Egyéb kategória

Termálvizet keresnének, de támogatás nélkül nem megy

Előkészületek már jó ideje zajlanak, de fúrás még nem történt annak a termálvíznek az elérése érdekében, amely valószínűleg jó mélyen a föld alatt található Csíkmadarason. Először 2020 elején írtak ki közbeszerzési eljárást egy 1200 méteres mélységig tartó fúrás elvégzésére, de a licitre nem volt jelentkező.

Ezt követően újra kellett értékelni a szükséges munkálatok elvégzésének becsült összegét, újabb közbeszerzés azonban nem volt, mert a költségeknek csak kis részét tudta volna biztosítani a község. Ezért

előtanulmányt készítettek és egy európai uniós pályázati kiíráson igyekeztek támogatást, szerezni, de a pályázatuk nem járt sikerrel

– tudtuk meg Péter Dávid polgármestertől.

Az elöljáró szerint a pályázatban egy 500 méteres mélységig végzendő mélyfúrás elvégzésére igényeltek támogatást, mert ezt lehetett megindokolni a pályázatban.

Nem aprópénz a fúrás

„Azt kell tudni, hogy egy 500 méteres mélyfúrás költsége meghaladja a 4 millió eurót” – vázolta a polgármester, hozzátéve,

a község a tanintézetek, középületek fűtésére tudná felhasználni a felszínre hozott termálvizet.

Ezért most a pályázati dokumentáció újraértékelése után új támogatási lehetőségeket keresnek annak érdekében, hogy a mélyfúrás költségeit biztosítani tudják, utána igényelhetnek feltárási engedélyt az Altalajkincsek Országos Ügynökségétől (ANMR).

Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a feltáró fúrást és a termálfürdő létrehozásának szándékát, amelynek érdekében részvénytársaság is alakult korábban, külön kell választani. Utóbbi magánkezdeményezés, de sokat segíthetne a termálvíz felhasználásában nemcsak a község, hanem az egész térség számára – emlékeztetett Péter Dávid.

A kutatófúrás célja olyan mélységi termálvízréteg feltárása, amelyből később felszínre hozható és hasznosítható a becslések szerint 60–70 Celsius-fokos hőmérsékletű víz. Csíkmadaras két geológiai törésvonalon helyezkedik el, a korábbi kutatások alapján készült tanulmány szerint ennek köszönhetően megfelelő mélységben akár 70 Celsius-fokos hőmérsékletű vizet találhatnak. Korábban, az 1950-es és ’60-as években végzett kutatófúrások során nem jutottak mélyebbre 600 méternél, ahol 37 Celsius-fok volt a víz hőmérséklete, ez pedig 20 méter magasra tört fel a felszínen.