A férfinak több sérülése van, a sürgősségi állapotfelmérés szerint egyik sem életveszélyes – mondta el lapunknak András-Nagy Róbert sepsiszentgyörgyi kórházigazgató, hozzátéve, hogy az áldozat még este hét órakor a műtőben volt, a sebeit varrták össze. Az igazgató rámutatott, állapotáról csak a műtét befejezése után tudnak egyértelműen nyilatkozni, ám már most biztos, hogy
hosszas lesz a felépülése.
Tompa Ernő a Facebookon azt írta, egy „falfehér biciklissel” találkoztak Sepsiszentgyörgy sugásfürdői kijáratánál, a Honvéd-kút közelében, aki az úton lefelé jövet látta meg a talpig véres, futóruhás férfit, akinek a fején részleges skalpolás nyomai, a vállán harapásnyomok voltak, több sebből vérzett. Sokkos állapotban volt, azt hajtogatta: nem vagyok jól.
Pillanatokon belül megérkezett a mentő, és a sebesült férfit kórházba szállították.
Tompa Ernőt egyébként nem sokkal korábban, pénteken este vette üldözőbe egy medve, amikor Sugásfürdőre indult biciklizni. A város szélén lévő sorompónál állt meg bodzavirágot szedni, amikor észrevette a feléje rohanó, bömbölő medvét. Amint a Facebookon írta, felpattant a kerékpárra, de a következő egy kilométerből már csak a morgásra és a bömbölésre emlékszik. Neki sikerült megmenekülnie, a medve nem érte utol.
– írta az eset kapcsán Facebook-oldalán Antal Árpád. Sepsiszentgyörgyi polgármestere azzal folytatta, hogy bár sokak számára a medvetámadások ügye érzékeny téma, határozott lépésekre van szükség, amiket nem lehet tovább halogatni. „Annak ellenére, hogy óriási nyomást gyakorolnak rá, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a veszélyes egyedek kilövését.”
A polgármester arra kér mindenkit, hogy óvatosan közlekedjen Sugásfürdő felé, ahol egyébként már korábban kitették a medveveszélyre figyelmeztető táblákat.