Egyforma mezekben futott ki a pitești-i stadion gyepére a két együttes, az összes játékos olyan trikót vett fel, amelyen a két csapat egykori legendás játékosai, Nicolae Dobrin (FC Argeș) és Ilie Balaci (Craiovai U) néztek egymásra. A kezdő sípszóra levetették ezeket a mezeket, a házigazdák fehérben, az oltyánok pedig kékben játszották le a hivatalos perceket.
Már a 9. percben megszerezte a vezetést a vendég Craiova, Vlădoiu jobb oldali beívelését a kitűnő ütemben érkező Alexandru Cicâldău közelről a kapuba fejelte (0–1). A 15. percben már két góllal vezettek a vendégek, újabb Cicâldău villanás végén a labda Elvir Koljichoz került, aki egyedül kapussal nem hibázott, közelről a felső léc alá bombázta a játékszert (0–2). Az első félidőt a vendégek uralták, a házigazdák csak a szünet előtt tudtak összehozni egy veszélyesebb helyzetet.
Jobban kezdték a második félidőt a házigazdák, többet birtokolták a labdát, az 52. percben Malele kapuba is juttatta a labdát, de les miatt érvénytelenítették. Az 57. percben növelhette volna előnyét a Craiova, de Koljic kevéssel kapu fölé fejelte a labdát. A folytatásban az FC Argeșnek voltak veszélyesebb helyzetei, és végül a 88. percben sikerült a szépítés, Georgian Honciu közelről a kapus lábai között a hálóba lőtte a labdát (1–2).
FC Argeş Pitești–Craiovai U 1–2 (0–2).
Gólszerzők: Georgian Honciu (88. perc), illetve Alexandru Cicâldău (9.) és Elvir Koljic (15.).
FC Argeș: Croitoru – Tofan, Leca, Deslandes, Mușat, Prepeliță, Colli (Năstăsie, 89.), Grecu, Șerban (Honciu, 46.), Cozma (Blejdea, 2., majd Mediop, 79.), Malele (Gabriel Deac, 79.). Vezetőedző: Ionuț Badea.
Craiovai U: Pigliacelli – Vlădoiu, Constantin, Bălașa, Bancu, Bic (Mateiu, 82.), Nistor, Cicâldău, Ivan (Mihăilă, 69.), Koljic (Tudorie, 81.), Bairam (Bărbuț, 58.). Vezetőedző: Cristiano Bergodi.