{L1}
Marosvásárhelyen már két cég elektromos rollereit lehet bérelni, és egyre többen közlekednek ezzel a városban. Az érvényben lévő jogszabályok szerint az elektromos, de a hagyományos hajtányokkal is csak kerékpárutakon lehet közlekedni, illetve ezek hiányában a 14 évnél idősebbek az utakon haladhatnak. Fontos, hogy a közlekedési eszközöket megfelelően felszereljék, és az sem mellékes tudnivaló, hogy 16 éves korig a rollerezőnek védősisakot kell viselnie.
Az országos statisztikai adatok szerint az elmúlt négy évben csaknem kétszáz olyan közúti baleset történt, amelyben elektromos rolleres is érintett volt, és tizenhárom személy életét vesztette.
A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Alexandra Petrovici arról számolt be, hogy
csak idén 13 rolleres sérült meg a Maros megyei közutakon.
Az legalább jó hír, hogy egyikük állapota sem volt válságos.
Ami a balesetek okait illeti, öt esetben a rolleresek nem adtak elsőbbséget a gépkocsiknak, három esetben nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedtek, de volt egy olyan eset is, amikor az irányváltás okozott gondot a két kereken közlekedőnek. Az illetékes szerint
fontos lenne, hogy az elektromos rollereket használók ismerjék és betartsák a közlekedési szabályokat, és rendeltetésszerűen használják a kétkerekű járműveket.
Például semmi módon nem utazhat ezeken két ember, ahogy néha látni lehet Marosvásárhelyen.
A Hargita megyei rendőrség sajtószóvivője, Maria Plumbu a Székelyhon érdeklődésére elmondta, idén hét olyan közúti eseményt vizsgáltak ki, amelyben rolleres is érintett volt. Tavaly, ugyanebben az időszakban csupán két ilyen közúti baleset történt Hargita megyében.