A multicégek piacgazdaságával minden kisvállalkozónak nehéz felvennie a harcot, a sorból pedig az úgynevezett füvesemberek sem maradnak ki. A gyógynövénygyűjtők és helyi termelők megsegítésére, illetve képzésére kezdeményezett projekt által a székelyföldi gyógynövényeket és az azokból született készítményeket szeretnék népszerűsíteni, hogy méltó helyet tudjanak elfoglalni a piacon.
A harminc hónap alatt
film is készült több székelyföldi gyógynövénytermesztő munkásságát követve,
amelyben Macalik Ernő biológus, Csibi Imre orotvai gyógyító és Pálfalvi Pál botanikus életművéből mutatnak be szemelvényeket – magyarázta a programot ismertető sajtótájékoztatón Bákai Magdolna, a kezdeményezés egyik képviselője.
A Civitas Alapítvány immár harminc éve olyan fejlesztéseket helyez fókuszba és alkalmaz, amelyek a helyi közösségeket mozgósítják és serkentik együttműködésre – jegyezte meg Kolumbán Gábor, a szervezet vezetője. Elmondása szerint az alapítvány a hagyományos termelést támogatva több képzést is tartott, legutóbb például gyümölcstermesztéssel kapcsolatosan zajlott egy kurzus. Mint kifejtette,
sok száz olyan helyi termelő van, akinek segíteni kell a piaci elhelyezkedésben, mivel a sok papírmunka, a hivatalos munkavezetés, a piaci elvárásoknak való megfelelés sok esetben riasztó és kiábrándító tud lenni.
Egy kezdeményezés már meg is született az említett projekten kívül, ugyanis létrehoztak Székelyudvarhelyen egy gyógynövényes boltot, amely a Helyénvaló nevet kapta, ide számos olyan termelőtől kapnak gyógynövényes termékeket, akinek a piaci elhelyezkedésben kellett segítség. „Ez egy nagy szabadságharc a multicégek ellen, amelyek ellehetetlenítik a kisvállalkozókat” – jelentette ki.
Orbán Árpád, a projekt vezetője szerint több száz kisebb manufaktúra van, amit otthonról üzemelnek helyi termelők. Elmondása szerint
nem tudnak akkora reklámot létrehozni, mint egy multinacionális szupervállalat, de ha figyelembe vesszük, hogy Székelyföldön 70 kilométeres körzetből minden élelmiszert be lehet szerezni, és ezeket sikerül eljuttatni az emberekhez, nem is lenne rá szükség.
A számadatok szerint a közel két és fél éves projektre 250 ezer svájci frank értékű támogatás érkezett, továbbá a Norvég Alap, a Bethlen Gábor Alap és Hargita Megye Tanácsa is nagyban támogatta a kezdeményezést.