Kovács Piroska, a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület hét éve elhunyt alapító elnöke, illetve a 70 éve elhunyt Nyirő József emléke előtt tisztelegve szervezték meg idén a Fába rótt oklevelek című diákvetélkedőt – fejtette ki lapunknak Bogos Rozália, a helyi Nyirő József Általános Iskola tanára, a hagyományőrző egyesület egyik alapító tagja.
Mint mondta, a helyi egyházközség és polgármesteri hivatal segítségével megszervezett vetélkedőn az említett iskola 5–8. osztályos tanulói vettek részt, összességében kilenc csapatot alkotva. Idén a több mint 250 éves templom volt a fő témája a programnak, éppen ezért előzetesen
arra kérték a diákokat, hogy készítsenek maketteket a jeles épületről. Volt, aki kartonpapírból, agyagból, más fából vagy éppen kekszből alkotta meg a templom kicsinyített mását
– az alkotásokat a helyi művelődési házban állították ki.
A keddi vetélkedőn arra kérték a fiatalokat, hogy menjenek el bizonyos helyszínekre – műemléknek számító székelykapuk, a templom bizonyos részei –, és szelfit készítve bizonyítsák ottjártukat. Mindemellett kérdéseket is kaptak, amelyekre írásban és szóban kellett felelniük. Utóbbiak megoldásához okostelefonjaikat is használhatták, hiszen
a program elsődleges célja nem a kiélezett verseny volt, hanem az, hogy tudatosítsák a fiatalokban a helyi értékeket, minél jobban megismerjék környezetüket.
A vetélkedőt megelőzően felkészítették a tanulókat, akikkel a fontosabb helyszínekre is ellátogattak.