Az SZNT elnöke az MTI-nek nyilatkozva elmondta: pénteken először fordult elő a marosvásárhelyi rendezvény történetében, hogy
a szervezőket és a sajtót nem engedték be a hatóságok képviselőiből álló láttamozó bizottság ülésére.
Elmondta: az elmúlt években részt vettek a találkozókon. Mint mondta, a jogszabályok szerint a láttamozó bizottságnak módjában áll megváltoztatni a nyilvános rendezvény bizonyos elemeit a szervezők beleegyezésével.
– tette fel a kérdést az SZNT elnöke.
Közölte, hogy hétfőn írásbeli tájékoztatást fog kérni a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az ügyben. Rámutatott arra, hogy
a székely szabadság napi rendezvényt előzetes bejelentés alapján lehet megtartani, melyet az SZNT már tavaly tavasszal megtett a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban.
Az engedélyt megadott határidőn belül megtagadhatták volna, amire nem került sor, így a bizottság már csak a rendezvény bizonyos elemein változtathat a szervezők beleegyezésével.
Az SZNT előzetes bejelentésében a gépkocsiforgalom lezárását is kérte, ha ezt jóváhagyják, akkor a felvonulás résztvevői az úttesten vonulhatnak.
Ellenkező esetben a járdára szorulnak, amire az elmúlt években kétszer volt példa, legutóbb tavaly – emlékeztetett Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke arra is kitért, hogy a korábbi években a román csendőrség is egyeztetésre hívta a szervezőket a rendezvény biztonságos lebonyolítása érdekében. Tavaly azonban
„engedélyező hatóságként” lépett fel, és hat nappal a rendezvény után büntető jegyzőkönyvet állított ki Izsák Balázs nevére „tiltott rendezvény megtartása miatt”.
Az SZNT-elnök ezt megóvta a marosvásárhelyi bíróságon, és alapfokon megnyerte a pert. Az ítélet érvénytelenítette az 1000 lejes bírságot.
Izsák Balázs szerint a bíróság az indoklásban leszögezte: a csendőrség feladata a rend fenntartása, és nem lépheti túl hatáskörét. Az MTI kérdésére elmondta: idén is számít hasonló eljárásra.
– mondta a láttamozó bizottság pénteki ülésére utalva.
Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a csendőrség kérésének tett eleget, amikor az ülésen csak a bizottság tagjai – a polgármester, a főjegyző, a csendőrség és a rendőrség képviselői – vehettek részt.
– idézte a hírügynökség a polgármestert.
Soós azt is elmondta, hogy a rendezvény megtartását útlezárások nélkül hagyták jóvá, így a felvonulás résztvevőinek a járdán kell haladniuk.
Az SZNT március 10-én évente megtartja Marosvásárhelyen a székely szabadság napját, ahol kiáltvány elfogadásával a román törvényhozás és a nemzetközi közösségek felé közvetíti a székelyföldi autonómiaigényt.
A szervezet a napokban felhívással fordult a székelyföldi magyar polgármesterekhez, kérve, hogy
március 10-én tűzzék ki a polgármesteri hivatalok és közintézmények épületeinek homlokzatára a székely zászlót.
„Románia alkotmányának 6. cikkelye elismeri és szavatolja a kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzésére, fejlesztésére és kifejezésére. A székely zászló kitűzése alkotmányos jog, amellyel legalább a székely szabadság napján élni kell” – írták.