Egyéb kategória

Repülőgép-balesetben meghalhatott Jevgenyij Prigozsin, Wagner-vezér

Az orosz hatóságok szerint a zsoldos-vezér szerepelt annak a repülőgépnek az utaslistáján, amely Moszkvából Szentpétervárra tartott, amikor lezuhant. Az első információk szerint a gép hét utasa és a három fős személyzet is életét vesztette – írja a nemzetközi sajtóinformációkra hivatkozva a hirado.hu.

Az orosz Szövetségi Légi Szállítási Ügynökség (Roszaviacija) vizsgálatot indított az Embraer repülőgép lezuhanása ügyében, amely szerdán történt a Tveri területen – közölte közleményében az ügynökség. Hozzátették:

Jevgenyij Prigozsin neve szerepel a lezuhant járat utasainak listáján

– írja a TASZSZ orosz állami hírügynöksége.

Mint ismert, a Wagner-csoport tevékenyen részt vett az Ukrajna elleni háborúban, többek között Bahmut elfoglalásában is. Prigozsin többször is kritizálta a moszkvai hadvezetést. Júniusban sikertelen államcsínyt hajtott végre, majd Fehéroroszországban bujkált. A baleset körülményeit egyelőre vizsgálják.