Egyéb kategória

Pár képpárban február

{M1}

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház szemészeti osztályán történt fertőzés és annak következményei, ahogy a kórházat fenntartó Hargita megyei önkormányzat láttatta, illetve amire a közvélemény kíváncsi volt. Borboly Csaba megyeitanács-elnök olyan közleményt „okézott le”, amely elkerüli megemlíteni, hogy három beteg véglegesen elveszítette látását az egyik szemére a fertőzés miatt. A súlyos következmény azonban hamar kiderült, és végigsöpört nemcsak a helyi, hanem az országos médián. A botrány szinte az egész hónapot felölelte, az elkendőzést követő beismerés, a felelőskeresés és hárítás, vezetők visszahívása, majd a visszahívás visszahívása mind arról árulkodott, hogy messze állunk még a hasonló problémák profi kezelésétől. Ahhoz viszont közel, hogy mindez megtörténjen. Akár újra

{M2}

Emlékállítás így és úgy. Előrelépést hozott február az úzvölgyi katonatemető ügyében, ugyanis a Bákó Megyei Törvényszék első fokon úgy határozott, hogy érvénytelen a dormánfalviak építkezési engedélye, így a temetőből el kell távolítani a román betonkereszteket és emlékművet. A döntés megfellebbezhető, a konkrét eltávolítás pedig – a román igazságszolgáltatást ismerve – igencsak megkérdőjelezhető. Ami azt illeti, meg is kérdeztük olvasóinkat, hogy mennyire bíznak a haditemető korábbi állapotának visszaállításában. Több mint hatszázan szavaztak, és közülük csak egyharmad számít az első fokú ítélettel összhangban lévő jogerős döntésre, kicsivel kevesebb mint kétharmad a román keresztek állandóságát valószínűsíti.

Az emlékállítás építőbb oldala Székelyudvarhelyen látszik megvalósulni, ha többszöri helyszínváltoztatás után – a februári bejelentést követően – végül a belvárosi református temetőben sikerül felállítani Csanády György mellszobrát. Amilyen körülményesen találtak helyet a székely himnusz szerzőjét ábrázoló alkotásnak, olyan gyorsan „találták meg” maguknak a kezdeményezést a román nacionalisták. A Calea Neamului egyesület vezetője bejelentette, mindent megtesznek a szobor felállításának megakadályozásáért, és ha kell, Székelyudvarhelyre is eljönnek. 

{M3}

Székelyudvarhely városcímerét vizsgálják egy feljelentés miatt. Több száz év után főügyészségi szinten kell most eldönteni, hogy állatkínzásra való felbujtásnak minősül-e a karddal átszúrt medvefej ábrázolása.

Amíg Bukarestben átnyálazzák a bekért dokumentumokat, addig egy anyamedve itthon már döntött, és a város belterületétől néhány szász méterre vackolta be magát bocsaival. Jelzőszalaggal kerítették el a területet, és felhívták az udvarhelyiek figyelmét, hogy kerüljék el a környéket. Lehet, hogy csak a városcímert kellett volna kifüggeszteni…

{M4}

A madéfalvi Siculicidium-emlékműhöz látogatott február 14-én Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere. A magas rangú diplomatát népes tömeg fogadta, székely zászlókkal pedig helybéli fiatalok álltak sorfalat. A látogatás alkalmával újra az 1764-es madéfalvi eseményekre emlékeztek, amelynek következtében kezdődött meg a székelyek kivándorlása Moldvába, aztán falualapítás a mai Suceava megye területén.

2022-ben ukrajnai menekültek érkeznek az ukrán–román határon Suceava megyébe, miután február 24-én megtámadta Oroszország Ukrajnát, és háború tört ki a két ország között. A romániaiak élelmiszercsomaggal fogadják a háború elől menekülőket.

{M5}

Székelyudvarhelyi RMDSZ: Antal Lóránt és Miklós Zoltán. Négyen jelentették be, hogy indulnak a Szövetség székelyudvarhelyi szervezetének elnöki tisztségéért, végül ketten vállalták a megmérettetést. S hogy ez mennyire volt vállalható? Az udvarhelyi politikaiverseny-múltat teljesen hozta, tehát ilyenformán ütötte a szintet. A kérdés az, hogy ezen a mércén akarunk-e/tudunk-e emelni.