Ezer székely leány és még annál több
A csíkbánkfalvi néptánccsoport lelkes fiataljai szombaton kora reggel már készen álltak arra, hogy elinduljanak a csíksomlyói nyeregbe lovas szekerükön. A csíkszeredai Szabadság téren találkoztak a többi település néptánccsoportjaival, hogy közösen ünnepeljék az Ezer Székely Leány Napját. „Másodjára veszek részt az Ezer Székely Leány Napján, hiszen tagja vagyok a néptánccsoportnak” – válaszolta kérdésünkre az egyik csíkbánkfalvi fiatal. Jó élmény, hogy ilyen sok székely legényt, leányt lehet látni a nyeregben, és nemcsak fiatalokat, hanem idősebbeket is. Az…
Különleges víz alatti tárlat nyílt a dálnoki búvártóban
„A szárazföldön elvégezhető tevékenységek 90 százaléka víz alatt is kivitelezhető” – állítja Szabó Kolos, aki apjával együtt évek óta azon dolgozik, hogy bemutassa a búvárkodás sokrétű lehetőségeit. A dálnoki tó nem csupán egzotikus tengeri élményekre készít fel búvárokat, de otthont ad környezetvédelmi oktatásoknak, és különleges zeneterápiával (meloterápiával) segíti a fogyatékkal élő, vagy magatartászavaros gyermekeket. Ez utóbbi módszer hatékonyságát az Országos Rehabilitációs, Fizikai Orvostudományi és Balneoklimatológiai Intézet klinikai tesztjei is alátámasztják. Idén, a gyermekek évében, különös…
Motoros baleset a Kalonda-tetőn
A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint pénteken 15 óra körül baleset történt a Kalonda-tetőn. Egy 58 éves férfi Korondról Farkaslaka felé tartott motorbiciklivel, amikor, egyelőre ismeretlen okok miatt, elvesztette uralmát a kétkerekű felett és lesodródott az útról, sáncba esett. Testi sérüléseket szenvedett és a helyszínre kiérkező mentőautó kórházba szállította. Az alkoholteszt nyomán kiderült, hogy nem fogyasztott szeszes italt. A rendőrök folytatják a nyomozást, hogy kiderítsék a baleset pontos körülményeit.
Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
Az Országos Lakásügynökség jó pár évig rendszeresen építtetett fiataloknak vagy egészségügyben, tanügyben dolgozóknak szánt bérlakásokat. Az önkormányzatok biztosították a telket és a közművesítést, a tulajdonképpeni épületekre viszont Bukarestből, a kormánytól jött a pénz. Az elkészült lakásokat aztán átadták a helyi, ingatlanokat ügykezelő igazgatóságnak, amely az illető polgármesteri hivatalhoz tartozott. A cél az volt, hogy a 35 évnél fiatalabb egyedülállók vagy családok bérelhessék ki a lakásokat kedvezményes áron, és közben pénzt gyűjthessenek saját ingatlan vásárlására. Sokan…
Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
Még mindig tart az oltás a mezőbándi Hidegvölgyön, ahol szerda délután mintegy tíz hektáron leégett a száraz növényzet, estére további egy hektáron pusztítanak a lángok – tájékoztatott a Maros megyei tűzoltóság, akik a mezőbándi tűoltók és a helyi önkéntes tűzoltók segítségével küzdenek a pusztító tarlótűz ellen.
16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért
Minősített rablás gyanúja miatt vett őrizetbe 24 órára négy Kolozs megyei férfit a marosludasi rendőrség július 2-án. Mint a Maros megyei rendőrség közölte a nyomozást június 12-én indították, miután egy marosbogáti 66 éves férfi panaszt tett a rendőrségen, hogy ismeretlen személyek megjelentek az otthonánál, és felajánlották, hogy bádog ereszcsatornákat szerelnek fel. Körülbelül 20 méternyi ereszcsatorna felszerelése után az elkövetők 16 ezer lejt követeltek tőle, amely összeget végül késsel való fenyegetéssel szereztek meg. A rendőrség végül…
Az autópálya nyomvonala ellen tiltakoznak a kézdimartonfalvi gazdák
A kissé hosszú – „A Kovászna megyei A13-as autópálya által károsodott földtulajdonosok jogaiért harcoló” –, de annál beszédesebb nevű, a bíróságon jövő hónapban bejegyzendő egyesület által összehívott tanácskozást Papp Attila helyi tanácsos, az EMSZ Kovászna megyei szervezetének elnöke moderálta. Felvezetőjében arról tájékoztatta az összegyűlt több mint harminc érdeklődőt, hogy a közúti beruházásokért felelős országos társasághoz (CNIR) benyújtott kérésére kapott válasz alapján számára egyértelmű, hogy az A13-as autópálya Kézdiszéket átszelő, Kézdivásárhelyig tartó új nyomvonalát Kovászna Megyei…
Tíz vádlott fellebbezett Borbolyék perének elsőfokú ítélete után
Már az elején fontos kiemelni: a bírósági eljárást a vádlottak büntetőjogi felelősségének elévülése miatt szüntette meg a Maros Megyei Törvényszék, az anyagi felelősség viszont megmaradt, és ezt jelentős összegű kártérítési kötelezettséget ró a vádlottakra. Az igazságügyi intézményeket összesítő portál adatai alapján tíz vádlott élt a fellebbezés lehetőségével, így ügyükben a másodfokon eljáró Marosvásárhelyi Ítélőtáblának kell jogerős ítéletet hoznia. A fellebbezést benyújtó vádlottak Borboly mellett Cs. B. B., B. E., K. Cs., G. L., S. L.…
Csendes hős a Tiha-nyeregnél: ismeretlen segítő javította meg a menedékház ablakát
A Maros megyei Barlangi és Hegyimentő Szolgálat közösségi oldalán számolt be arról, hogy nem mindennapi meglepetés érte őket. Nemrég bejelentést kaptak, hogy ismeretlenek betörték a Tiha-nyeregben lévő menedékház ablakát. Kedden két hegyimentő elindult, hogy új ablakot szereljenek fel… És akkor jött a meglepetés: mire odaértek, az ablak már ki volt cserélve! Valaki – név nélkül, csendben, önként – elvégezte helyettük a javítást. Vannak még csodák a hegyekben!” – írják meghatottan a közleményben, és hálájukat fejezik…