Egyéb kategória

Felborult egy autó Csíkszereda közelében, vezetőjét ki kellett szabadítani

A Csíkszereda székelyudvarhelyi kijáratánál lévő helyszínre a Hargita Megyei Mentőszolgálat orvosos mentője, illetve a csíkszeredai hivatásos tűzoltóság egy oltásra alkalmas bevetési járműve, egy műszaki mentő és egy elsősegélynyújtó egység vonult ki. A baleset következtében a jármű vezetője az autóba szorult, ki kellett szabadítani. A sérült, de eszméleténél lévő sofőrt miután a műszaki mentők kiemelték a gépkocsiból, kórházba szállították – közölte a Hargita megyei tűzoltóság. A Brassói Regionális Út- és Hídügyi Igazgatóság (DRDP) információi szerint az…

Continue reading

Egyéb kategória

Úgy tűnik, beváltja a nagy reményeket a borszéki fürdő

2022. december 15-én adták át ünnepélyesen a borszéki Fontana gyógyfürdőt, amitől a település „újjászületését” várták. Ugyanis amikor 2001-ben bezárt a régi kezelőbázis, a korábban virágzó, pezsgő üdülőtelepen lényegében megszűnt az idegenforgalom. A fellendülést egy új fürdőközpont megépítésétől várták, és sokat, több mint egy évtizedet vártak a helyiek, mire elkészülhetett. Egy év után most, úgy látják, a wellness és gyógyfürdő beváltja hozzá főzött reményeket. Úgy gondolom, az első év igazolta az elvárásokat. Megugrott a Borszékre látogató…

Continue reading

Egyéb kategória

Holtan találtak két férfit és egy nőt Székelyudvarhelyen

Egy székelyudvarhelyi lakás ajtajának felfeszítéséhez kérték a helyi hivatásos tűzoltók segítségét csütörtök este – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság. A helyszínre vonult a Hargita Megyei Mentőszolgálat is. A mentőegységek az ingatlanba jutva három személyt – egy 51 és egy 32 éves férfit, valamint egy 52 éves nőt – holtan találtak. A lakásban gázpalackra kötött gáztűzhely volt, egy nyitva hagyott, láng nélküli égőrózsával. A tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja.

Continue reading

Egyéb kategória

Újabb év telik el úgy, hogy nem született ítélet Borbolyék perében

Csigalassúsággal halad előre a per elsőfokú tárgyalása a Maros Megyei Törvényszéken, ahol 2020-ban kezdték elölről a teljes bizonyítási eljárást, mert, mint korábban kiderült, hogy a Hargita Megyei Törvényszék nem rendelkezett korrupciós ügyek tárgyalására szakosodott bíróval. Noha idén májusban befejeződött az összes tanú meghallgatása, különösebb előrelépés nem történt, a tárgyalások száma is megritkult, az addigi havi egy alkalomhoz képest azóta két tárgyalást tartottak. A csütörtökre kitűzött ülést meg sem tartották, mert a bírósági írnokok sztrájkja ezt…

Continue reading

Egyéb kategória

Fontos oktatáspolitikai hibákra világítanak rá a PISA-felmérés gyenge eredményei

Gyenge eredményt értek el a romániai diákok a háromévente elvégzendő PISA-felmérésen, a nemzetközi tanulói teljesítménymérésről szóló tanügyminisztériumi jelentésből a szaktárca ki is hagyta a kényelmetlen kérdésekre okot adó adatokat. A PISA-felmérés 2022-ben készült – 2021-ben lett volna esedékes, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztották –, és 81 ország vett részt benne. Az OECD, azaz a legfejlettebb államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet által működtetett program teljesítménymérése 81 országra, illetve térségre terjedt ki, ezek közül 37…

Continue reading

Egyéb kategória

Kedden közzétették, hogy vasárnaptól már drágultak a vonatjegyek

A vasúti reformért felelős hatóság (ARF) Facebook-oldalán kedden közzétett bejegyzés értelmében a vonatjegyek árát az Országos Statisztikai Intézet (INS) által októberre becsült inflációs rátának megfelelő mértékben, azaz 8,8 százalékkal növelték – írja az Agerpres. Az új tarifákat december 10-étől alkalmazzák, ugyanis akkor lépett hatályba az új vasúti menetrend, amely 2024. december 13-áig lesz érvényes.

Continue reading

Egyéb kategória

Decemberben sem álltak le a munkálatok Kézdivásárhelyen

Kézdivásárhely alpolgármestere elmondta, hogy az elmúlt héten leöntötték az első réteg aszfaltot a Mihai Eminescu utcában, ezáltal járhatóvá téve a teljes felújításon áteső útszakaszt. Az önkormányzat fontosnak tartotta, hogy a tél beállta előtt aszfalt kerüljön a korábban elkészült alapozásra, hogy a téli időszakban megfelelő körülmények között lehessen közlekedni az utcában. Még tervben van – függetlenül az időjárástól – a járdák kaviccsal való feltöltése, ugyanis a térkövezés már nem javallott talajmenti fagyok idején” – tájékoztatott az…

Continue reading

Egyéb kategória

Miért tart hét évig tizenegy utca felújítása?

A Regionális Operatív Programban 2016-ban kiírt pályázat az országos érdekeltségű fürdővárosoknak adott lehetőséget közúti infrastruktúrájuk felújítására – ez például egyik előnye annak, hogy fürdővárossá nyilvánították Kovásznát. Az önkormányzat kapott az alkalmon, telekkönyveztette a szóban forgó utcákat, a helyi tanács pedig 2016 augusztusában hagyta jóvá a megvalósíthatósági tanulmányt erre a beruházásra. 2016 júniusában letették a finanszírozási kérést a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökségnél, amit szeptemberben azzal az indokkal utasítottak el, hogy a város nem bizonyította tulajdonjogát a…

Continue reading

Egyéb kategória

Kanyaró: az esetszámok növekedésére számítanak

A környező megyékhez képest Hargita megyében alacsony a kanyarós megbetegedések száma, de növekedésre számít a megyei népegészségügyi igazgatóság vezetője. Tar Gyöngyi elmondta, a nyolc kanyarós beteg közül a legfiatalabb egy négy hónapos csecsemő, de fiatal felnőttek is vannak a betegek között. A fertőzés leginkább azokat veszélyezteti, akik még nincsenek beoltva vagy nem estek át korábban a betegségen. Romániában a gyermekek egyéves korban kapják meg az első kanyaró elleni védőoltást, így az ennél kisebb csecsemők még…

Continue reading