Egyéb kategória

Hamarosan kiírják a versenytárgyalást a Nyárádszereda-Sóvárad autópályaszakasz megépítésére

A szállításügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a 23,4 kilométeres sztrádaszakasz része az A8-as jelzésű Marosvásárhely-Iaşi-Ungheni autópályának. A Nyárádszereda és Sóvárad közötti szakaszon két, összesen 1,07 kilométer hosszú alagút épül – ismerteti az Agerpres. A szerződés szerint a versenytárgyalás nyertesének 6 hónap áll majd rendelkezésre a tervezésre és 24 hónap a kivitelezésre. Az ajánlattételi dokumentáció jóváhagyása után közzéteszik az ajánlattételi felhívást, amelyben meghatározzák a szerződés becsült értékét – közölte a miniszter.

Continue reading

Egyéb kategória

Fizetéslevonással és vizsgálati eltiltással büntették az újszülötteket összecserélő asszisztensnőt

A kórház igazgatója, Bogdan Nica csütörtökön az Agerpresnek elmondta, hogy a szankciót az intézmény fegyelmi bizottsága rendelte el az alkalmazott ellen, és az eset kivizsgálása folytatódik. Az igazgató tájékoztatása szerint a vizsgálatok lezárásáig az asszisztensnő nem dolgozhat a szülészeti osztályon. A szankciót Bogdan Nica azzal indokolta, hogy az alkalmazott nem tartotta be az eljárásokat. A kórház szülészeti osztályán belső vizsgálat indult februárban, amikor kiderült, hogy az egyik kismamát a kiutalásakor nem a saját gyermekével küldték…

Continue reading

Egyéb kategória

Egy helyen minden, amit az előkészítőbe iratkozáshoz tudni kell

Minden fontos információ megtalálható az RMDSZ által összeszedett kisokosban, amely az előkészítő osztályokba való beiratkozás kapcsán felmerülhet. Az RMDSZ egyik fontos küldetése meggyőzni a szülőket arról, hogy magyar iskolába adják gyerekeiket. Mint fogalmaznak: magyarul tanulni kétszeresen előny, hiszen a magyar nyelvű oktatást itthoni és magyarországi alapítványok, közintézmények is támogatják például tehetségfejlesztési, felzárkóztatási vagy délutáni oktatási programokkal – olvasható a Szövetség honlapján, ahol összegezték az iskolába iratkozással kapcsolatos tudnivalókat a magyar szülők számára.

Continue reading

Egyéb kategória

Erdővidék daloló tehetségeit keresik

Első alkalommal hirdetett tehetségkutatót az Opra Music Center Erdővidéken, amelyre az óvodai nagycsoportosoktól egészen a nyolcadik évfolyamos korosztályig várják a gyerekek jelentkezését. Bár az előválogató még javában zajlik, a szervezők előzetesen elárulták: a nyári döntőt színvonalas gálakoncerttel kötik össze, a legjobb produkciókat pedig jutalommal is elismeri a zsűri. A versenyről „A tehetségkutató fő gondolata az volt, hogy Erdővidéken olyan énekversenyt hozhassunk létre, amelyen nem csak népdalokkal, hanem könnyűzenével is részt vehetnek azok a tehetséges diákok,…

Continue reading

Egyéb kategória

Két autó ütközött, négyen sérültek meg Marosfelfaluban

Egy esetkocsival, egy műszaki mentésre alkalmas járművel, illetve három rohammentővel sietett a helyszínre a Maros megyei tűzoltóság szászrégeni egysége. A baleset négy sérültje közül (három nő és egy férfi) mindenki eszméleténél volt a mentőegységek megérkezésekor. Őket a szászrégeni kórház sürgősségi osztályára szállították további vizsgálatok elvégzése érdekében. Jelenleg teljes útlezárás van érvényben a baleset helyszínén.

Continue reading

Egyéb kategória

Megnyitják a Merítés című kiállítást Székelyudvarhelyen

A kiállítás célja egyrészt a műgyűjtő munka népszerűsítése, másrészt olyan alkotók és alkotások bemutatása, amelyek révén betekintést nyerünk a XX. és a XXI. századi erdélyi kortárs képzőművészet folyamataiba. A polgári műgyűjtők a vagyongyarapítási szándékon túl elsősorban művészetszeretetüktől vezérelt értékmentő munkát végeznek. A gyűjtő hozzáállására jellemző az alkotásokat és a közösséget összekapcsoló felelősségtudat: felvásárolja, gondozza és a közösség elé tárja ezeket a műveket – így hozva létre közkincset. A kíváncsiság felkeltése érdekében csak néhány nevet emelnek…

Continue reading

Egyéb kategória

Az idei költségvetésből törlesztették vadkárok miatti tavalyi tartozást

Megkapták a Hargita megyei károsultak a múlt évre járó kártérítési összegeket a vadkárok után: összesen több mint egymillió lejt utalt számukra a környezetvédelmi minisztérium a közelmúltban. Az elmaradás jelentős volt, ugyanis a 2,15 millió lej összértékű tavalyi vadkárból csak 973 ezer lejt térített meg múlt hónapig a jogosultaknak az állam. A fennmaradó több mint egymillió lej egy összegben érkezett meg nemrég a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség számlájára, és az intézmény azt tovább is utalta már…

Continue reading

Egyéb kategória

Tragédiába torkollt a raliverseny

A mentők közlése szerint egy gyermeket súlyos, életveszélyes, egy embert súlyos, hat embert – köztük egy gyermeket – könnyebb sérülések miatt vitték helyszíni ellátás után kórházba. A baleset helyszínére nyolc mentőautó és négy mentőhelikopter érkezett. A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a raliversenyen részt vevő egyik jármű eddig tisztázatlan okból sodródott le az útról Lábatlan és Bajót között. Az m1 helyszíni tudósítása szerint mentőhelikopterek, mentőautók és egyéb egységek érkeztek a helyszínre. Azt, hogy a nézők…

Continue reading