Egyéb kategória

Számos székelyföldi településen fogják őrtüzek bevilágítani az esti sötétséget

A Székely Nemzeti Tanács felhívásában a világ keresztény magyar közösségeit szólítja közös imára, október 27-én, vasárnap, a történelmi Székelyföld területi önrendelkezéséért.

Este fél 6-tól őrtüzekkel világítsuk ki egész Székelyföldet és a Kárpát-medencét. Tegyük láthatóvá a székely hazát, szülőföldünket, amelyet sem beolvasztani, sem feldarabolni nem hagyunk. Október utolsó vasárnapján, Székelyföld autonómiájának napján tisztelegjünk a székely önkormányzati törekvés több mint egy évszázada előtt. Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!”

– olvasható az SZNT portálunknak is elküldött felhívásában, melyhez idén is számos székelyföldi település csatlakozott, és a lista egyre bővül.

Az eddigi információk alapján, a teljesség igénye nélkül közöljük, mely településeken lobbannak fel az autonómiáért folytatott küzdelmet jelképező lángok.

Csíkszék

Csíkszéken őrtüzet gyújtanak Csíkszeredában a Mikó-vár melletti parkolóban, Hargitafürdőn a Kossuth-sziklánál, Csatószegen az Aszói pihenőhelynél, Csíkkozmáson a Paphegyen, Csíkszentdomokoson a Garados-tetőn, valamint Gyimesfelsőlokon a Nyárfa birtokon.

Udvarhelyszék

Udvarhelyszéken Szentegyházán a „Fili-Csűr” udvarán, Kápolnásfaluban a Homoródtetőn, Székelyvarságon a Boros-tetőn, Farkaslakán a Gordon tetői Mária-szobornál, Alsóboldogfalván a Régi keresztnél, Szentábrahámon a Zsidó hegy tetején, Homoródszentpálon a tetőn, Betfalván a régi temetődombon, Székelykeresztúron a Jézus-kiáltón, Pálpatakán Melegpatakon a ,,Métafánál”, Parajdon pedig a Központi Parkban lobbanak lángra őrtüzek az autonómiáért.

Maros- és Háromszék

Marosszéken az eddigi információk szerint Nyárádkarácson községben a csibai messzelátónál, míg Háromszéken Sepsiszentgyörgyön az Orotványon, Illyefalván a Fenyőskarikán, Málnásfürdőn a Nyíres-tetőn, Málnáson, Zoltánban a templomkertben, Bodokon az Avason, Szotyorban a templomkertben, Egerpatakon a Fergettyűváron, Rétyen a Doboka-tetőn, Maksán az Óriáspince-tetőn; Orbaiszéken Zabolán a Tatárdombon, Kisborosnyón; Kézdiszéken Kézdiszentléleken a Perkőn, Felsőlemhényben a Poszkár-tetőn; Bardóc-Miklósvárszéken Vargyason, Baróton a Vécernél és Bibarcfalván a templomkert fölött lobban fel őrtűz Székelyföld autonómiájának napján.