Egyéb kategória

Két év után megnyitnák a kerékpártárolókat Csíkszeredában

A városközponti lakóövezet teljes felújítása két éve befejeződött, de a Csíkszeredában elsőként elkészített, zárható, közösségi kerékpártárolók azóta is zárva vannak. A fából készült, bódékra hasonló építmények hivatottak kiváltani a tömbházi folyosókon, lépcsőkön, alagsorokban, erkélyeken, szárítókban történő kerékpártárolást, működtetésükre azonban még nem született meg a megfelelő megoldás, ezért is vannak egyelőre bezárva. A városháza először a lakástulajdonosi egyesületekre szerette volna bízni a kerékpártárolók működtetését, ezt viszont nem vállalták, ezért a hivatalnak kellett megszerveznie – ez mostanig…

Continue reading

Egyéb kategória

Átvette a Nobel-díjat Karikó Katalin és Krausz Ferenc

A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián. A Nobel Alapítvány nevében Astrid Söderbergh Widding, a kuratórium elnöke köszöntötte a díjazottakat. Beszédében hangsúlyozta: Alfred Nobel üzenete nagyon világos számunkra: ő abban hitt, hogy az irodalom, a tudomány és a béke érdekében végrehajtott cselekedetek előreviszik a világot. Hozzátette: ezért kulcsfontosságú, hogy tiszteljük a tudást és nemzetközi szinten együttműködjünk. A kuratórium elnöke kiemelte: egy…

Continue reading

Egyéb kategória

Alapszabály: nem szabad átlépni a határokat, és akkor nem lesz szexuális visszaélés

Hová fordulhatnak a diákok, ha úgy érzik az iskolában elszenvedői valamilyen bántalmazásnak, legyen az szexuális visszaélés, vagy a bullying egyéb formája – többek között erről kérdeztük Szabó Irén Ottiliát, a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ vezetőjét. A tanulók problémájukkal bármely felnőtthöz fordulhatnak, akivel kapcsolatban vannak: akár a szülőkhöz, akár a tanítóhoz, osztályfőnökhöz, vagy iskolai tanácsadóhoz” – sorolta az intézményvezető. Hozzátette, az országos gyermekvédelem 119-es segélyhívó számát is lehet tárcsázni, ezen a számon is…

Continue reading

Egyéb kategória

A mesterséges intelligencia forradalma átformálja a munkahelyeket

Bevezetőjében a Tengr.ai marosvásárhelyi startup alapítója elmondta, a mesterséges intelligencia forradalma át fogja formálni a munkahelyeket, hasonlóan ahhoz, mint amikor a gőzgép megjelenése bizonyos területeken kiszorította a lóval történő szállítást. Hozzátette: az elmúlt egy év során a mesterséges intelligencia területén történt egy áttörés, aminek hatására ez a technológia mindenkinek a látókörébe került a különböző szöveg-, vagy képgenerátorok révén. „Az elmúlt három évben azért történt egy ilyen látványos előrelépés a mesterséges intelligencia terén, mert fejlődött a…

Continue reading

Egyéb kategória

Beperelte a Sanitas a kormányt, de tovább gyűjtik az aláírásokat

Elindította a pert a kormány ellen a Sanitas szakszervezet az évek óta tartó bérproblémák miatt, ám bírósági eljárás megindítása érdekében két hónapja elindított aláírásgyűjtést tovább folytatja az érdekvédelmi tömörülés. A tárgyalás időpontjának kitűzése több hónapba is telhet, addig viszont még fogadják azoknak a Sanitas tagoknak az aláírását, akik mindeddig nem adtak felhatalmazást az érdekvédelmi tömörülésnek, hogy őket képviselje a perben – tájékoztatott Nyulas Emma, a Sanitas Hargita megyei szervezetének elnöke. Azért fontos, hogy lehetőséget adjanak…

Continue reading

Egyéb kategória

A magyarokat érintő közigazgatási kihívásokról és politikai szélsőségekről nyilatkozott Antal Árpád

Vélhetően a jövő évi parlamenti és helyhatósági választásokat követően, 2025-ben fog sor kerülni a közigazgatási rendszer átszervezésére, amely sorsdöntő változásokat hozhat a magyar kisebbségre nézve. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) májusban nyújtott be egy törvényjavaslatot, amelyben a megyék összesűrítését indítványozta az országos költségvetés csökkentése érdekében. Antal Árpád szerint a magyar közösség tekintetében eddig ez a legbarátságosabb javaslat, hiszen a terv szerint Kovászna és Hargita megyét „csak” Brassó megyével kötnék össze. A Szociáldemokrata Párt (PSD)…

Continue reading

Egyéb kategória

Karácsony előtt nyitják meg a vasúti felüljárót

Korábban október végét, aztán november végét jelölték meg a vasúti felüljáró megnyitásának időpontjaként, nem hivatalosan egy december eleji dátum is felmerült, de ezek már nem érvényesek. A legújabb, biztosnak mondott időpont – amelyet Bors Béla alpolgármestertől tudtunk meg – a december 18. és 22. közötti valamelyik nap, azaz karácsony előtt mindenképp autózni lehet már a felüljárón – ígérte az elöljáró. A felüljáró utolsó elemeinek, a kétoldalt elhelyezett hangszigetelő pannóknak és a föléjük elhelyezett plexiüvegeknek a…

Continue reading

Egyéb kategória

Apáról fiúra szálló svájci figyelmesség, amely révén idősek karácsonyát teszik szebbé

A Caritas otthoni beteggondozói szolgálatának munkatársai már több éve rendszeresen járnak Svájcba is, hogy ott élő idősek ápolását végezzék. Egy ilyen idős bácsi (akit 93 éves korától gondoztak idén februárig, amikor 99 éves korában elhunyt) míg élt, támogatta a szervezetet, de miután elhunyt, az ő fia folytatta a caritasosok munkájának segítését. Ebből a támogatási összegből vásárolhatták meg azokat az élelmiszereket, édességeket, amelyekből 120 gyergyószentmiklósi és környékbeli idős embernek tehetik könnyebbé a karácsonyát – mesélték el…

Continue reading

Egyéb kategória

Soltész Miklós többszörösen megajándékozta a székelyudvarhelyieket

Zsúfolásig megtelt a székelyudvarhelyi Szent Miklós-templom a szerdai búcsúünnepség alkalmából. A szentmisén részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is, nem is akárhogy: a mise végén Mikulás-ruhába bújva ő osztott csomagot a templom sekrestyéjében az ünnepségen részt vevő gyerekeknek. Beszédet is intézett a jelenlévőkhöz, amelyben kiemelte, fontos, hogy az ünnepek lényegét tudjuk megélni, a csillogástól, az anyagiaktól, a feszültséget okozó mindennapi dolgoktól elvonatkoztatva. Legszebb ünnepünk egyike közeledik, ilyenkor a csendesség,…

Continue reading

Egyéb kategória

Szilassy Zoltánt Gyergyószentmiklós díszpolgárává avatták

A hagyományoknak megfelelően a polgármester, Csergő Tibor beszéde nyitotta meg a Szent Miklós-napon megtartott dísztanácsülést, aki emlékeztetett arra, múlt év végén azt jelentette ki, hogy a csodák éve lesz Gyergyószentmiklóson a 2023-as év. Ilyen csoda volt a GYHK Erste Liga-bajnoki címe. Az is majdnem csodaszámba megy, amit kifejt a kitartó munkával az önkormányzat, a polgármesteri hivatal maroknyi embere, hogy a várost előre vigye: 2019-ben 4,5 milliót fordíthattak fejlesztésekre, most 70 milliónál tartanak – emelte ki.…

Continue reading