Egyéb kategória

Elmagyarázzuk, hogy miért nem sikerült kiosztani az ingyenesen kínált telkeket Zeteváralján

Összesen 1,2 hektárnyi területet vásárolt meg a zetelaki önkormányzat Zeteváralján, amelyet tizennégy parcellára osztottak fel. A területekre kiterjesztették a villamossági, valamint az ivó- és szennyvízhálózatot is, ugyanakkor kövezett utat építettek, hogy könnyen lehessen ott közlekedni. Nem volt véletlen a nagy előkészület, hiszen az így már házépítésre alkalmas telkeket a községbeli fiataloknak szerették volna ingyenesen kiosztani, hogy segíthessék a szülőföldön való boldogulásukat. Elmaradó jelentkezők Az ötlet megfogalmazásakor még sokan érdeklődtek a telkek iránt, ám a jelentkezők…

Continue reading

Egyéb kategória

Végig aszfalton haladhatunk Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között

Noha az elmúlt hétvégén még több szakaszon nem volt leterítve az alapréteg aszfalt a 137-es megyei úton, mostanra mindenhol elvégezte a burkolást a kivitelező. Amit előre nem láttak Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának (HMT) elnöke a Székelyhonnak elmondta, ősszel kezdődött el az alapréteg aszfalt leterítése a 21,2 kilométer hosszú úton. Akkor azt kérte a kivitelezőtől, hogy lehetőleg még a tél beállta előtt végezzék el a burkolási munkálatokat a teljes útszakaszon, hiszen tisztában van vele,…

Continue reading

Egyéb kategória

Helyre kell állítanunk mindazt, amit eddig leromboltunk

A politikum idén sem partnerként kezelte őket, hanem próbálta ellenségként beállítani a civil szervezeteket – hangzott el a marosvásárhelyi Milvus Csoport természetvédelmi szervezet éves beszámolójának sajtótájékoztatóján. Papp Tamás, a Milvus Csoport ügyvezető igazgatója kifejtette, nem halt ki még a politikum részéről az a narratíva, hogy a civil szervezetek a fejlődés és a reformok ellen kardoskodnak, eleinte az autópályák-, most a gátak építése kapcsán történik ugyanez, és ez különösen éles volt a választási kampányban. Állami támogatás…

Continue reading

Egyéb kategória

Közzétették az új parlament összetételét – a választottak kevesebb mint negyede nő

A leendő parlament 465 törvényhozója közül 364 férfi és 101 nő. Huszonkilencen közülük 34 évesnél fiatalabbak, harminchárman pedig 65 évesnél idősebbek. A képviselők és szenátorok zöme tehát a 45 és 64 év közötti korosztályhoz tartozik – írja az Agerpres. A frakciók nemek szerinti összetétele a következő: A Szociáldemokrata Párt (PSD) 122 mandátumot kapott, 36-ot a szenátusban és 86-ot a képviselőházban; 93 törvényhozója férfi, 29 nő. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) 91 helyet foglal el az…

Continue reading

Egyéb kategória

Őrizetbe vették Soós Zoltánt, Marosvásárhely polgármesterét

A Punctul című Maros megyei román nyelvű portál úgy tudja, hogy Soós Zoltánt hétfő délután idézték be a Korrupcióellenes Ügyészségre (DNA), a kihallgatást követően pedig 24 órára őrizetbe vették. Az eljárás szerint a bíróság kedden, a 24 óra lejártával dönt, hogy mi lesz Soós Zoltán sorsa: hazaengedik, 30 napra letartoztatják, vagy bírósági felügyeletet rendelnek el. Kovács Mihály Levente RMDSZ-es alpolgármester hétfőn este a Székelyhonnak megerősítette, hogy Soós Zoltánt 24 órára őrizetbe vették. A polgármester ellen…

Continue reading

Egyéb kategória

Nem ez az első alkalom, hogy télen szerveznek szóbelit Romániában

Jövő hét folyamán iratkozhatnak be a tizenkettedikesek az érettségi első szakaszára, a januárban kezdődő szóbeli vizsgákra. Az oktatási minisztérium döntése alapján ugyanis a 2025-ös érettségi menetrendje megváltozott: január 27-én kezdődik az érettségi vizsga a román szóbelivel; az anyanyelvi szóbeli kommunikációs készségeket január 29-31. között mérik fel, a digitális készségeket pedig február 6-7. között tesztelik. 2018-ban is a hőségre hivatkoztak Az ezzel kapcsolatos döntést a Romániát is érintő éghajlatváltozás miatt hozták meg. Egyébként nem ez az…

Continue reading

Egyéb kategória

Már nemcsak olvashatjuk, hanem nézhetjük is a Száz év magányt – decemberi sorozatajánló

Általában az év végére, az ünnepi szezonra tartogatják a legnagyobb dobásokat a szórakoztatóiparban, nincs ez másként a sorozatok világában sem. A decemberi felhozatal egyáltalán nem szégyenkezhet az előző hónapiak mellett, lássuk is, hogy ebben a hónapban mik azok, amikkel a képernyők elé próbálnak szegezni a Netflixnél és a vele konkruens platformoknál. Fekete galamb (Black Doves) – Netflix Egy sokadik bérgyilkosos kémthriller a Netflixen (az angol piacról) az egyáltalán nem öregedő Keira Knightley (Büszkeség és balítélet,…

Continue reading

Egyéb kategória

Bilincsben vitték el Călin Georgescu zsoldosainak vezetőjét

Ügyészségi források az Agerpresnek azt nyilatkozták, hogy az ügyet a ploieşti-i táblabírósági ügyészség vette át. A források azt is elmondták, hogy a hatósások vasárnap Prahova megyében leállítottak a forgalomban egy személygépkocsit, amelyben információik szerint fegyverek vannak, és a benne ülő személyek Bukarestbe tartanak. A források szerint az autóban az 54 éves medgyesi Horaţiu Potra ült és egy szintén medgyesi 22 éves fértfi vezetett. A személygépkocsi átvizsgálásakor a rendőrök egy pisztolyt, egy pisztoly alakú könnygázsprayt, egy…

Continue reading

Egyéb kategória

Ahol kétszáz méter kolbász pillanatok alatt elfogyott

Nem első alkalom, hogy a Pusztavámi vadkanok viszik haza a Kárpát-medencei disznótoros fesztivál vándorserlegét. Ez a serleg már lassan tényleg vándor, mert oda-vissza vándorol a magyarországi Fejér megyei község és Gyergyószentmiklós között. Megnyerték, visszahozták azzal a szándékkal, hogy átadhassák a következő nyertesnek – aztán „bánatukra” megint vihetik vissza. Amint a csapatot már sok éve vezető Merkatz László elmondta, idén is sokféle finomságot készítettek, volt mit kóstolnia a zsűrinek, amelynek tagjai között idén is ott volt…

Continue reading