Egyéb kategória

A fényképek, amelyek a 20. század rettenetét is hordozzák

A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum által Székelyudvarhelyre elhozott tárlat ékes bizonyítéka annak, hogy bár hivatásszerűen az anyaországban végzik tevékenységüket az intézmény munkatársai, egyfajta küldetést teljesítve folyamatosan gondolnak Erdélyre; ez az ittenieknek is jó, hiszen nem csak szakmai, de szellemi fejlődést is eredményez – szögezte le a megnyitón Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója. Ezt követően köszönetet mondott, hogy a magyar kormány nem csak szóban támogatja a kultúrát, hanem konkrét cselekedetekkel is. Szakács-Paál István Székelyudvarhelyi…

Continue reading

Egyéb kategória

Elfoghatta a holland rendőrség a műkincstolvajokat

A hírportál szerint a gyanúsítottakat az észak-hollandiai Heerhugowaardban fogták el, és a hatóságok nem zárnak ki további letartóztatásokat ebben az ügyben. Az ellopott műkincsek még nem kerültek meg – derül ki az Agerpres által is szemlézett tájékoztatásból. Egy másik gyanúsítottat egy nappal korábban az egyik építőanyagboltban láttak sétálni. A rendőrség közzétette a fotóját, de még nem sikerült kézre keríteni a férfit. Mint ismert, az asseni Drents Múzeumból szombatra virradóan lopták el ismeretlen tettesek az ott…

Continue reading

Egyéb kategória

A területi átszervezés Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett

– Most, hogy az RMDSZ ismét kormányon van, és megkaptuk a két legfontosabb „pénzes” tárcát, derűlátásra adhat okot. De az ország jelenlegi gazdasági állapotát nézve, illetve a beharangozott megszorítások okán már kevesebb okunk van optimistának lenni, és ráadásul nem is szidhatjuk a saját minisztereinket. Ilyenkor az egyik szeme nevet, a másik meg sír? – Minden pozitív, ami az életünkben történik, egyben negatív is tud lenni. Minden, ami előny, az hátrányunkká is válhat. Csak tőlünk függ,…

Continue reading

Egyéb kategória

A Nemzeti Színház színpadán a kovásznai fiatalok

A magyar kultúra napja alkalmából, január 25-én a budapesti Nemzeti Színház színpadján mutatkozhattak be a fürdővárosi diákok, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság által szervezett X. Pajtaszínházi Szemle égisze alatt. A programban idén 19 anyaországi színjátszó csoportja mellett három határon túli csoport is megmutathatta tehetségét. A Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács ajánlására Erdélyt a Diákszínpad képviselte, de mellettük Felvidék és Vajdaság is jelen volt. Még a nyári táborunkban tanultuk be a darabot, akkor egy…

Continue reading

Egyéb kategória

Menhelyet keresnek a bántalmazott nagytestű állatok számára, ez azonban nem akar összejönni

A Hargita megyei állatrendőrség szerdai beszámolóján esett szó arról, hogy a megyében egyelőre nincs ahová elhelyezzék a veszélynek kitett, a kutyáknál nagyobb testű állatokat. A 2020-ból származó 175-ös sürgősségi rendelet és a 2004-ből származó 205-ös számú törvény előírja a megyei önkormányzatoknak, hogy fenntartsanak bántalmazott állatok elhelyezésére alkalmas menhelyeket, vagy szerződést kössenek ilyen menhelyeket kezelő civil szervezetekkel. Megkerestük Hargita Megye Tanácsát, hogy milyen lépéseket tettek a helyzet megoldására. Egyetlen ajánlat sem érkezett az évek során „2022…

Continue reading

Egyéb kategória

Kimaradnak a kiselemisek az olimpiászokból, de ezzel csak jól járnak

Az oktatási minisztérium úgy döntött, hogy 2025-ben sem rendez országos tantárgyversenyeket I-IV. osztályosok számára. Daniel David tanügyminiszter a döntést azzal indokolta, hogy hangsúlyt kell fektetni az alapvető kulcskompetenciák fejlesztésére a gyerekek saját ütemében, nem az olimpiászokra. A tanügyminiszter saját blogján fejtette ki, hogy ezek a minisztériumi szinten megrendezett versenyek miért torzíthatják a kulcskompetenciák fejlesztését az elemi osztályos tanulók esetében. Úgy véli, hogy az olimpiászok túl korán kezdik el ösztönözni a magánórák iparágát – ugyanis nem…

Continue reading

Egyéb kategória

Videón a hollandiai múzeumban történt betörés pillanata

A felvételeken három maszkos személy látható, amint betörnek egy külső ajtót, majd robbanás következik. Mindhárom gyanúsított símaszkot viselt, így nem lehetett őket azonosítani. Egyelőre nem világos, hogy a betörésben mások is részt vettek-e. A betörés péntekről szombatról virradóan, 03:45-kor történt a hollandiai Drents Múzeumban, amely a Dacia. Az arany és ezüst királysága című vendégkiállításnak adott otthont a román nemzeti múzeummal együttműködésben. Az elkövetők ellopták a Kr.e. 5-4. századból származó coțofenești-i aranysisakot, és három, a Sarmisegetusa…

Continue reading

Egyéb kategória

Harminc évig élt Magyarországon, aztán hazajött és Etéd polgármestere lett

Községbeli ismerőseinek biztatására döntötte el tavaly Lőrinczi Pál, hogy polgármesterjelöltként részt vesz a helyhatósági választásokon. Elmondása szerint gondolkodott azon, hogy pártszínekben pályázzon a tisztségért, de erre már nem volt lehetősége, hiszen bejelentésééig már megtörténtek a jelöltállítások. Így függetlenként vágott neki a megmérettetésnek, amelyet egy szoros verseny után sikerrel vett. Nem felejtett el románul Segesváron látta meg a napvilágot 1967-ben Lőrinczi Pál, akinek szülei nem sokkal később hazaköltöztek Etédre, így már a községben kezdte meg az…

Continue reading

Egyéb kategória

Az angol nyelv tanulása hajtotta, de utazni is szeret

– Miért jó önkéntesnek lenni? − Ez a fajta munka szerintem nagyon jó tevékenység lehet bárki számára, hiszen rengeteg olyan tapasztalatot lehet szerezni, amelyet aztán az élet bármely szakaszában kamatoztatni lehet. A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületnél nagyon jól fejleszthető az angol tudás, mivel számos más országból érkező fiatallal kapcsolatban vagyunk. Ezáltal a mindennapi használatba beépül, ennél jobban pedig nem lehet nyelvet tanulni szerintem. Továbbá lehetőséget nyújt az önkénteskedés az önállósodásra, és arra, hogy felelősségtudatosabbak lehessünk.…

Continue reading