Az utóbbi időben számos hírrel találkoztunk, amelyekben tinédzserek öngyilkossági kísérleteiről számolt be a sajtó. Fogarasi Gyöngyi, Maros megyei iskolai tanácsadó is gyakran találkozik ilyen krízishelyzetben lévő fiatalokkal. Vele beszélgettünk arról, milyen figyelmeztető jelek utalhatnak arra, hogy egy kamasz veszélyben van, és mi lehet a szülők, tanárok, kortársak szerepe a megelőzésben.
„Az utóbbi időben azt figyeltem meg, hogy a veszélyeztetett fiatalok sokszor online térben keresnek és osztanak meg megrázó tartalmakat” – mondja Fogarasi Gyöngyi.
Balesetekről, öngyilkosságokról készült videók, sötét hangulatú posztok vagy üzenetek, ezek mind-mind segélykiáltások lehetnek.
Sok esetben nem is a felnőttek, hanem a kortársak azok, akik először felfigyelnek erre, és jelzik az osztályfőnöknek vagy egy szakembernek.
Az olyan tünetek, mint a depresszió, elszigetelődés, önsértés továbbra is jelen vannak. A tanácsadó szerint ezek gyakran kéz a kézben járnak a szuicid gondolatokkal:
– teszi hozzá a szakember.
Az iskolai tanácsadó szerint mindenekelőtt szakemberhez kell fordulni – klinikai pszichológushoz, pszichiáterhez –, hogy felmérjék a helyzet súlyosságát. Ugyanakkor rámutat: kétélű a dolog, mert
sokszor éppen a család működése akadályozza a problémák időbeni felismerését.
„Nagyon gyakori, hogy ezeknek a serdülő fiúknak nagyon rossz a kapcsolatuk a szülővel, már kiskoruktól izolálódnak az anyukától, tehát hogy van egyfajta érzelmi elérhetetlenség az anya irányába, és emiatt lehet, hogy épp ő az, aki nem veszi észre a jeleket” – fogalmaz a szakember. Tapasztalata szerint a szülők ritkán jelzik elsőként a problémát – inkább a pedagógus, a kortársak vagy maga a gyermek keres segítséget.
Az online tér sokat változtatott a helyzeten. Bár a szakember nem rendelkezik átfogó statisztikákkal, saját tapasztalatai alapján úgy látja, a fiatalok ma bátrabban kérnek segítséget. „A mi kultúránkban is kezd fontosabb szerepet kapni a mentális egészség, már nem számít akkora szégyennek pszichológushoz fordulni.
– fejti ki Fogarasi Gyöngyi.
A diákok egy része ma már tudatosan beszél depresszióról, mentális problémákról – bár nem minden közösségben ilyen nyitott a téma. Érdekesség, hogy
a statisztikák szerint a legmagasabb öngyilkossági ráta a nyolcvanas években volt, jóval az internet kora előtt,
tehát ha logikusan következtetünk, akkor nem lett gyakoribb, csak több eset kerül nyilvánosságra.
A depresszió és az öngyilkossági gondolatok hátterében gyakran állnak szociális vagy kulturális tényezők is. Fogarasi Gyöngyi szerint a társadalmi helyzet súlyosbíthatja a fiatal elszigeteltségét, ami felerősíti a reménytelenséget. „Ha valaki nehezen szocializálódik, egyre inkább azt érzi, hogy nem szerethető, nem kívánatos mások számára – ez az érzés gyakran vezet szuicid gondolatokhoz” – mondja.
A problémamegoldó készség is kulcsfontosságú: ez a családi mintákon keresztül öröklődik generációról generációra.
– teszi hozzá.
De mi történik, ha egy tini sürgős segítségre szorul?
Jelenleg a sürgősségi ellátás az első lépés, onnan irányítják tovább a gyereket. Ez azonban sok esetben traumatikus élmény számukra:
„Nagyon sok idegen emberrel kell megosztaniuk a legszemélyesebb gondolataikat, úgy érzik, behatolnak a magánszférájukba. Ha felmerül vagy beigazolódik az öngyilkosság gyanúja, sokszor pszichiátriai beutalás a vége, ami rendkívül megterhelő lehet számukra” – fogalmaz a szakember.
A gyerekpszichiátrián különféle problémákkal küzdő fiatalokat kezelnek egy helyen,
így egy depressziós, szuicid gondolatokkal küzdő kamasz akár skizofrén páciensekkel is együtt lehet elhelyezve.
A szakember ismer olyan eseteket, hogy a szülők inkább saját felelősségére kihozta a gyereket a kórházból.
„Az lenne az ideális, ha a gyerek azonnal klinikai pszichológushoz kerülhetne, és ha a család rögtön bevonható lenne valamilyen terápiás folyamatba” – fogalmaz a tanácsadó. A protokoll szerint a kórházba kerülő gyerekek telefonját is elveszik, ami megszakítja a külvilággal fenntartott kapcsolataikat – ez újabb törést jelenthet számukra.
A tanácsadó hangsúlyozza: a gyerek sokszor csak „tünethordozó”.
– magyarázza az iskolai tanácsadó.
A szakember üzenete tehát világos: a jelek többnyire megvannak, de csak akkor segíthetünk, ha észrevesszük őket, és merünk reagálni.
A barátok, pedagógusok, szülők szerepe kulcsfontosságú – ők lehetnek azok, akik először kinyújtják a kezüket egy bajban lévő kamasz felé.
A tabuk ledöntése, a nyílt beszélgetések és a mentális egészség komolyan vétele nemcsak a fiatal életét mentheti meg, hanem a közösségeket is erősebbé teszi.