Az alkotmány 43-as cikke biztosítja a sztrájkhoz való jogot, a tanárok pedig éltek vele – jelentette ki keddi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa. Ráduly István szerint „a törvény nem rendelkezik arról, hogy milyen időszakban sztrájkolhatnak, ők pedig egy olyan időszakot választottak, amikor sem a kormány, sem a társadalom nem engedheti meg magának, hogy ne figyeljen rájuk. Ez is, mint minden sztrájk, kellemetlenségekkel jár, de
Ez van. Valamilyen megoldást kell találni a problémára” – mondta a prefektus.
Kovászna megye kormánymegbízottja elmondta, kedden irodájában fogadta a prefektusi hivatal előtt tüntető pedagógusok öttagú küldöttségét, akik egy tiltakozó jegyzéket adtak át.
„Meg szeretném jegyezni, hogy a magunk részéről már hetekkel ezelőtt léptünk, és megpróbáltuk megelőzni a helyzet elmérgesedését. A prefektúrán működő társadalmipárbeszéd-bizottság május 8-i ülésén a szakszervezetek képviselői jelezték, hogy a pedagógusok körében egyre nagyobb az elégedetlenség, ennek megfelelően azonnal levélben fordultunk Ligia Deca tanügyminiszterhez, amelyben közöltük: ha azonnal nem intézkednek, súlyos következményekkel kell szembenéznünk. Lehet, hogy mi nem fogalmaztunk elég határozottan, de tény, hogy
– mondta a prefektus.
A Nagy Gábor szakszervezeti elnök által vezetett küldöttség egy petíciót adott át Ráduly Istvánnak, amelyben felróják, hogy
a minisztériumi sofőr bére kétszerese a tanár fizetésének.
Követelik egyebek mellett, hogy a kormány sürgősségi rendeletben vállaljon garanciát arra, hogy
az új bértörvényben a kezdő tanár fizetése ne legyen kevesebb az országos átlagbérnél.
A prefektus még kedden továbbította a kormánynak a dokumentumot.