Egyéb kategória

Több pénz jut otthoni idősgondozásra Háromszéken

Székelyföldön arányaiban Kovászna Megye Tanácsa utalja a legnagyobb összeget az otthoni idősgondozás támogatására. „Idén a megyei önkormányzat egymillió lej vissza nem térítendő támogatást nyújt azoknak az akkreditált szociális szervezeteknek, amelyek idősgondozást végeznek, nehéz körülmények között élő családokkal, gyerekekkel foglalkoznak. Tíz év alatt megtízszereztük szociális pályázati keretünket” – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette, elégtétel, hogy a kormány is jobban kiveszi részét a szociális védőháló fenntartásából.

A megyei gyermekvédelmi igazgatóság a két nappali központ – a baróti Laura-ház és a sepsiszentgyörgyi Írisz-ház – számára 1,25 millió lejt hívott le. Így nagyobb összeget kaphat a megyétől idősgondozásra a Gyulafehérvári Caritas, a Vöröskereszt, a Diakónia, de a családsegítő tevékenységek, hátrányos helyzetben levő gyermekek felzárkóztatását célzó programokra is több jut, ismertette Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság igazgatója. A szociális pályázatokat elbírálták, március 31-én kötik meg a támogatási szerződéseket az a civilszervezetekkel.