Egyéb kategória

Tízéves a Belső Iránytű

Czikó László plébános álmodta meg tíz évvel ezelőtt a Belső Iránytű előadás-sorozatot, amit azóta is töretlen érdeklődés övez. Az egy évtized alatt összesen 81 előadás volt a Szent István plébánián, a koronavírus-járvány miatt 2020-ban és 2021-ben csak egy-egy programot szerveztek.

„Azt gondolom, hogy egy tízéves rendezvény megérdemli, hogy visszatekintsünk, főként, mert nagyon sok jó előadás volt. Visszanézünk ezekre, hogy fejlődtünk, és ünnepelünk is, mert a 10 év azt mutatja, hogy amit elkezdtek egy évtizede, annak volt értelme” – hangsúlyozta Keresztes Zoltán, a Szent István-templom plébánosa, aki elmondta, hogy a kezdetekről az ötletgazda, Czikó László fog beszélni, aki jelenleg búzásbesenyői plébános.

Én tudok beszélni az elmúlt kilenc évről, hiszen én vettem át a stafétabotot, mert nagyon hasznosnak, lélekemelőnek tartottam. Nagyon sok ember a Belső Iránytűnek köszönhetően került be a templomba

– részletezte Keresztes Zoltán.

A tervek szerint továbbra is lesz Belső Iránytű, havonta egyszer, de nemcsak egy meghívottal, hanem több érintettel járnak majd körül egy-egy témát beszélgetés keretében – ismertette Balázs Katalin, a jelenlegi szervezőcsapat tagja, aki szerint újranyitásra van szükség a gyergyóiak részéről, mert azt tapasztalják, hogy sokan a járványt követően is bezárkóznak otthonaikba. „Tegyék le a félelmeiket, jöjjenek, töltekezzenek, tanuljanak meg újra remélni, bízni, hogy lehet jobb is” – hangsúlyozta.

A tízéves születésnapi ünnepséget november 25-én, pénteken 19 órától tartják az érdeklődők számának függvényében vagy a Szent István-plébánián vagy pedig a Szent István római katolikus templomban. Az esemény meghívottja Czikó László plébános, a Belső Iránytű megálmodója, Bartos Károly, az egyházközség egykori plébánosa, Keresztes Zoltán plébános, Huszár Csilla és Balázs Katalin, a jelenlegi szervezőcsapat, valamint szeretnék, ha a korábbi előadók közül is minél többen részt vennének.