Egyéb kategória

Székelyföldön is számos eseményt szerveznek a Petőfi-bicentenárium alkalmából

Petőfi Sándor, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja, forradalmár és nemzeti hős 1823. január 1-jén született Kiskőrösön. Szülőháza ma is áll, kiemelt műemlékké 1958-ban nyilvánították, jelenleg múzeumként működik. A nemzet költője 1849. július 31-én esett el Fehéregyháza környékén.

Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből mintegy nyolcszázötven maradt az utókorra, műveit több nyelvre is lefordították.

Nevét számos utca, kulturális intézmény, iskola, egyesület stb. viseli szerte a Kárpát-medencében, a magyarlakta településeken a róla mintázott köztéri szobrokkal is tisztelegnek az emléke előtt.

A Petőfi-bicentenárium alkalmából számos eseményt szerveznek, önkormányzatok, oktatási és kulturális intézmények kapcsolódnak kulturális rendezvényekkel, közösségépítő programokkal az emlékévhez.

Petőfi Sándor szülővárosa, Kiskőrös 25 éve indította el az Országos Petőfi Sándor Társasággal és a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum vezetésével együtt a Petőfi-szilveszter hagyományát. Ezúttal

szilveszteri és újévi hangverseny, kiállítás és színházi előadás is várja az érdeklődőket december 30. és január 1-je között

– adta hírül az MTI. Január elsején a város evangélikus templomában megtekinthető lesz az az 1823-as anyakönyv, amely Petőfi eredeti keresztelési bejegyzését tartalmazza.

A budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum a Petőfi-bicentenárium jegyében újította meg az intézmény állandó kiállítását, amelyet január 13-án nyitnak meg a látogatók előtt, majd 14-én a Károlyi-kertet és palotát nyitják össze egy családi nap alkalmából.

Az emlékév egyik kiemelt tevékenysége a reformkori szellemiséget tükröző Petőfi Klubok Kárpát-medencei hálózatának kialakítása, 2022-ben száz klub jött létre, az anyaországon kívül a Kárpát-medence több helyszínén: Csíkszeredában, Gyimesfelsőlokon, Gyergyószentmiklóson, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön, Székelyudvarhelyen, Bákóban, Zentán, Lendván, Dunaszerdahelyen, Nagytárkányon és Beregszászon. 2023-ban újabb száz Petőfi Klub kezdi meg működését, határon túl mintegy 40 klub létesül. A kezdeményezők – a Nemzeti Művelődési Intézet és együttműködő partnerei – szándéka szerint a program az mellett, hogy

megismerteti a résztvevőket Petőfi Sándor életművével és szakmai pályafutásával, a reformkor szellemiségéhez méltó kulturális alkalmakat juttat a településekre és lehetőséget teremt a nemzeti értékek megismerésére, történelmi, művelődéstörténeti és szépirodalmi tudásbővítésre.

Székelyföldi programok

Csíkszeredában a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubja ad helyet a Petőfi Klubnak, az intézmény könyvtárában pedig külön részleget hoztak létre, ahol a Nemzeti Művelődési Intézettől adományba kapott 200 könyv kapott helyet. Ugyancsak

a HMKK kulturális nevelés programjának égisze alatt jött létre a Ki vagyok én? című verses produkció, amely a fiatal Petőfi Sándor útkeresését, pályakezdését mutatja be.

Az ötven perces előadásban egy eddig ismeretlen Petőfi-alak bontakozik ki a nézők előtt, Némethy Zsuzsa és Bilibók Attila színművészek összeállításában és előadásában. Mostanáig több száz fiatalhoz jutott el az előadás a különböző településeken, a tervek szerint

2023-ban is egész évben játsszák az előadást, legközelebb január 16-án lesz megtekinthető a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában.

A Kájoni János Megyei Könyvtár is több programmal csatlakozik a Petőfi-emlékévhez. Tematikus esteket, felolvasóesteket, óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló rajzpályázatot, szavalóversenyt is szerveznek – tudtuk meg Péter Katalin könyvtárostól, programfelelőstől. Az első, az emlékévhez kapcsolódó tematikus rendezvényüket január 23-án, a magyar kultúra napja alkalmából tartják, amely során

Sinha Róbert gitárművész és a Vámszer Géza Művészeti Népiskola Átjárók II. című workshopjának résztvevői adnak elő megzenésített Petőfi verseket.

Ezekből az énekelt versekből a Vámszer Géza Művészeti Népiskola, a Nemzeti Tehetség Program, valamint Hargita Megye Tanácsának támogatásával stúdiófelvételek készültek, amelyek egy tematikus Petőfi-lemezzé álltak össze – olvasható a népiskola beszámolójában. A mesterkurzus vezetője és oktatója, Sinha Róbert és Prohászka Rád Boróka irodalmár egy kötetet is összeállított a Gryllus Kiadónál megjelent lemezhez.

A marosvásárhelyi Spektrum Színház a Török Viola által rendezett Bolond Istók című előadással csatlakozik az emlékévhez. A négyszereplős előadás december 29-én és január 1-jén is megtekinthető lesz. Mint korábban a rendező fogalmazott:

előadásuk célja, hogy közelebb vigyék a nagyközönséghez Petőfi költészetét, gondolatait.

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház közös előadással tiszteleg a nagy költő előtt. A PETŐfi SZELfi című előadás Petőfi Sándor verseire és élettörténetéről fennmaradt anekdotákra épül. A vígdráma szövegét Szabó Attila dramaturg írta, Petőfi Sándor verseinek, naplórészleteinek, valamint Esterházy Péter Petőfi, a légtornász című novellájának felhasználásával, amely keretet biztosít a produkciónak. Az előadás rendezője Bartal Kiss Rita. Székelyudvarhelyen legközelebb január 28-án tekinthető meg a produkció.

A Petőfi-emlékév kapcsán indult útjára a Petőfi Irodalmi Múzeum Átröpülök hosszában hazámon című utazókiállítása.

A buszba épített tárlat szeptember 1-jén indult el Kiskőrösről, azóta 60 településen mintegy 20 ezer látogatót fogadott

– áll a PIM közleményében. Az utazókiállítás kiemelt célja, hogy minél többekhez juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját. Az interaktív kiállítás a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből idézi meg Petőfi alakját, képzeletbeli utazásra hívva a látogatót.

A tervek szerint a Petőfi-busz májusban Csíkszeredába érkezik, ahol a Cloud Youth Festival és a Csíkszeredai Könyvvásár ideje alatt lehet felszállni rá

– tájékoztattak a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal munkatársai.