Alexandru Rafila sajtótájékoztatón számolt be erről, leszögezve azonban, hogy „óvatosan” kezeli ezt a számadatot, figyelembe véve, hogy
mivel Romániában a kábítószer birtoklása és fogyasztása bűncselekménynek minősül, ez pedig elriaszthat egyeseket az orvosi segítségkéréstől.
A statisztikai adatok szerint tavaly enyhén csökkent eme sürgősségi esetek száma az előző évekhez viszonyítva, a miniszter szerint azonban a már említett felvetés mellett azt is figyelembe kell venni, hogy pandémiás évekről volt szó, emiatt nehéz összehasonlítást tenni – számol be az Agerpres.
Rafila szerint mindenképpen nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre, erre kell fókuszálnia a hosszú távú egészségügyi politikának.
– fogalmazott a miniszter.
Rafila hangsúlyozta az egészségnevelés fontosságát, hogy a fiatalabb generációk már az iskolában információkat kaphassanak a kábítószer-, alkohol- és dohányfogyasztás káros hatásairól. Ez megváltoztathatná „az egyre aggasztóbbá váló tendenciát” Romániában. A miniszter szerint
minden pszichiátriai kórház nyújt sürgősségi ellátást a különböző pszichoaktív anyagokkal történt akut mérgezés esetén, és létezik továbbá egy országos hálózat, amely detoxikációs és pszichológiai tanácsadási szolgáltatásokat nyújt.
„Nem túl fejlett, de létezik” – fogalmazott Rafila.
„Nem csak a kezelésről van szó. Hanem egy folyamatról. A szenvedélybeteg személy családját is be kell vonni ebbe a folyamatba. (…)
Láthatták, mi történt néhány nappal ezelőtt. (…) Ez a fiatal is sajnos már évek óta droghasználó” – utalt az egészségügyi miniszter a 2 Mai tengerparti üdülőtelepen augusztus 19-én történt tragédiára, amikor egy 19 éves bedrogozott fiú kocsijával belehajtott az út szélén haladó gyalogosok egy csoportjába és két fiatalt megölt, hármat pedig megsebesített.