Egyéb kategória

Serkenti a lakásbiztosítási kedvet, ha a szomszéd már megjárta

Szőcs László, a Safety Broker biztosító Kovászna megyei területi képviselője úgy becsüli, hogy a kötelező autósbiztosítással rendelkező 22 000 ügyfelük mintegy 8-9 százaléka köti meg a lakásbiztosítást is, Hargita megyében pedig ez a szám mg kevesebb, mindössze 2-4 százalék.

A kötelező biztosítást, amely földcsuszamlás, földrengés és árvíz esetében ígér kártalanítást, legtöbben csak azért fizetik ki, mert a fakultatív lakásbiztosítást az előbbi nélkül nem lehet

– tudtuk meg Szőcs Lászlótól. Sokak számára kevésnek tűnik és nem motiváló, hogy az állam egy 20 ezer eurós felső határt szabott meg a kártérítéseknek. Amúgy pedig

kevesen érzik úgy, hogy az alapértelmezett természeti csapások által, mint a földrengés, tűzvész, árvíz, veszélyeztetve lennének.

Azt viszont már többen megtapasztalták a környezetükben, hogy a lakásban elszakad egy vezeték, vagy tömbházlakók esetében nyitva marad a szomszédnál a kád csapja és leázik a vakolat, úszik a lakás, felhólyagzik a parketta, tönkremennek a bútorok. Bizonyos plusz díjért – ami ez esetben 60 eurót jelent a kötelező 20 euró fölött – azonban már

vihar okozta károkért, tömbházbeli elázásért és eláztatásért, tűzvészért (ha az nem gondatlanságból keletkezett) is kárpótolják a peches személyt.

Szőcs elmondta, többször is hangsúlyozta a lakószövetségeknek a fakultatív biztosítás előnyeit: kevesebb lenne a lakók közötti vita, konfliktus, mert nemcsak annak fizetnek kártérítést, aki esetleg elázik, hanem

a szomszédoknak okozott károkat is megtérítik 3000 eurós felső határig.

A megkérdezett szakértő elmondta, hogy a statisztika szerint évi két-három tűzeset miatt fordultak hozzájuk, de elázások sokkal sűrűbben előfordulnak, havi 6-7 esetben kell fizetni a biztosítónak.

Olajos Attila, az Allianz biztosító Kovászna megyei ügynök-koordinátora úgy véli:

nagyon enyhén kezdett nőni a lakásbiztosítást kötők száma, de itt is túlnyomórészt a kibővített felelősségbiztosítást választók az ügyfelek.

Több csomagból lehet kiválasztani, milyen károk esetén szeretnének anyagi védettséget szerezni: ez egy elég tág kör, amibe beleférnek a természeti csapások, lakástűz, gázrobbanás, villámcsapás, kidőlő fák vagy súlyos hóréteg okozta rongálódás, véletlenszerű meghibásodások az épületek vagy akár ingóságok esetében.

Egy átlagos háromszobás lakásra az éves biztosítási tarifa ilyenformán 200-tól 600 lejig terjedhet, amit több részletben is ki lehet fizetni.

Igaz, hogy a lakásbiztosítást kötők között többségben vannak a tömbházban lakók, de ez akár annak is tulajdonítható, hogy a tömbházlakások száma sokszorosan fölülmúlja a házakét, vélekedik Olajos Attila. Tapasztalatai szerint azonban

a tehetősebbeknek kevésbé fontos a biztosítás, akiknek viszont kevesebb pénzük van, jobban rádolgoztak arra, amijük van, jobban félnek annak elvesztésétől is.

Ezért „kisebb, két-háromszobás lakásokat, garzonokat inkább biztosítanak, mint a kacsalábon forgó várakat” – fogalmazott.

Az is motiváló, ha látják, hogy a szomszéd kárt szenvedett: azért is, mert ők maguk is félnek, de ha netalán a biztosító fizetett is az illetőnek, akkor még inkább a tettek mezejére lépnek. Vannak időnként nagy fellángolások a kliensek körében – mondta az Allianz szakembere – de minden csoda három napig tart.

Amíg senki nem ellenőrzi az embereket ebből a szempontból, ez nem is lesz másképp – mondja, megerősítve, amit a korábban megkérdezett Szőcs László is mondott.