Egyéb kategória

Rengeteg pótolnivalójuk volt, közben okosútban gondolkodnak

Jelenleg két, a Regionális Operatív Program (POR) keretében nyert támogatásból zajló útfelújítás is befejezés előtt áll Háromszéken. Az egyik a 33 kilométeres, Málnásfürdőn áthaladó, Mikóújfalutól az ágostonfalvi hídig (Brassó megye határáig) tartó, 122-es számú megyei út felújítása,

ez a munkálat 15 millió euróról indult, de a végső értéke csak akkor derül ki, amikor lezárják a pályázatot.

A másik, szintén nagyobb beruházás a 131-es megyei út felújítása; ez az út Baróttól Olaszteleken át Vargyasig tart, ez egy több mint 15 kilométeres útszakasz, és a munkálat értékének „kiindulópontja” 7 millió euró.

Tervezik az első okosutat

„Előkészítési, tervezési fázisban van a 114-es számú megyei út felújítása is. Ez ugyancsak a Regionális Operatív Program által támogatott, de már az új fejlesztési időszakban. Itt kész van a hatástanulmány és a műszaki terv licitje is lezajlott, hamarosan közlik a nyertest, és hozzálátnak a műszaki terv elkészítéséhez.

Ez az út Szentlélektől Lemhényig tart, 19 kilométer hosszú, és a korszerűsítés összege megközelítőleg 20 millió euró, azért csak megközelítőleg, mert a mutatók még nincsenek jóváhagyva”

– részletezte a háromszéki megyemenedzser.

Ezen az útszakaszon számos okosítást terveznek, a mérleg és a megvilágított átjárók mellett különféle szenzorokat is beépítenek, például olyanokat is, amelyek jelzik a hóréteg vastagságát, illetve a jegesedésre is figyelmeztetnek.

A terv része okosbuszmegállók építése is, ugyanakkor teljes hosszában bicikliút halad majd mellette; ahol a helyszűke miatt nincs erre lehetőség, ott a sávot ráfestik az útra.

További három rövidebb útszakasz az Anghel Saligny országos infrastruktúra-fejlesztési program részeként fog megújulni Háromszéken, a szerződéseket már aláírták.

  • megújul Angyalos és a vasúti átjáró közötti, nagyon rossz állapotban levő egy kilométeres szakasz is.
  • feljavítják a Sepsikőröspatak központjából induló, az úgynevezett virágosházig tartó utat is, ami azt jelenti, hogy a település teljes belterületét modernizálják, új járdákkal, átereszekkel.
  • újjáépítik a Sepsibükszádtól az állomás felé tartó utat is, itt a beruházás értékét növeli, hogy az Olton egy hidat is kell építeni.
  • ugyancsak a Saligny program keretében terveznek benyújtani két pályázatot, az egyik a Barátostól Zaboláig tartó, 121G jelzésű megyei út felújítására vonatkozik, a másik pedig Hidvégtől a véczeri emlékműig tartó megyei út, mindkettő esetében kisebb megszakításokkal tervezik az útjavítást, ugyanis vannak olyan érintett települések, ahol még nincs közművesítés, így azokat a szakaszokat nem lehet belefoglalni a pályázatba.

„Természetesen, ahol vannak azonnal orvosolandó hibák, azokat javítjuk, például Miklósváron a temetőnél, ahol leszakadt 150 méteren az út, vagy a véczeri emlékmű, amelynek környékét önerőből teljesen újraaszfaltoztuk” – hangsúlyozta Kovács.

További tervek

A későbbi tervek kapcsán a megyemenedzser elmondta, Kézdiszéken a 114-es megyei út rendbetétele után karbantartásként

egy vékony aszfaltréteget terveznek teríteni a Kézdivásárhely–Kovászna közötti 121-e megyei útra, majd az úgynevezett gelencei letérőtől, a 121F-en egészen a székely kapuig, a Szentkatolna–Csernáton szakaszon 4-5 év múlva indokolt a komolyabb útjavítás.

Kovászna környékén a 121D jelzésű, 9,6 kilométer hosszú úton, Borosnyótól Zágonig terveznek új aszfaltot önteni az Országos Befektetési Alap (CNI) finanszírozásával.

A megyei úthálózat több mint egyharmada Kézdiszéken, majdnem egyharmada Erdővidéken halad át, Sepsiszéken és Orbaiszéken sokkal kisebb a megyei utak aránya. Sepsiszentgyörgy környékén mondhatni egyetlen megyei útszakasz aszfaltozatlan, éspedig az Angyalos és a besenyői letérő között út, ennek pedig nyomós oka van.

„Az angyalosi bekötőutat javítják, ugyanakkor Sepsiszentgyörgy építi a terelőútját, ami azt jelentené, hogyha leaszfaltozzuk ezt a szakaszt, akkor a Felső-Háromszékre, Orbaiszékre tartó teherforgalom beterelődik Maksára. Az pedig élhetetlenné tenné a falut, tehát gyakorlatilag ezzel védjük az ott lakókat, egy évben többször is megszórjuk tört kővel az útszakaszt, és elsimítjuk” – adott erre is magyarázatot Kovács.