Egyéb kategória

Szemtől szemben a polgármesterrel az adóügyi lakossági fórumon

Előzetes regisztrációval lehetett jelentkezni a sepsiszentgyörgyi Fidelitas szálló konferenciatermében kedden délután megtartott lakossági fórumra, de Antal Árpád polgármester közösségi oldalán élőben is közvetítették az eseményt.

A polgármester elöljáróban szűk félórában prezentálta, hogyan áll össze egy város költségvetése, hogyan alakította az önkormányzat a helyi adókat, majd néhány bejelentés, fontos információ után átadta a szót a közönségnek azzal az ígérettel, hogy akár „holnap reggelig” is kész válaszolni a kérdésekre.

A hangulat érezhetően feszült volt a teremben, a jelenlévők nem igazán türtőztették magukat, és sokszor belekiabáltak a prezentációba is.

A polgármester elmondta, mivel ő terjesztette elő a helyi adókról szóló határozattervezetet, vállalja érte a felelősséget is, ezért megpróbálta a mögötte levő gondolatmenetet bemutatni, rávilágítva arra is, hogy más székelyföldi városokban, illetve az összehasonlításokban sokszor felbukkanó Brassóban mennyi a helyi adókból (lakás, terület, autó és parkolás) összeálló „kosár értéke”:

a brassói átlagkosár értéke 1227 lej, a szentgyörgyi átlagkosár 642 lej.

Az elöljáró arra is rávilágított, hogy az önkormányzat különböző programjai által mennyit térít vissza a polgároknak:

  • a Bevezetés a sportba programban 328 lejt költenek évente egy gyermekre,
  • a szülőket mentesítik a 150/100/50 lejes osztálypénz befizetésétől,
  • nagycsaládosoknak kedvezményt adnak a szabadidős létesítményekben,
  • roncsprogramot tartanak fenn stb.

Kiemelte, hogy a szentgyörgyiek adója értelmezhető befektetésként is, hiszen a magánszemélyek által befizetett adóalap nagy része az uniós pályázatok önrészét képezi (a polgárok által befizetett 1 lej mellé 8 lejt tett a város) és azokból a támogatásokból fejlődik a város, épült a terelőút, újítják fel a tanintézményeket, szigetelik a tömbházakat stb. Ha ez a tétel hiányozna a város bevételeiből, akkor hiányozna 110 millió uniós pályázati finanszírozás is.

Sepsiszentgyörgyön az adók törvény által megengedett maximumának egyharmadát kérik a magánszemélyektől, ezen belül minimális lakás- és telekadót, de magasabb járműadót

– közölte a polgármester.

A nagyon sok vitát kiváltó garázskérdésben közölte: a garázsok kétharmada 1995–96-ban megkötött szerződés alapján foglalta a közterületet, legtöbbjük tulajdonosának haszonbérszerződése 2020–2021-ben lejárt. A tulajdonosok maradék egyharmada harminc évre bérelte a garázsokat, de azok a szerződések is lejártak már. Idén tíz évre lehet szerződést kötni az önkormányzattal:

170 euró az éves bér,

ha felújítják a garázsokat, ami nem sok, ha azt nézik, hogy mindenütt nagyobb összegre licitáltak, mint a 10 euró/nm.

Antal Árpád azt is elmondta, hogy a közösség megerősödése mindig is az egyik fő törekvése volt, de úgy látja, most azt három irányból is támadás éri: egy politikai bábszervezet, egy gazdasági érdekcsoport és egy magyarországi politikai párt tudatosan bomlasztja.

Utóbbit azzal példázta, hogy Budapesten élő Tisza-párti aktivista hoz létre egy érdekcsoportot a közösségi oldalon, azzal a szándékkal, hogy ezt a hangulatot még jobban gerjessze.

A fontos bejelentés ezek után az volt, hogy

március elsején népszavazással dönthetnek a sepsiszentgyörgyi lakosok arról, hogy 2028-ig milyen város adópolitikáját szeretnék követni.

Mert ha minden adót a minimumon szeretnének tartani, akkor ez azzal jár, hogy a kedvezményekről le kellene mondaniuk, és kevesebb beruházás lenne a városban.

A továbbiakban a mikrofonhoz lépő lakosok tették fel kérdéseiket. Többen a garázsok bérleti díjait firtatták, de a lakásadókra is sokszor visszakanyarodtak, amelyek legalább megduplázódtak, annak ellenére, hogy a város a törvény által megengedett minimális adókulcsot alkalmazta. Egy 1981-ben épült kétszobás lakásnak az országos algoritmus alapján meghatározott értéke 87 ezer euró (ami sokkal magasabb a piaci értéknél), így a minimális adókulccsal is sokszorosa az adó a tavalyinak.

Amennyiben jövőre ténylegesen felértékelik az ingatlanokat, vélhetően kevesebb lesz majd az adó is

– prognosztizált a polgármester

A garázskérdésben felszólalókat többek között az érdekelte, mi történik, ha már saját pénzből felújíttatta a tulajdonos a garázst, és nem alkalmazza az önkormányzati típustervet? És abban az esetben, ha a lebontást választja? Hát akkor, ha már valaki kifizette az először meghirdetett, de aztán határozatban csökkentett 25 euró/nm haszonbérleti díjat? Most

hatvan napjuk van a garázstulajdonosoknak arra, hogy aláírják a bérleti szerződést, vagy leadják a területet a városnak,

de foghíjas garázssorok nem lesznek, válaszolta a polgármester. Aki pedig befizette a magas díjat, egy kérés alapján visszakapja a különbözetet.

Több egyedileg elbírálandó esetet is felhoztak a lakók, az elöljáró pedig megígérte, ezeket külön is tanulmányozni fogják, és péntek délutáni fogadóórájára invitálta a felszólalókat, hogy ezeket részletesen átbeszéljék: például azt az esetet, amikor a garázs előtt földút van, és hiába festik, újítják fel azt, mindig mocskos lesz.

Egy szotyori vállalkozó azért reklamált, mert 200 négyzetméteres ingatlanja után a tavalyi 500 lej helyett idén 12 ezer lejt kellene fizetnie. Ez tévedés lehet, valószínűleg korrigálni kell majd, volt a következtetés.

A cégek, vállalkozások területadója nagyon sokakat nyomasztott, egy vállalkozó hölgyet is, aki a nézők között ült, és már a fórum megkezdése előtt elmondta, az esetében

750 százalékos a növekedés.

Már túl van egy több napig tartó felháborodáson, síráson, mondta, de meg akarja hallgatni a másik felet is. Egyik felszólaló szerint tőle a tízszeresét kérik.

A hibrid autók tulajdonosai felülreprezentáltak voltak a résztvevők között, ők nagyon rosszul jártak, volt, aki a tavalyi adója ötszörösét fizette be az idén. Ez ügyben a polgármester már korábban megígérte, valahogy (a parkolási kedvezményekkel) majd kompenzálják a méltánytalanul magasan megadózott autótulajdonosokat.

A közösségi médiában elterjedt információra, a feleakkora brassói járműadóra utalva elmondta, a brassói adópolitikát alkalmazva a 67 sepsiszentgyörgyi tulajdonosból 48 járna jobban, de az autók 63 százaléka esetében azonos a gépkocsiadó a két városban.

Az indulatok némileg lecsillapodtak a fórum végére, már többnyire végig lehetett mondani egy kérdést, sőt olyanok is voltak, akik méltányolták a városvezető erőfeszítéseit, de azt is kérték, ne vegyenek el a sepsiszentgyörgyiektől többet, magasabb adókat, mint a más városban.