A Virág negyedi 19-es, a Bucsin negyedi 2-es és 20-as, valamint a Kórház utcai A és IPEG tömbházak energiahatékonysági felújításához készült tervek a városháza weboldalán tekinthetők meg a közérdekű információk menüpont alatt. Kérik az érintett tulajdonosi szövetségeket, lakástulajdonosokat, hogy tekintsék meg ezeket, tanulmányozzák át, és ha valamilyen meglátásuk, javaslatuk lenne ezekkel kapcsolatban, azt jelezzék a polgármesteri hivatalban.
A képviselő-testület keddi, rendkívüli ülésén egy ehhez a projekthez kötődő módosítási javaslat szerepelt. Újraszámolták a város önrészéhez kötődő költségeket, és ennek értelmében az új értékkel fogadták el a dokumentáció módosítását. Így a városra 217 ezer lejes önrész hárul. Ezt az előterjesztő Len Emil alpolgármester elmondása szerint a nemrégiben felvett 4 millió lejes hitelből fogják kifizetni.
A PNRR pályázat révén megvalósuló fejlesztéshez a lakóknak nem kell hozzájárulniuk.
A testület csütörtökön újra összeül, akkor már a számos rendkívüli tanácsülés után a havi rendes ülés következik.