Egy csapat kismama, édesanya – köztük ügyvéd és pszichológus – nyomásgyakorlásba kezdett országos szinten azért, hogy az egészségügyi minisztérium szülészet-nőgyógyászati-, illetve újszülött osztályokért felelős bizottságai változtassanak a módszertanban leírtakon, amely szerint igazoltan pozitív koronavírusos kismamáktól, illetve fertőzött-gyanús esetektől – a negatív teszt megérkezéséig – elválasztják az újszülöttet.
Ez szembemegy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásával is, amely szerint nincs bizonyíték arra, hogy az anyatejen keresztül fertőződhet a baba, ezért nem ajánlják a fertőzött kismama és az újszülött szétválasztását. Hazai civil szervezetek már március óta kérik a módszertan összehangolását a WHO ajánlásaival a COVID–19-cel fertőzött anyák szoptatásának megkönnyítéséért, hiszen több kutatás is bizonyítja, hogy a szükséges óvintézkedések megtételével a szoptatás előnyei meghaladják a fertőzés kockázatát.
A hazai egészségügyi minisztérium bizottságai az elmúlt napokban módosítottak a módszertanon, azonban sok kiskaput hagyott az új ajánlás.
Változást hozott ugyanakkor a módszertan azon pontja, miszerint
a pozitív, tünetmentes anya szoptathatja és elláthatja gyerekét szülés után a kórházban közös, írásos megegyezés alapján, miután helyesen tájékoztatták őt a lehetőségeiről, és aláírta a személyre szabott beleegyezését.
Továbbá a pozitív anya teje nem minősül veszélyes hulladéknak, szoptathatja babáját, ha tünetmentes, illetve lefejt anyatejet is kaphat a baba. Abban az esetben, ha az anya pozitív és tünetei is vannak, elviszik a babát, és a babát is letesztelik. Amennyiben pozitív lesz a baba eredménye, megfigyelés alatt tartják az újszülötteket ellátó intenzív osztályon, és 48 órán belül ismét letesztelik, vagy bármikor, ha tünetei lesznek. Negatív teszteredmény esetén az újszülött-osztályon marad inkubátorban, és a kórházi személyzet etetheti az anyától lefejt tejjel – ha ezt megengedi az anya egészségi állapota, ellenkező esetben tápszerrel eteti a személyzet. Ugyanakkor ha a baba két egymást követő tesztje negatív lesz, akkor az édesapával, családdal való megbeszélést követően lehetőség van arra, hogy kiengedjék a babát a kórházból – olvashatjuk a módosított módszertanban.
Ez a módszertan egy ajánlásnak számít, akárcsak a márciusi, azaz
továbbra is érvényben van a 2020/555-ös egészségügyi minisztériumi rendelet, amely jogilag erősebb, mint egy ajánlás.
Ebben a rendeletben az áll, hogy minden esetben a pozitív kismamák babáját elkülönítik, de sokszor indokolatlanul történik mindez. Ebben a rendeletben nem árnyalják azt, hogy a kismama tünetmentes vagy sem, kivétel nélkül mindenkire érvényes – világít rá a törvény visszásságára Péter Krisztina ügyvéd. „Arra gondolunk, hogy valószínűleg a rendeletet is fogjak módosítani, és nagyjából ez lesz benne, ami a módosított módszertanban is megtalálható. Van benne némi engedmény, ami az előzőhöz képest jobb, de sok minden változatlan maradt. Az új szerint a tünetmentes kismama együtt lehet a babával egy szobában, és szoptathatja is, ez jelenti a fejlődést a régihez képest. De ugyanakkor nem elég az, hogy negatív tesztje legyen a kismamának, hanem tünetmentesnek is kell lennie, mert számolnak azzal, hogy sok a hamis teszteredmény” – magyarázta az ügyvéd, aki
ismer konkrét esetet, amikor a pozitív, de tünetmentes kismama két hétig volt elválasztva a babától, aki negatív volt.
Az új protokoll szerint most már együtt lehetnek, de csak ha tünetmentes, és ha az orvos úgy ítéli meg, hogy nincs tünete.
Péter Krisztina szerint ez még inkább esetfüggővé teszi a szüléseket, hiszen az orvos jóindulatán, szakértelmén, hozzáállásán múlik, hogy a pozitív kismama megkapja-e a babát vagy sem. „Sok orvos viszont túlzottan elővigyázatos, ezért külön tartják őket, anélkül, hogy a fertőzés reális esélyeit figyelembe vennék. Mi összeállítottunk egy petíciót, amiben kértük, hogy engedjék meg, hogy együtt legyen a baba és a mama, függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív az anya, ugyanis ezt ajánlják a nemzetközi egészségügyi szervezetek is.
– fejtette ki Péter Krisztina.
Az ügyvéd arra is rávilágított, a betegjogok megsértése is aggasztó, hiszen a törvény értelmében a betegnek kell az engedélye mindenféle beavatkozás esetén, a szülő nő is jogilag betegnek számít, és a babával történő beavatkozások esetében is kell a szülő nő beleegyezése. Ha el vannak választva, akkor a betegjogok megsértésének számít, ha nem kérik a szülő írásos beleegyezését a babán történő beavatkozásokkor.