Egyéb kategória

Civil érdekvédelmi szervezet alakul Gyergyószentmiklóson

A civil szervezetnek egyelőre nincs neve, hiszen még bejegyzés alatt áll és ezt követően válik hivatalossá a megnevezése. Amennyiben a név szabad, azaz nincs ilyen néven más egyesület bejegyezve, akkor Civilek Gyergyóért néven szólnak majd hozzá a gyergyói közügyekhez – mutat rá az egyik kezdeményező, Csibi Márta. Amint elmondta, a tervük az, hogy a mindenkori városvezetést segítsék azokban a döntésekben, amelyben a választott tisztségviselőknek nem sikerül elsőre a közösség érdekeit képviselni. Egy civil szakmai csoportként…

Continue reading

Egyéb kategória

Idén is lesz Lány- és Asszonytalálkozó Csíksomlyón

Az eseményen pszichológus, táncterapeuta, kozmetikus, dietetikus, fotográfus, lelkigondozó és művészetterapeuta szakemberek fogják vezetni az egyes foglalkozásokat. Az előadások is több oldalról közelítik meg a belső béke témáját és a kerekasztal beszélgetés vendégei is különböző szakmákból érkeznek és eltérő élettapasztalattal rendelkezve színesítik majd a találkozó hangulatát. A péntek esti filmnézés után egy beszélgetést terveznek, amelyet egy közös zsíroskenyér-vacsora követ. A találkozó célja az Erdély különböző településeiről érkező lányok, asszonyok találkozása, közös programon való részvétele, összefogása a…

Continue reading

Egyéb kategória

Még több pénz jut az ingázó diákoknak

{L1} Hetek óta folyik az ingázó diákok körüli botrány, miután az oktatási minisztérium törölte a vidéki településekről ingázó középiskolások szociális ösztöndíját. A 2021/2022-es tanév második felétől bevezetett havi 200 lejes ösztöndíjat anyagi háttértől függetlenül kapták azok a diákok, akiknek máshol kell középiskolába járniuk, mert nincs megfelelő oktatási intézmény a településükön. A pórul járt diákok kompenzálásaképp az ingázás visszafizetését reformálják meg: ezentúl ingázási támogatásban részesülnek az utazásra kényszerült tanulók, ezt nem egy stabil összegben határozzák meg,…

Continue reading

Egyéb kategória

Írók kedvenc ételeit szolgálják fel Farkaslakán

Muzsikusok és hat jeles személyiség kedvenc étele fogadta azokat, akik hétfőn részt vettek a farkaslaki Kotyogó étterem által másodjára megszervezett Írók hete elnevezésű rendezvény megnyitóján. A tavalyhoz képest némileg megváltoztatott fogásokat Balázs Hunor és Bándi Domokos helyi séfek mutatták be, elárulva azt is, hogy a régi ízeket elevenítik fel, némileg újragondolva a kornak megfelelő „köntösbe öltöztetve.” A menüben elsőként Tamási Áron egyik kedvence, a farkaslaki módra elkészített bableves szerepel, illetve az általa szintén kedvelt kürtőskalács.…

Continue reading

Egyéb kategória

A piaci verseny, amelyben a kliensek szaladnak a szolgáltatók után

{L1} Általános jelenséggé vált az energiapiacon az, ami korábban – különösen az energiaárak liberalizációja óta – teljesen elképzelhetetlen volt: az energiaszolgáltató vállalatok nemhogy új ügyfeleket próbálnak szerezni, hanem a meglévőktől is megszabadulnak, amint a szolgáltatásra megkötött szerződés érvényessége lejár. Egyre gyakoribb az, hogy köz- és költségvetési intézmények alig találnak villanyáram- és gázszolgáltatót: elutasító választ kapnak a kedvezőbb áron szolgáltató cégektől, és hiába vállalnák a nagyobb energiaköltségeket, a drágábban szolgáltató vállatoknál sem járnak sikerrel. Olyan intézmény…

Continue reading

Egyéb kategória

Biztosítéktábla gyúlt ki egy csíkszeredai tömbházban

A helyszínre kiszálltak a csíkszeredai hivatásos tűzoltók egy esetkocsival, illetve az Electrica szakemberei. A tűzoltók biztosították a helyszínt az áramszolgáltató szakembereinek érkezéséig. Az eset során nem történt személyi sérülés – tájékoztatott megkeresésünkre Alina-Maria Ciobotariu a Hargita megyei tűzoltóság sajtószóvivője.

Continue reading

Egyéb kategória

A Csíki-medence legnagyobb régészeti feltárása zajlik Csíksomlyón

{L1} Botár Istvánnak, a Csíki Székely Múzeum régészének vezetésével egy kéthektáros csíksomlyói területen, a Csobotfalvi Szent Péter és Pál-plébániatemplom közelében nagyszabású feltárás zajlik – a munkálatoknak augusztusban láttak hozzá. Azóta a tervezett 9000 négyzetméterből 6800 négyzetméteren nyitottak szelvényeket és ástak le az érintetlen talajig.  Nagyon jó csapattal és jó gépészekkel dolgozunk együtt, ütemtervszerűen haladt eddig a munka; több mint 600 objektumot tártunk fel – magyarázta Botár, amikor a helyszínre látogattunk. Hozzátette, digitális űrlapokat készítenek minden…

Continue reading

Egyéb kategória

Továbbra is rendkívül népszerű a Falu a városban a csíkszeredaiak körében

A járványhelyzet miatti kétéves kényszerszünet, de legfőképp a hétvégére ismét kellemessé váró időjárásnak is volt köszönhető, hogy több ezren látogattak ki a Falu a városban program helyszínére a családok, hogy megnézhessék a kiállított állatokat, a gyerekek pedig élvezhessék az élményszámba menő „falusi” dolgokat, mint a kukoricába csúszdázás, a pónilovaglás, a szamár, vagy juhsimogatás, és még számos más érdekességet. De volt itt még kenyérsütés, és egész nap lehetett hagyományos túrós puliszkát kóstolni az eseményen résztvevő gazdák…

Continue reading

Egyéb kategória

Októberben költözhetnek a lakókonténerekbe az arénában lévő tűzkárosultak

{L1} Több meghiúsult próbálkozás után végül a régi helyükre, a Somlyó utcai cigánytelepre költöztetik vissza a tavaly januári tűzeset után az Erőss Zsolt Arénában elszállásolt károsultakat. A csíkszeredai önkormányzat első lépésként informális településsé nyilvánította a cigánytelepet, hogy törvényes keretek között foghassanak hozzá annak fejlesztéséhez; el is kezdték a terület közművesítését. Jelenleg a tereprendezés zajlik, hogy elhelyezhessék a helyszínen a kerekekre szerelt lakókonténereket. Mint Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere tájékoztatott, 11 konténert terveznek kihelyezni, ezekből egyelőre hét…

Continue reading

Egyéb kategória

Jubileumi tanévnyitót tartott Csíkszeredában az agrártudományi egyetem

1990-ben indított magyar nyelvű agrártudományi felsőoktatást Csíkszeredában a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem jogelődje, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, az azóta eltelt 30 év alatt számos diák szerzett hasznos tudást a szakmában. Idén, két év kihagyás után a koronavírus-járvány miatt, a harmincadik tanévnyitót ünnepelték a Márton Áron Főgimnázium kápolnájában péntek este. Az egyetem célja volt, hogy a Kárpát-medence magyarságának anyanyelvén, szülőföldjén való boldogulását elősegítse. A felsőoktatás eddigi 30 évében Csíkszereda, Nyárádszereda. Beregszász és Zenta oktatási központjaiban…

Continue reading