Egyéb kategória

Két nap után találtak rá az erdőben az eltűnt férfira

Az eltűnést kedden jelentették, miután a férfi a Zágonhoz közeli esztenára indult, és nem tért haza. Tűzoltókból, rendőrökből, csendőrökből, hegyimentőkből és önkéntesekből álló csapatok indultak a keresésére. Csütörtökön három óra eredménytelen kutatás után a csapatok arra készültek, hogy újraszerveződnek, és újabb útvonalakon indulnak el. A hivatásos tűzoltók a szabadidejükben vettek részt az akcióban, és már a keresődrónt akarták indítani, amikor egy arra járó férfi szólt, hogy zajt hallott az udvara mögötti erdőben. A három tűzoltó…

Continue reading

Egyéb kategória

A Monturist és az „elveszett levél”

Az önkormányzati döntéshozó testület csütörtöki ülésén szereztek tudomást arról a gyergyószentmiklósi képviselők, hogy az Monturist Kft. augusztus 12-i közgyűlésén született egy jegyzőkönyv, amely azonban valahol egy fiókban fekszik a polgármesteri hivatalban. A város elöljárója ugyanis nem járult hozzá, hogy azt kiküldjék a képviselő-testület tagjainak is. Ebből „hárombetűs” ügy lehet – hangzott el. Az augusztus 12-i Monturist közgyűlésre a testület három személyt delegált, Keresztes Zsombort, Csergő Ottót és Antal Szabolcsot. Arra kaptak megbízatást, hogy a cég…

Continue reading

Egyéb kategória

Kedélyborzoló bányaterv Gyergyószentmiklóson, a civilek átláthatóságot követelnek

{L1} Bukaresti cég nyitna külszíni bányát Gyergyószentmiklós közelében, ahol szienitet termelnének ki. A nyitás körül sok még a kérdőjel, nagyon kevés a konkrét információ, de már a lehetőség gondolatát, az elképzelést is sokan ellenzik. Az Erdélyi Magyar Szövetség határozottan ellenzi a tervet, egy újonnan alakuló civil szerveződés pedig átláthatóságot  követel. Másfél héttel ezelőtt már zajlott egy megbeszélés, amelyen a bányanyitást tervező cég képviselői Csergő Tibor András gyergyószentmiklósi polgármester és önkormányzati képviselők számára ismertették az elképzeléseiket.…

Continue reading

Egyéb kategória

Várni kell az őszi nagytakarításra Marosvásárhelyen

A fagypont közeli hőmérsékleteknek köszönhetően egyre gyorsabban hullatják a fák a leveleiket és egyre nagyobb kupacokban gyűl mindez össze a magánházak udvarán, de a közterületen is. Tavaly október 15-én kezdték meg az általános őszi nagytakarítás, amelynek során a megbízott cég alkalmazottai felseperték az utcákat, járdákat, összeszedték a közterületen levő szemetet és elszállították a tömbházakból, magánházakból kitett hulladékot is. A marosvásárhelyi városháza sajtószóvivője, Borsos Csaba érdeklődésünkre elmondta, hogy idén is lesz őszi nagytakarítás, de ennek pontos…

Continue reading

Egyéb kategória

Hogyan teljesítettek a székelyföldi vállalkozók 2021-ben, a járványhelyzet árnyékában?

Székelyföld vállalkozói világának elemzésekor csak Hargita és Kovászna megyékre szorítkozunk, hiszen Maros megye, azon belül pedig Marosvásárhely és annak pár gigantikus cége teljesen eltorzítják az elemzéseket. Íme egy példa: csak egyedül az E-on gázszolgáltató vállalat 2021-es forgalma meghaladja az összes székely szék vállalkozói forgalmát (egyet kivéve), ezáltal összehasonlíthatatlanná téve az eredményeket. Hargita és Kovászna megye vállalkozásait öt szék, Udvarhelyszék, Csíkszék, Gyergyószék, Sepsiszék (Alsó-Háromszék) és Kézdiszék (Felső-Háromszék) szintjén elemeztük. A számításokat a vállalkozások által a pénzügyminisztériumhoz…

Continue reading

Egyéb kategória

Könyvcserére és könyves beszélgetésekre hívják az érdeklődőket Marosvásárhelyen

Sokan sok könyvet vásárolnak, vagy kapnak ajándékba, és miután kiolvasták azokat, nem szeretnék mind megtartani, ezért született a könyvcsere ötlete – magyarázta Szabó Eszter, a rendezvény ötletgazdája, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy Imre Eszterrel közösen találták ki a szombati akciót, amikor ki-ki elhozhat otthonról 10 könyvet és ugyanannyit haza is vihet. Biztosan akad otthon olyan könyve mindenkinek, amit már kiolvasott, és nem áll tervében újraolvasni, nem tetszett annyira, vagy pedig duplán van meg a polcon –…

Continue reading

Egyéb kategória

Az újraértelmezés a 8. pulzArt szervezőelve

A rendezvény programját hétfőn sajtótájékoztatón ismertette Vargha Fruzsina, alpolgármester, Knop Ildikó, a fesztivál főszervezője és Erdei Anita, a Kónya Ádám Művelődési Ház helyettes vezetője. Mint elhangzott, a fesztivált a pandémia miatt két év szünet után szervezik meg újra, ez az idő pedig lehetőséget adott az újraételmezésre.    Megtudtuk, a színes kínálat széles közönséget szólít meg. A hazaiak mellett többek között brit, francia, német, belga, magyar, horvát és iráni művészek, előadók és alkotások érkeznek Sepsiszentgyörgyre. A…

Continue reading

Egyéb kategória

Évtizedek múlva is lesz, aki anyanyelvükön szóljon a magyar betegekhez

Ökumenikus – református, római katolikus, unitárius és evangélikus – istentisztelettel kezdődött a tanévnyitó, ahol az órarend miatt nem vehetett részt valamennyi diák, ám lélekben a szülők és hozzátartozók is ott voltak a vártemplom évszázados falai között. Mert „jó ehhez a közösséghez tartozni és a segítségével felemelkedni” – hangzott el a tanévnyitón. Nagy Előd professzor, rektorhelyettes a hagyományról beszélt, amely szerint a magyar tagozat külön szervezi meg évek óta a tanévnyitót, majd arra biztatta a diákokat,…

Continue reading

Egyéb kategória

Mezőgazdaság nélkül nincs jövő: Mezőpanitban tartotta XI. gazdanapját az RMGE Maros

A Székely-Mezőség második legnagyobb magyar falujában, a Marosvásárhelytől 12 kilométerre fekvő Mezőpanitban tartotta meg a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének Maros szervezete (RMGE Maros) a XI. Marosszéki Gazdanapot. A mintegy harminc működő gazdakörrel rendelkező gazdaérdekvédelmi szervezet évi rendszerességgel más Maros megyei településen tartja meg legnagyobb rendezvényét, amelynek idén dr. Nagy István agrárminiszter volt a fővédnöke. A budapesti mezőgazdasági minisztert elkísérte Varga Péter Miklós, a Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának új vezetője is. Az esős, szeles időjárás ellenére a…

Continue reading

Egyéb kategória

A valós nyelvhasználatra koncentrál az új román tankönyv

{L1} A 2017–2018-as tanévtől érvényes, kisebbségeknek szóló specifikus tanterv lehetővé teszi a magyar tannyelvű iskoláknak, hogy differenciáltan oktassák a román nyelvet, vagyis másként oktatják a románt azoknak, akiknek nem anyanyelve az. A differenciált oktatást 2017-ben az ötödikeseknek vezették be először, azok a tanulók tavaly lettek kilencedikesek, így tavaly megjelent az új román differenciált tanterv a líceumi osztályoknak is, ez pedig természetszerűen új tankönyvért is „kiált”. Négy szerző írta az elméleti profilú 9. osztályosoknak szóló új…

Continue reading