Libabőrös jelenet volt a Hét királyság lovagja negyedik epizódjának záró képsora: amikor még egy lovagra volt szüksége Dunknak a Hetek Próbájához, és belovagolt Baelor Targaryen, hogy ő (családjával szembeállva) kiáll a kóbor lovag mellett, és felcsendült a klasszikus Trónok harca-soundtrack. Ahogy az angol mondja:
shit just got real!, az eddig könnyed és kis tétekkel operáló sorozat pedig „kilőtte magát” a nagyok közé.
És megmutatta, hogy a Trónok harca után és a Sárkányok háza mellett is van még pezsgés ebben a fantasy-univerzumban úgy, hogy sem Királyvárat, sem a Vastrónt sem pedig Északot nem mutatják, csupán egy lovagi torna helyszínére korlátozódik a cselekmény.
A Hét királyság lovagja cselekményébe is jut valami legendás Westeros történelméből. A Dunk által megvert Aerion herceg párbaj helyett a Hetek próbájával akar elégtételt venni a kóbor lovagon, vagyis hét lovagnak kell összecsapnia az arénában, az istenek pedig annak kedveznek, akinek az igazság az oldalán áll.
Az összecsapást megelőző epizód, és az aréna-küzdelmet bemutató rész lettek a sorozat csúcspontjai, fel is értékelték a nézők a legnagyobb filmes és sorozatos adatbázisban olyannyira, hogy
az ötödik rész tízes pontszáma egy időre még az eddigi legjobb sorozatepizódnak számító Ozymandias-t, a legendás Breaking Bad ötödik évadának 14-ik részét is megelőzte.
Erre válaszul a Breaking Bad-rajongók is elkezdték lepontozni a Hét királyság lovagja ötödik részét, hogy aztán a Trónok harca rajongók kezdjék lepontozni az Ozymandias-t, így most mindkettő 9,5-ös értékelésen áll a tökéletesnek számító 10 helyett. És hogy ez mire volt jó? Semmire. Pontosabban arra, hogy ismét bebizonyosodjon hogy
mennyire toxikus hely az internet, ha csúcsra járatott, fanatikus rajongásról van szó.
Az évad csúcspontja egyértelműen a Hetek próbáját és ezzel párhuzamosan Dunk múltját bemutató epizód volt. Az összkép ráadásul attól lett szenzációs, hogy szinte alig mutattak valamit a 7 vs 7 összecsapásból, többnyire csak Dunk szemszögéből láthattuk az eseményeket, miközben körülöttük törtek a lándzsák, suhogtak a buzogányok, lovagok estek ki a nyergeikből, hősünk pedig rongybabaként kínlódott a sárban, miközben ellenfele, Aerion sűrűn vitte be neki a fájdalmasabbnál fájdalmasabb ütéseket és szúrásokat.
A véres iszapbirkózássá váló lovagi párbajban semmi nemes nem volt, Dunk pedig a szívósságának és a puszta erejének (na meg Egg biztatásának) köszönhetően kerekedett felül a nála jóval tapasztaltabb ellenfelén, akit végül megadásra kényszerített, elérve azt, hogy őt és bajtársait kiáltsák ki a Hetek párbajának győztesévé.
Az igazi sokk azonban a párbaj után érkezett, hiszen bár úgy tűnt, hogy Dunk is a végét járja, végül nem ő halt meg az összecsapás következtében (nyilván, hiszen ő a történet egyik főszereplője), hanem Baelor herceg, aki egy igazán szimpatikus és látszólag bölcs szereplője volt a történetnek (fontos hozzátenni azt is, hogy a Targaryenek megítélése ebben a korszakban rendkívül negatív volt, hiszen a sárkányurak sárkányok nélkül is rengeteg szenvedést okoztak a birodalomnak).
Bár Baelor részletes bemutatását nem engedték sem a sorozat, sem pedig az alapjául szolgáló könyv keretei, azt érdemes tudni róla, hogy az egyik legnagyobb Targaryen reménység volt, aki
már bizonyította rátermettségét, hogy biztos kézzel kormányozná a Hét királyságot, és amint láthattuk a lovagi torna történéseihez való viszonyulásából, rendkívül igazságos is volt.
Mivel apja már házasság révén Dorne-t is a Birodalomhoz csatolta (innen Baelor fekete haja, mivel anyja dorne-i hercegnő volt), Baelor és testvére Maekar pedig korábban leverték az első Blackfyre-lázadást úgy, hogy Daemon Blackfyre, nagyapjuk törvényesített fattyának túlerőben lévő seregét győzték le (Akit ez részletesebben érdekel, a Kalapács és Üllőnek nevezett Baelor és Maekar korábbi hadi bravúrja, ide kattintva megnézhet egy angol nyelvű összefoglalót erről).
Baelor tehát nem csak rátermett lovag, hanem nagyszerű stratéga és hadvezér is volt, aki végzetes hibát követetett el azáltal, hogy fia páncéljában állt ki a Hetek próbájára, amiről kiderült, hogy a nyakrészen gyenge, így testvére, Maekar akaratán kívül ott vitte be a végzetes csapást számára.
A Trónok harca védjegyének számító, sokkoló évadzáró előtti epizód a Hét királyság lovagjában is adott volt, amit egy viszonylag könnyed évadzáró követetett, ami hű volt a sorozat alaphangjához, hiszen visszatért benne az abszurd humor és néhány szívmelengető pillanat. Amilyen kegyetlen, brutális, mocskos és sokkoló volt az ötödik rész, épp olyan laza és könnyed volt a hatodik és egyben évadzáró, a sorozat pedig azt is megmutatta, hogy nem kellenek egy órás epizódik ahhoz, hogy egy Trónok harca-kaliberű high fantasy élvezhető legyen,
simán el lehet mesélni egy jó történetet a standard tévéepizódokhoz képest rövidebb időintervallum alatt is.
A nagy összecsapást követően a túlélők „felértékelődtek: Lyonel Baratheon magához hívta Ser Dunk-ot, aki azonban nem élt a lehetőséggel (ebben a jelenetben a Másokra is kikacsintanak a készítők) a frissen lovaggá ütött Ser Raymund Fossoway pedig zöld almaként vált ki a házából, és még az „igaz szerelem” is utat tört magának igencsak komikus módon.
Az immár testvérgyilkosként megbélyegzett Maekar is felajánlotta kóbor lovagunknak, hogy kiképezteti az udvarban lovagnak, Egg pedig őt szolgálhatja, Dunk azonban a szabad élet mellett döntött. Eközben a múltjával is megbékélt, és láthattuk, ahogy
szimbolikusan elengedi egykori mesterét, sőt az is bizonyosságot nyert, hogy az egész „karrierjét” hazugságra építette, hiszen Ser Arlan sosem ütötte őt lovaggá.
Egg a sorozat alapjául szolgáló könyvvel ellentétben ismét elszökött apjától, és Dunk fegyverhordozója lett (miután bátyján, a sebesülten fekvő Aerionon majdnem elégtételt vett), Maekar pedig az utolsó epizód végén szembesült ismét azzal, hogy legkisebb gyerekének nyoma veszett (a könyvben engedélyt adott Eggnek, hogy a kóbor lovagot szolgálja, és kísérje őt).
Dunk és Egg útja a második évadban Dorne-ba vezet, erre pedig nem kell két évet várnunk, hiszen ha minden a terv szerint halad, 2027-ben már képernyőre kerülhet a folytatás. A könyv összesen három történetet dolgoz fel, de George R. R. Martin további kettő megírását ígéri a jövőben (ahelyett, hogy a Trónok harca befejezésén dolgozna), így elbeszélés-formában is megkaphatjuk teljes egészében a kóbor lovag és fegyverhordozója történetét, akik
keresztül-kasul bejárták a hét, illetve ahogy az évadzáróban kiderült: kilenc királyságot mielőtt… (ezt már nem spoilerezzük el).
A Hét királyság lovagja egy igazi vérfrissítés a kisképernyős fantasy-sorozatok közt, és ha a jövőben is ilyen könnyedségű, a humort megfelelően adagoló, és életigenlő formában kapnánk hasonló kaliberű feldolgozásokat bármelyik fantasy-univerzumból, biztosan sokan lennének, akik nagyra értékelnék a látottakat. Vagy még az is lehet, hogy a jövőben pont egy újabb üdvöske miatt pontozzák le a fanatikus rajongók a Hét királyság lovagja jelen állás szerint nagyra értékelt epizódjait.