Felső-háromszéki csapat jeleskedett Kolozsváron
A nyolcadjára megszervezett megmérettetés célja a magyar történelem nevezetes eseményeinek és meghatározó személyeinek bemutatása, ennek megfelelően az idei téma III. Béla, II. András és IV. Béla királyok uralkodása volt. Az első forduló feladatainak megoldására többféle módszer kínálkozott, melyet a diákok ötletesen dolgoztak fel. A szóbeli döntő első részében kiadott feladatokat kellett megoldaniuk a háromfős csapatoknak, a második részében egy-egy általuk választott történelmi szerepjáték bemutatására került sor – számolt be közleményében az idei élményekről a Jancsó…