Egyéb kategória

Területet és ingatlanokat vásárolt az újszékelyi önkormányzat Alsóboldogfalván

Egy nagyjából ötvenáras területet, illetve a rajta lévő egykori Gagyi-kúriát, egy nagy raktárépületet, régi kovácsműhelyt és egy üvegházat is megvásárolt az újszékelyi önkormányzat Alsóboldogfalván – tudtuk meg Szabó Ottó újszékelyi polgármestertől. Mint mondta, a telek és az ingatlanok korábban a Domus Alapítvány tulajdonában voltak, az eladási szerződés aláírásakor pedig úgy egyeztek meg, hogy

öt részletben kell törleszteniük a 347 ezer eurós vételárat.

A pénzt helyi forrásból kell előteremteniük, de jócskán besegít az önkormányzatnak Hargita Megye Tanácsa is.

Virágtermesztés, turisztikai központ

Szabó Ottó a Székelyhonnak kifejtette, egyelőre csak elképzeléseik vannak arról, hogy miként hasznosítanák az ingatlanokat és a területet, de szeretnének mihamarabb terveket készíttetni a fejlesztések érdekében.

Leghamarabb az üvegházat fogják hasznosítani, ahol virágokat termesztenének.

Ezzel egyrészt munkahelyeket teremtenek, ugyanakkor biztosítják a községen belüli díszítésekhez szükséges virágokat. Ezekből természetesen vásárolni is lehet majd. Az üvegház működtetése érdekében egy vállalkozást fog létrehozni az önkormányzat.

Mindemellett fontos, hogy turisztikai szempontból is hasznosítva legyen a helyszín. Az elöljáró szerint itt be lehetne mutatni a helyi kézművesek munkáit, amelyeket meg is vásárolhatnak az odalátogatók, továbbá például rendezvénytermet, borospincét is ki lehetne alakítani az ingatlanban.

„Számos elképzelésünk van egy igazi közösségi tér kialakítása érdekében.

Akár egy uszodát is létre lehetne hozni a helyszínen.

A lényeg, hogy a fejlesztéseket pályázati úton valósítsuk meg. Utánajártam, így tudom, hogy az aktuális európai uniós ciklusban számos, a turizmust elősegítő pályázati lehetőség van” – magyarázta Szabó.

A közigazgatást tanuló polgármester hozzátette, államvizsga-dolgozatát is arról írja, hogy miként segíthet az önkormányzat a helyi turizmus fejlesztésében. Ebben egy neves professzor is segíti, aki már a községbe is ellátogatott.

Mi lesz a Gagyi-kúriával?

Tőlünk is érdeklődtek a helybéliek, hogy vajon mi lesz a sorsa a területen álló, szebb napokat is látott Gagyi-kúriának. A polgármester hangsúlyozta, tisztában van vele, hogy mennyire fontos a közösség számára az említett épület, és kiemelt célja, hogy azt eredeti állapotába állítsák vissza. A kúriában kiállítótereket alakítanának ki, ugyanakkor modern eszközökkel mutatnák be a község történetét. „Természetesen a területen működő létesítményeket nem adjuk ki a kezünkből, ezeket is az önkormányzat által létrehozott cégre bízzuk majd” – szögezte le a polgármester.