Egyéb kategória

Pittner Olivér-emlékkiállítás a Maros Megyei Múzeumban

Pittner Olivér születésének tavaly volt a 110., halálának pedig az 50. évfordulója, de nem sikerült kiállítást szervezni az évfordulóra, az idén viszont szeretnék ezt bepótolni – mondta a Székelyhonnak Oniga Erika művészettörténész, a Maros Megyei Múzeum munkatársa, hozzátéve, hogy a retrospektív kiállítás Salat Csaba műgyűjtő ötlete volt, amit felkarolt a múzeum. A kiállítás szakmai részéért Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese vállalt felelősséget.

„Elkezdtük feltérképezni, hogy hol vannak Pittner Olivér-alkotások, ezzel a szervezési folyamatot elindítottuk” – mondta lapunknak a művészettörténész, hozzátéve, hogy

a magyarországi és erdélyi múzeumok gyűjteményeiben tudják, hogy vannak Pittner-alkotások, de a magángyűjtőket is szeretnék, ha bekapcsolódnának.

A hagyaték darabjairól  készült egykor fényképfelvétel, így ennek alapján keresik a festményeket. „Már valaki jelentkezett is, hogy van a tulajdonában festmény, és a fekete-fehér fotó alapján azonosítani is tudtuk” – mondta Oniga Erika.

Az eddig felkeresett múzeumok pozitívan viszonyultak, hajlandók kölcsönadni a gyűjteményeikben őrzött Pittner-műveket.

„Van, ahol csak sejtettük, hogy létezik Pittner-darab, például a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban, hiszen Gyergyó környékén is sokat festett Pittner Olivér” – tette hozzá a művészettörténész. 

Akinek gyűjteményében Pittner-festmény található, és hajlandó azt a kiállítás idejére kölcsönadni a múzeumnak, szeptember 1-jéig jelentkezhet az artamuzeu@yahoo.com címen, vagy a két művészettörténésznél: Oniga Erikánál a 0742189511-es, vagy Cora Fodornál a 0724262265-ös telefonszámon.