Húsvét vasárnapján megtelik élettel az Apáca felett húzódó Hegyparraga: ide vonulnak ki népviseletbe öltözött fiúk és lányok, a szülők és nagyszülők, hogy bosszút álljanak a tatárjárás idején történt árulásért. A vesztőhelyre sokáig élő szárnyast vittek a falusiak,
ma már céltábla ábrázolja a bűnös kakast, amelyet a legények és vitézek pontosan kilenc lépés távolságból lőnek meg.
Noha a kakaslövésen vér nem folyik, a jelentősége nem változott az évszázadok során. Helybéliek mesélnek arról, miért is haragszanak ennyire a kakasra Apácán.
Az apácai kakaslövésre Valádi Simon Margit és férje, Attila meghívására látogattunk el. Dél körül érkeztünk meg hozzájuk, ők ekkorra már népviseletbe öltöztek, hiszen a különleges eseményen a Történelmi Vitézi Rend képviseletében vettek részt. Egy tea mellett meséltek a sajátos húsvéti népszokás eredetéről, amely a tatárjárás idejére nyúlik vissza. A hagyomány szerint
egy éjszaka tatár csapatok vonultak el a várbástya alatt, a nép pedig a falak mögé rejtőzött el az állataikkal együtt.
Az ellenség eleinte nem fedezte fel a rejtőzködőket, ám
egy kakas hajnalban felrepült a várfalra és elkukorékolta magát, elárulva a búvóhelyet.
A tatárok így lemészárolták a lakók nagyrészét. Azóta az apácaiak olyannyira neheztelnek a szárnyasra, hogy minden évben egyszer kakaslövést rendeznek. Eleinte húsvéthétfőn szervezték meg, ma már vasárnapra időzítik az eseményt, továbbá
a második világháború óta nem élő kakasra lőnek, hanem céltáblára, de egyébként tartják magukat a régi hagyományhoz.
Vendégfogadóink mutattak be Mészáros Gábornak, aki mesteri disszertációjában a kakaslövésről készített kutatást. Kérdésünkre elmondta: a készülődés már húshagyókedd előtti vasárnapon elkezdődik, a kakasszedés alkalmával. Ettől fogva
a legények hetente egyszer gyakorolnak a nagy eseményre, majd néhány héttel húsvétvasárnap előtt összegyűlnek egy estére, ilyenkor főtt törökbúzát esznek.
Régen a 6 és 12 év közötti gyerekek lehettek csak vitézek, a 13 évesek, azaz a konfirmáció előtt álló hetedik osztályosok közül került ki a hat legény. Mivel ma már egyre kevesebb a gyermek, az eseményhez már a 2-3 éves fiúgyermekek, sőt a 25-30 éves fiatalemberek is csatlakoznak, hiszen
mindennél fontosabbnak tartja a közösség, hogy megőrizze a népszokást.
A lányoknak ezen az eseményen nem jut különösebb szerep, de ők is szívesen részt vesznek, felvonulnak népviseletben.
Az első legény házánál zajlik a heti gyakorlás, itt festik ki a gyerekek arcát a kakaslövés napján, és az első legény az, aki igazgatja a felvonulókat – ezt már Valádi Krisztinától és Gyulától tudjuk, akiknek fiuk, Attila kapta meg idén ezt a szerepet. Krisztina elmondása szerint ilyenkor az egész család izgatott. Nem is csoda, hiszen az ő udvarukon gyülekezett vasárnap délben
mind a hat legény karddal, a nyílpuskával érkező vitézek, a székely ruhás leányok – számításaink szerint összesen mintegy harmincöten –, a Történelmi Vitézi Rend tagjai, továbbá minden kíváncsi falubeli, aki büszkén őrzi a hagyományt, köztük a polgármester is.
Azt is megtudtuk, hogy a vitézek öltözéke szigorúan fekete nadrágból, mellényből, csizmából és fehér ingből áll, a vezérszerepet betöltő legények ezzel szemben más típusú, hagyományos inget, piros mellényt viselnek, kardot. Mindegyikük zöld kalapot kap, amelyet kakastoll ékesít.
Délután két órakor már valódi tömeg gyűlt össze az első legény háza táján: több százan várták az indulást, de bőven akadtak olyanok is, akik a kapuban állva várták a sereget. A menetet a fúvószenekar vezette, utánuk következtek a leányok, az öltönyt viselő, idén konfirmált fiúk – ők azok, akik
a kakast ábrázoló céltáblát magasra emelve vitték egészen Hegyparragáig, vagy ahogyan Mészáros Gábor nevezte, a Szőlőponkig.
A sorban utánuk következnek a vitézek, a legények, majd a Történelmi Vitézi Rend, és végül mindenki más. Útközben megálltak a templom előtt, az első legény irányítására elénekelték az Erős vár a mi istenünk című egyházi éneket, majd megálltak Apáczai Csere János szobránál és Bartalis János kopjafájánál, ahol felcsendült a Kossuth-induló dallama.
A vesztőhelyen felállították a céltáblát, és megkezdődött a szerepjáték.
A legények közül négyen a kakas felett veszekedtek: kettő védte, kettő vádolta.
Az ötödik búcsúztatta a szárnyast, a cigánypap pedig prédikációt mondott. A szertartás archaikus nyelven zajlott, a szöveget kántálva mondták el a szereplők. Ezt követően a fiúgyermekek használatba vették a gondosan elkészített nyilaspuskákat.
A fegyverek elkészítéséhez először is kell egy műhely, a szükséges anyag, és egy kis tudás, ügyesség is
– mondta el Szabó László, aki idén is négy-öt nyilaspuskát készített elő a fiatalok számára. Juharfával dolgozik, ez ugyanis a legkönnyebb, a vitézek így nem kell nagy súlyt cipeljenek a vállukon, míg az első legény házától a vesztőhelyig érnek.
Vendégfogadóinktól tudjuk, hogy szeretett falujukban egyre fogyatkoznak a magyarok, a lakosságnak alig harminc százalékát teszik ki. Ez valamennyire megnehezíti, de nem lehetetleníti el az évszázadokra visszanyúló hagyomány megmaradását:
ha kell, minden korosztály becsatlakozik az eseménybe.
Az idei kakaslövésre igazán büszkék lehettek az apácaiak, hiszen az időjárás kedvezett, a napsütés sokakat kicsalogatott a falu fölött húzódó dombra Erdővidékről és Háromszékről is. Ez örömre ad okot, annál is inkább, mert Mészáros Gábor szerint ez az esemény világszerte egyedülálló, ebben a formában kakaslövést máshol nem szerveznek.
Az apácai húsvéti hagyományokhoz tartozik a szemetelés is, amely húsvéthétfőre virradólag zajlik, amikor a bált is tartják. Ilyenkor
a már megkonfirmált fiúk szemetelnek a lányos házak kapuja előtt, hogy lássák, kik közülük az ügyesek, kik takarítják ki reggelre a kapu elejét.
A kapulopás szintén régi népszokás: a fiúk ilyenkor ellopják azokat a kapukat, ahova húsvéthétfőn locsolni mennének, hogy a lányok ne zárhassák őket ki, ne akadályozhassák meg a szándékukban.
A locsolásnak is megvan a maga rendje: a kicsik piros tojást szednek, a nagyok fehér, nyers tojást gyűjtenek. A fiatalemberek tehát javában készülődnek, hiszen sok dolguk van még a húsvéthétfőre virradó reggel előtt. Reméljük, hogy az apácaiak még hosszú ideig megőrizhetik szép, egyben ritka hagyományaikat.