Egyéb kategória

Ráirányították a figyelmet az egyszülős családok nehézségeire

A gyerekeiket egyedül nevelő szülők problémái, nehézségei, lehetőségei voltak előtérben az első alkalommal megszervezett Együtt egymásért! – egyszülős családkonferencián, amelyet a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, marosvásárhelyi és háromszéki egyedülálló szülők klubjai szerveztek Csíkszeredában szombaton.

A találkozót a Hargita Megyei Sérültek Egyesületének székházában tartották, a megnyitón pedig elsőként Lőrincz Aranka, Magyarország csíkszeredai Főkonzulátusának a konzulja köszöntötte az egybegyűlteket, majd Nagy Anna, a magyarországi Egyszülős Központ vezetője mutatta be tevékenységüket Nem csonka, csak egyszülős című előadásában. Ezt követően a székelyföldi klubok is bemutatkoztak.

Fontos témák

A bemutatkozók utáni kerekasztal-beszélgetésen kerültek felszínre mindazon problémák, amelyekkel az egyedülálló szülők szembesülnek nap mint nap. Mint elhangzott,

a családok mintegy 10 százaléka érintett a témában, ehhez képest „nem láthatóak” eléggé az egyszülősök problémái a társadalom számára, ugyanakkor nincs megfelelő törvényes keret, szabályozás sem a támogatásukra.

„Többet kell ezekről a témákról beszélni, és éppen a figyelemfelkeltés volt ennek a konferenciának a célja” – mondta Bartis Erika, a csíkszeredai klubot működtető Pro Monoparentalis Egyesület elnöke.

A beszélgetés résztvevői voltak Csép Éva-Andrea parlamenti képviselő, Sógor Enikő csíkszeredai, Ölvedi Zsolt székelyudvarhelyi, valamint Portik Vilmos marosvásárhelyi alpolgármesterek, illetve Kakassy Blanka, Marosvásárhely önkormányzatának a képviselője. A találkozón egyébként az egyedülálló apák szemszögéből is átbeszélték a nehézségeket, hiszen még kevesebbet beszélünk róluk, mint az egyedülálló anyákról.