiaszolgáltató által kibocsátott Csatlakozási Tanúsítvány (CR) kiadása után lehet kiállítani – csakhogy a tanúsítvány kiállítása hónapokat is késhet. Több mint száz család fizethet rá önhibáján kívül A rendszerszintű visszásságra egy marosvásárhelyi civil aktivista beadványa hívta fel a közvélemény figyelmét, amelyet a Környezetvédelmi Alap igazgatóságának címzett a Zöld Ház-program…

Continue reading

Egyéb kategória

Növelték a 35 év alatti fiatalok lakbértámogatását Sepsiszentgyörgyön

Módosulnak a jogosultsági feltételek is annak érdekében, hogy minél inkább igazodjanak az ingatlanpiaci viszonyokhoz, valamint hatékonyabban támogassák az önállósodni kívánó fiatalokat. A konkrét változások értelmében a maximálisan igényelhető összeg: 100 euró/hó a korábbi 50 euró helyett, legfeljebb a bérleti díj 40 százalékáig, ami korábban 25 százalék volt. Továbbra is jogosultak a támogatásra a 35 év alatti fiatalok, akik Sepsiszentgyörgyön laknak vagy tartózkodnak, középiskolai vagy szakiskolai végzettséggel rendelkeznek, Sepsiszentgyörgyön dolgoznak, legalább 6 hónapra szóló, az ANAF-nál…

Continue reading

Egyéb kategória

Lekapcsolódott a világítás, félbeszakadt az FK Csíkszereda-Bukaresti Dinamo mérkőzés

A csapatok pályán maradtak, melegen tartják az izmokat, hogy ne hűljenek ki. Mindenki várja, hogy történjen már valami. Az áramfejlesztők sem működnek, érthetetlen. Sosem fordult elő még ilyen. Mindenki tűkön ül. A szabályzat értelmében 60 perc alatt ki kell javítani a fennálló problémát, ellenkező esetben az FK elveszti a meccset 3-0-ra. 15 perc szünet után ismét működnek a reflektorok. Van remény, hogy folytatódjon a találkozó. Mint helyszínen levő kollégánk tájékoztatott: a négy reflektorból három úgy…

Continue reading

Egyéb kategória

Dinamo-szurkolók: „a körmeitek alatti föld is román”

A magyarellenes molinót sem hagyák otthon, amit ki is feszítettek a csíkszeredai stadion vendégszektorában. „A körmeitek alatti föld is román” – üzenték a molinón a csíkszeredaiaknak. A vendégszurkolók egy része elhagyta a stadiont, majd az épület körül szaladgáltak. A helyszínre kivezényelt csendőrség gyorsegysége azonnal közbelépett.

Continue reading

Egyéb kategória

Babgulyás sokác módra

Kiállítás-megnyitóval egybekötött főzés-bemutatóra, illetve kóstolóra kaptunk meghívást szerdán a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba annak vezetője, az eseményt szervező D. Haszmann Orsolya jóvoltából. A bemutató a baranyai értéktárba is bekerült hegyi bab, más néven sokácbab elkészítési módját célozta, egy olyan technológiát, ami egyéb ételféleségek előállítására is alkalmas, és első látásra fölöttébb szórakoztató. A végeredményről nem is beszélve! Néhány mondatban a kiállításról Azonban még mielőtt leragadnánk a gasztronómia területén, ejtsünk pár szót a kiállításokról, mert ebből kettő…

Continue reading

Egyéb kategória

Nyilvántartásba vették a zászlóaljparancsnok nyughelyét

A Schuth Tibor százados sírjának felkutatását célzó nagysajói utunk, mint megírtuk, csak részleges eredményt hozott, a téma további kutatást, kutakodást igényelne. Korabeli visszaemlékezések, valamint történészek adatai alapján csak azt sikerült megállapítani, hogy a kézdivásárhelyi m. kir. 24. határvadász-zászlóalj utolsó parancsnoka nagy valószínűséggel a Beszterce–Naszód megyei szórványtelepülésen nyugszik, de sírhelyét nem sikerült azonosítanunk. Beszámolónkban azt is jeleztük, hogy a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisír-nyilvántartójában Schuth Tiborra vonatkozólag semmiféle adatot nem találtunk, és hogy ennek okára e-mail-ben…

Continue reading

Egyéb kategória

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Olyan jégverés volt a térségben, hogy téli tájat hagyott maga után – adta hírül a szélsőséges meterológiai jelenségekről beszámoló Meteoplus Facebook-oldal, amely több bejegyzésben is foglalkozik a nem mindennapi esettel. A hirtelen lehulló jég mindent elvert, és a vihar után több centiméteres magasságban terített be mindent, mintha hirtelen lehavazott volna. Mint írják, a termést jégeső pusztította el, a jégeső elleni rendszer pedig továbbra sem működik. A posztot egyébként a Szentegyházi Meteo Állomás osztotta meg, akinek…

Continue reading

Egyéb kategória

Körbeért az aranyérem – a gyergyószéki sajtkultúra 140 éve

„Értékeink, múltunk ismerete és átadása gyerekeinknek nemcsak feladat, hanem kötelesség” – fogalmaz Köllő Réka, A gyergyószéki sajtkultúra múltja és jelene című kötet szerzője. A közelmúltban megjelent kiadvány megszületése egy véletlennek köszönhető. A Caritas Vidékfejlesztésnél dolgozó Köllő Réka főiskolai tanulmányai közben bukkant rá arra az információra, hogy 140 éve, 1885-ben egy svájci sajtmester elkezdte megtanítani a gyergyói gazdáknak a minőségi, piacképes érlelt sajt készítésének fortélyait. Ez a tudás aztán csaknem egy évszázadra feledésbe merült. Majd ismét…

Continue reading

Egyéb kategória

Magyar lány a tízes mögött: Ujfalvi-Veres Dorothea, Maros megye egyetlen tízes román érettségizője

Csillogó szemű fiatal lány ült le velem szembe a marosvásárhelyi kávézóban, hogy arra válaszoljon, székelyföldi magyarként hogyan tudta elérni a legnagyobb jegyet a román érettségin. Hamar megtudtuk: Ujfalvi-Veres Dorotheának sosem okozott különösebb gondot a román nyelv elsajátítása, hiszen szülei már kiskora óta elkezdték megismertetni és megszerettetni vele és öccsével az ország hivatalos nyelvét. Nincsenek román nemzetiségű felmenői, a román nyelvet ugyanúgy kezdte el tanulni, mint bármely vele egykorú székelyföldi fiatal. A mérleg nyelvét talán a…

Continue reading

Egyéb kategória

A különnyugdíjak szabályozása és a közigazgatás reformja is része lesz a második fiskális csomagnak

A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók nyugdíjazásának szabályozása az országos helyreállítási terv egyik mérföldköve is. Tarthatatlannak nevezte, hogy jelenleg a bírák és ügyészek általában 48 évesen vonulnak nyugdíjba, mert a törvény szerint 25 év munka után ezt megtehetik. Nyilvánvaló, hogy meg kell emelnünk a nyugdíjkorhatárukat (…) az általánosan 65 éves nyugdíjkorhatárhoz közeli szintre” – magyarázta az Agerpres szerint. Problémának nevezte, hogy egyre kevesebb Romániában az aktív munkavállaló, és néhány év múlva nem lesz,…

Continue reading