Egyéb kategória

Duális képzés: nőtt a helyek száma, de hiányoznak a nagyvállalatok

A duális képzés olyan oktatási forma, amely során a tanintézetek és vállalkozások együttműködésének köszönhetően a szakmát tanuló diákok egy-egy cégnél, bérezés ellenében végzik szakmai gyakorlatukat, és ezt ösztöndíjrendszer is támogatja. Csíkszeredában idén rekordot döntött a duális képzésben meghirdetett helyek száma, összesen 264 helyre várják ősztől a diákokat. Ehhez képest Maros megyében összesen 256 hely van megyeszinten. Romániában több szinten lehetséges duális képzést megvalósítani: a 3. szint a szakiskolai, a 4. a szakközépiskolai szint (ennek feltétele…

Continue reading

Egyéb kategória

Grindeanu szerint várhatóan kedden vagy szerdán alakulhat meg az új kormány

A PSD ügyvivő elnöke péntek délután a szenátusban tárgyalt a kormányalakítással megbízott Ilie Bolojannal, és a találkozó után nyilatkozott a sajtónak. Elmondta, hogy a következő órákban újabb találkozói lesznek, amelyek nyomán körvonalazódni fog a deficitcsökkentő csomag és a kormányra lépő négy párt koalíciós megállapodása. A PSD mintegy 5000 küldöttje pedig mindezeknek az ismeretében szavaz szombaton a párt kormányzati részvételéről. Grindeanu közölte azt is, hogy az Országos Politikai Tanács pedig várhatóan vasárnap dönt a párt miniszterjelöltjeiről.…

Continue reading

Egyéb kategória

Nem nevesítette a kormányfő-jelöltet Nicușor Dan, a PSD elhalasztotta péntekre meghirdetett belső vitát

A PSD közleménye szerint pénteken 13 órától belső vitát tartottak volna a kormányzati szerepvállalásról a párt helyi és központi testületeinek mintegy 5000 tagja részvételével. Ehhez azonban előzetesen két feltételnek kellett volna teljesülnie: elkészül a deficitcsökkentő intézkedéscsomag és az államfő megnevezi azt a személyt, akinek kormányalakítási megbízást ad. A PSD emlékeztetett arra, hogy a korábbi egyezség szerint Nicușor Dannak csütörtökön 17 óráig, de legkésőbb péntek reggel nevesítenie kellett volna a miniszterelnök-jelöltet. „Sajnos PSD-n kívül álló okok…

Continue reading

Egyéb kategória

Juhhimlő – egy újabb állatbetegség, aminek a megjelenésétől tartani kell

Első alkalommal jelent meg Románia területén a juhhimlő, a ragályos betegséget egy rutinellenőrzés során igazolta az állategészségügyi szakhatóság a Teleorman megyei Dobrotești község két állattartó gazdaságában, amelyekben összesen 702 juhot és 31 kecskét tartottak. A hatóságok a járványvédelmi terv részként az állatok azonnali leöléséről döntöttek, és a gócpont körül védő-, illetve megfigyelőzónát jelöltek ki, értesítették és leellenőrizték a megye összes juh- és kecsketartó gazdaságát, a ragály felbukkanásáról pedig értesítették az Európai Bizottságot és az Állategészségügyi…

Continue reading

Egyéb kategória

A városi busszal utazóknak fele sem elégedett a szolgáltatással

Összekötjük a várost mottóval adtak át Marosvásárhelyen több elektromos és hibrid meghajtású buszt, amelyet európai uniós és országos pályázatokon elnyert összegekből vásárolt az önkormányzat. Jelenleg új és tiszta járművek közlekednek városszerte, és rövid idő alatt el lehet jutni busszal szinte mindenhová. Azok válaszoltak, akik gyakran buszoznak A Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat, amely a marosvásárhelyi önkormányzathoz tartozik, nemrég egy felmérést végzett, amelyben arra volt kíváncsi, hogy az utasok mennyire elégedettek, illetve mivel elégedetlenek. Portik Vilmos, a vállalat…

Continue reading

Egyéb kategória

Brutálisan megverte volt feleségét egy férfi egy üzletben – a nőnek senki nem segített

A biztonsági kamerák rögzítették, ahogy a 36 éves férfi feldúlt állapotban rontott be a boltba, ahol az áldozat dolgozott, majd perceken át ököllel ütlegelte, míg az a földre nem esett. A férfi ezt követően távozott, de a nő ekkor sem kapott segítséget, noha két férfi is jelen volt a helyiségben, egyikük sem avatkozott közbe. Rövid idő múlva a támadó visszatért, és folytatta az erőszakos cselekményt. Végül valaki értesítette a rendőrséget, akik a helyszínre érkezve őrizetbe…

Continue reading

Egyéb kategória

A folyó mellett élnek, mégis kiporciózva kapják a vizet

Hetvennyolc kilométerre van Parajd Dicsőszentmártontól, mégis a Hargita megyei településen történt bányakatasztrófa jelentősen befolyásolja a Maros megyei településen élők mindennapjait. A Korond-patakán végzett munkálatok miatt sóssá vált a Kis-Küküllő, így először csak háztartási célokra lehetett használni a vezetékes vizet, majd pénteken teljesen le kellett állítani a dicsőszentmártoni vízüzemet. Összesen több mint 35 ezer embert érintett ez a megszorító intézkedés a városban és a környező nagyközségekben. Vasárnap este újraindították ugyan a vízüzemet, de kedden hajnalban újra…

Continue reading

Egyéb kategória

Múzeumok éjszakája Sepsiszentgyörgyön

Az év egyik várt eseményére kerül sor az Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton, hiszen e napon egészen éjszakáig várják az érdeklődőket, akik délután öt órától kezdődően egy kötetlen, kicsik és nagyok számára egyaránt nyitott program részesei lehetnek. A Múzeumok Éjszakája alkalmából a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, az Erdélyi Művészeti Központ és a Székely Nemzeti Múzeum idén is meghirdette az Egyéjszakás kaland című kvíz-játékot,…

Continue reading

Egyéb kategória

Kelemen Hunor szerint nem lehet haladni a kormányalakítással, amíg nincs miniszterelnök-jelölt

Kelemen Hunort a kormányalakítási tárgyalások állásáról kérdezték a Digi24 stúdiójában. A politikus elmondta, hogy a kormányzásra készülő pártok eddig sokat vitatkoztak a deficitcsökkentési csomagról, az adóreform egészéről és az új kormányra váró legsürgősebb intézkedésekről. Politikai egyeztetések is zajlottak arról, hogyan kellene működnie a koalíciónak. De nem sikerült eljutni odáig, hogy kit javasolna a koalíció miniszterelnöknek. „Kell lennie egy javaslatnak a tarsolyunkban, amikor az államfő konzultációra hívja a pártokat. A jelölt hiánya voltaképpen azt jelenti, hogy…

Continue reading

Egyéb kategória

A parlamenttel vizsgáltatnák ki a szélsőjobboldali pártok, hogy kik a felelősek a parajdi bányakatasztrófa ügyében

A két alakulat a képviselőház házbizottsága elé terjesztette kérelmét, amelyet a testület hétfőn az alsóház jövő heti plenáris ülésének napirendjére tűzött – ismerteti az Agerpres. A kezdeményezők szerint a vizsgálóbizottság feladata lenne kideríteni, hogy milyen felelősségük volt a központi és a helyi hatóságoknak a parajdi bányakatasztrófa bekövetkeztében, hogyan kezelte a Salrom sóipari társaság a kitermelést fenyegető kockázatokat, milyen adminisztratív és jogi akadályok merültek fel a technikai megoldások kivitelezésében, illetve miként befolyásolta a környezetvédelmi civil szervezetek…

Continue reading