Délelőttől késő délutánig tiltásig pörgetett autómotorok hangjától volt zajos a Csíkszentkirály melletti roncsderbipálya. A minden évben augusztus végén tartott látványos megmérettetés a bevált forgatókönyv szerint zajlott, a kamaszok, nők, szülők-gyerekek futama indította a napot, majd a gyorsasági, szerelői és ütközéses versenyszámok következtek.
A pályabírói feladatokat idén is a Safety Bike egyesület tagjai látták el a Sipos Tibor és Görbe Áron főszervezők által megálmodott roncsderbin, és idén az előző években jellemző hatalmas porból is kevesebb jutott a nézőknek a hűvösebb, időnként enyhén csapadékos időjárásnak köszönhetően.
A különböző futamokat a nap fénypontja, a döntő versenyszám, a rodeó zárta, ennek egy pontján azonban
egy kilökött autó a magasított részen lévő, nézők előtti védőkorlátnak csapódott.
A jelenlévők és a szervezők megkönnyebbülésére nem történt nagy baj a közönség soraiban, néhány perces szünetet követően folytatódhatott a rodeó a még „talpon maradt” három autóval.
A végső győzelemért két korábbi bajnok harcolt egy első diadalára készülő pilótával, végül a rutinos, a roncsderbi első két kiadását – ugyanezzel az autóval – megnyerő helyi Imre Róbert „Guszti” emelhette magasba a trófeát.